" Kérlek mondj igent " 1 Évad. Befejező Rész.

Eltölt a keserűség, és a veszteség szörnyűsége nap mint nap.
Szerettem? Nem tudom. De nélküle nincs semmi értelme, semminek. De a  való élet, megy tovább.
És idővel a veszteség elhalványul majd, beépül a mindennapi életembe, és néhány év múlva, talán azon kapom magam, hogy tulajdonképpen rendben vagyok. Megváltozott minden ugyan, de még mindig hallom a  hangját, még mindig előttem van a mosolya, még mindig mindennap gondolok rá.
Egy hónap! Kimondani is szörnyű, hogy kerek egy hónapja hagyott itt engem. A lelkiismeret furdalás, amit éreztem a halála miatt, a mai napig üldöz.
A barátaim, a családom és Castiel minden nap, próbáltak kirángatni az önmarcangolásomból. Talán ők voltak a mozgatórugói annak, hogy ne essek szét teljesen. De legfőképp Castiel. Megértett, támogatott, segített rajtam. Az ő közelsége jelentette számomra a kiutat, a fájdalomból.
A karácsony, a szilveszter, mind elrepültek felettünk, de senki nem foglalkozott vele. A halála után, hogyan is tudtuk volna megünnepelni a szeretet ünnepét? Amikor valaki, akit annyira szerettünk, nincs többé jelen az életünkben. Mindannyian kaptunk tőle valamit, egy álmot, egy emléket, és egy kis bátorságot. Többet jelentett számunkra, mint ő azt valaha is gondolta volna.

A hó még mindig fehéren lepte el a tájat. A parkban gyerekek szánkóztak, hógolyóztak. Az emberek boldogan sétáltak, a még nyitva álló Karácsonyi vásárokon. Forralt borral a kezükben nevetgéltek.
Minden olyan normálisnak tűnt. Csak éppen bennem volt egy nagy űr, ami lassan akart csak eltűnni.
Ráérősen sétáltam le a pár házzal lejeb. Megálltam az ajtó előtt, de mielőtt csengethettem volna, Caroline tárta ki az ajtót mosolyogva.
- Szia Édesem - ölelt át szorosan. - Jobban vagy? - húzódott el tőlem, aggódó tekintettel.
Magamra erőltettem egy áll mosolyt, majd beléptem a házba. Lecsúsztattam a lábamról a csizmát, s  levettem a kabátom.
Kedvesen invitált be Car a nappaliba, ahol apa ült a kanapén, egy újsággal a kezében.
Most már természetes mosollyal az arcomon sétáltam hozzá, kikaptam a kezéből az újságot, és megöleltem.
Nevetve szorított magához, amíg már alig kaptam levegőt.
- Már ide is költözöl? Akárhányszor jövök, te ugyan itt ülsz. Vagy ideragadt a feneked? - próbáltam viccelődni.
Car nevetve ült le Apa mellé, aki átkarolta a vállát.
- Én is ezen gondolkodtam - nevetett fel a nő.  - Többet van itt, mint otthon. Mondjuk nem mintha bánnám.
- Nem is tudom ki az, aki mindig maradásra bír - bökte meg az arcát játékosan Carnek Apa.
Amikor bejelentették, hogy ők együtt vannak, meglepődtem. Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy valaha is egy párt fognak alkotni. De mindenkinek kijár a boldogság. Ahogy nekik is. Ha Apa, Caroline mellett boldog, annak én csak örülök.
- Bella ébren van? - törtem meg az idilli pillanatot, mert éppen puszilgatták egymást.
- Persze, nemrég vittem be neki az ebédet. Castiel miért nem jött veled? - fordult felém Car.
- Nickel és Kollal elment valahová. Azt mondta majd hív, ha végeztek - álltam fel a kanapéról. - Akkor megnézem a kedvenc sógornőm - intettem neki, és Bella szobájába indultam.
Bekukucskáltam az ajtón, az ágyban pihent, valamit nézett a tévében.
Amint észrevett, mosolyra húzta a száját, majd intett.
Bekucorodtam mellé az ágyba, és nyakig betakaróztunk.
- Hogy vagy? - fordítottam a fejem felé.
- Napról napra jobban. Egy kicsit fáj még a seb, de már nem vészes! - mosolygott.
- És az én gyönyörű hercegnőm? - raktam a fejem a hasára nevetve.
- Lehet királyfi lesz, ne éld bele magad, hogy lány lesz - mosolygott.
- Pedig annak kell lennie, és kész! - vágtam be a durcát. - Csak képzeld el, rózsaszín szobát csinálunk neki, rózsaszín kiságy, ugyan olyan ruhák, a babakocsi is olyan színű lesz. Csillogó kis fülbevalót veszünk neki. Egy igazi hercegnő lesz! - álmodoztam Bella hasán feküdve.
- Én nem vagyok az a rózsaszín típus - nevette el magát. - De szólok a tesómnak, hogy hozzon neked össze egy kislányt, akkor kiélheted a vágyaid.
- Nem is rossz ötlet! - gondolkoztam el. - Csak vicceltem. Nem állok készen még egy gyerekre. Szerintem Castiel se. De a tesóm igen. Nagyon boldognak látszik, csak a miatt szomorú, hogy nem laksz velünk - biggyesztettem le az ajkaim.
- Amint jobban leszek, visszamegyek. De anya segítsége kell, hogy rendbe jöjjek. Amúgy is, mondtam neki, hogy jöjjön velem - mondta kicsit mérgesen.
- Nem tudom az okát, hogy miért nem jött.
- Ugyan olyan a kapcsolatotok még mindig, igaz?
- Igen - fordítottam el a fejem.  - Nem megy még. Időre van szükségem. Annyi mindent kellene átbeszélnünk, de azok a témák, csak régi sebeket tépnének fel.
- Drágám! Noah már elment. És biztos vagyok benne, ha tudná, hogy még mindig nem békültél ki Nickkel, nagyon mérges lenne.
- Én is tudom. De nem olyan könnyű elengedni a múltat - fordultam vissza hozzá.
- Elhiszem - söpört ki egy tincset a szemeim közül. - De tovább kell haladnunk, bármennyire is nehéz. Castiel melletted maradt, vele előre tekinthetsz a jövődbe.
- Azt is teszem. Ha ő nem lenne, már rég becsavarodtam volna. Mindent megtesz értem. Velem van, megnevetett, minden nap szerelmet vall nekem, ami boldoggá tesz - mosolyodtam el. - Bár néha úgy érzem, ez egy feladat számára, vagy nem is tudom. Mintha megakarna óvni attól, hogy emlékezzek.
- Jól is teszi. Persze emlékezz a múltra, mert azt nem szabad elfelejtened, de ne tedd egyfolytában. Néha gondolj vissza rá, de ennyi, semmi több.
- Értem - feleltem halkan.
- Dehogy érted - csapott a homlokomra. - Ahh inkább meghagyom Castielnek azt az örömöt, hogy felvilágosít.
- Nem kell! Már fel vagyok! - kacagtam.
- Nem arra értem, te buta - kacagott ő is. - Piszkos a fantáziád.
- Nem tehetek róla! Castiel a párom, sok perverzség ragadt rám - nevettem, majd éreztem, hogy a zsebemben rezeg a telefonom.
Kol volt, miszerint szeretne találkozni velem a parkban, 10 perc múlva.
- Kol látni akar engem! - néztem meglepetten Bellára.
- De miért, nem mondta?
- Nem. Csak, hogy 10 perc múlva a parkban - keltem ki az ágyból.  - Kíváncsi vagyok.
- Majd hívj fel. Tudni akarom én is, mit akar.
- Első dolgom lesz. Na szia! - nyomtam egy puszit az arcára. - Neked is kicsi Sophie - simogattam meg a hasát.
Bella csak a fejét ingatva visszadőlt az ágyban, majd ismét a tévét bűvölte.
Elköszöntem Apáéktól is, és siettem a parkba. Valószínű, sejthette, hogy még mindig Bellánál vagyok, azért írt csak 10 percet.
Már a park bejáratánál kiszúrtam a  fekete haját. A pad támláján ült, kezébe egy borítékot szorongatott.
- Szia Husi - ültem fel Kol mellé.
- Hercegnőm - ölelt át egy puszival kísérve.
- Mi volt olyan sürgős? - kérdeztem rá nézve.
- Huhh sok dologról, akarok veled beszélni. A fiúkkal már megbeszéltem, de veled is meg kellene - kezdte zavarodottan.

- Kol, baj van? - érintettem meg a vállát.
- Kezdem az elején, oké? - emelte a tekintetét rám, amire én csak bólogattam.  - Szóval, arra a döntésre jutottam, hogy nem szeretnék visszamenni Amerikába. Sokkal több barátot, és élményt szereztem itt az elmúlt pár hónapba, mint otthon egész éltem során. Szeretném, ha a közeletekben maradhatnék, szeretnék itt munkát vállalni.
- Te barom! Mindenki örülne neki, ha maradnál, főleg én - öleltem át, amit viszonzott.
- Van még egy dolog. Ezt még Noah, temetése után akartam neked odaadni, de nem mertem. Annyira szarul voltál, hogy féltem valami történik veled - nyújtotta felém a borítékot.
- Mi ez?
- Amikor összejöttetek, akkor írta ezt a levelet. Azt mondta, ha bármi is történik vele, adjam oda neked. Mintha már akkor is tudta volna, hogy mi fog történni - hajtotta le a fejét szomorúan.
- Itt maradsz velem amíg elolvasom? - tettem fel neki a kérdést remegő hanggal.
Biztatóan megfogta a kezem, és bólintott.
Pár pillanatig, csak néztem a borítékot, majd felnyitottam.
Megismertem az írását, de mintha egy kicsit más lett volna. Mintha remegett volna a keze, amikor írta a sorokat. Talán igaza volt Kolnak, már akkor sejtette, a halálát.


Reina! 

Ha ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy már nem vagyok melletted. Valószínűleg elbuktam, mint a védelmeződ, de te életben maradtál. Amikor ezeket a sorokat írom, még a kapcsolatunk elején járunk. De már most érzem, hogy felejthetetlen időszaknak nézek elébe. Minden vágyam az volt, hogy melletted lehessek, és boldognak láthassalak a  karjaimban, a szeretetemben, s a világomban tudhassalak. Sosem mertem őszintén, teljes szívemből beszélni neked az érzéseimről.  
Minden, amit szeretek magamban, az az érzés, amit irántad érzek. Sok évet pazaroltam el azzal, hogy csak néztelek, és a barátságomat kínáltam fel neked. Pedig már akkor tudtam, hogy te leszel az első, és utolsó szerelmem. 
Tudom, hogy most szenvedsz, amiért nem vagyok már melletted. Tudom, hogy szeretsz engem, és fáj amiért meghaltam. De ez a tény nagyon szomorúvá tesz engem. Nem akarom, hogy bánkódj. 
Neked tovább kell élned az életed, miután én meghaltam. Találnod kell valaki mást, szerelembe esni, és boldognak lenni. Ehhez pedig, minél hamarabb el kell engedned engem. 
Sajnálom! Sajnálom amiért nem lehetek veled. 
Vigyázz magadra kérlek! 
Ne ejts több könnycseppet miattam! 
Egy utolsó kérésem van, amit teljesítened kell! 
FELEJTS EL! Hogy ne kelljen aggódnom miattad. Ha ezt megteszed, akkor nyugodtan térhetek át a másvilágra.
Mostantól fogva, el kell eresztenem a kezed.
Ég veled! Szeretlek most, és mindörökké! 
Noah

Sírni akartam, legszívesebben ezer és ezer könnycseppet hullattam volna. De akkor máris megtagadtam volna a kérését. Amikor legutoljára kaptam egy búcsúlevelet, nem hallgattam a kérésre, majd sötétségbe taszítottam magam. Ezért ezt most nem tehettem meg. Az utolsó dolog, amit tehetek érte, hogy beteljesítem az kéréseit, fájó, és nehéz szívvel.
Az arcom a levélbe temettem, próbáltam mély levegőket venni, ezzel visszatartva a sírásom.
- Nem fogok sírni Noah. Megígérem. Nem fogok semmi olyat tenni, amiért te szomorú lennél - suttogtam miközben arcomba nyomtam a lapot. - El foglak felejteni. Biztos időbe fog telni, most azonnal nem leszek rá képes, de nem fogok örökké bánkódni. El foglak felejteni, és boldog leszek. Mindent elfogok követni azért, hogy fentről boldognak láss - vettem el a lapot az arcom elől, majd az égre tekintettem.
Esküszöm, hogy mindent megfogok tenni azért, hogy békében nyugodhass.
Kol ölelése ébresztett fel az elmélkedésemből. Szorosan simultam a karjaiba, amik védelmezően öleltek. Nem maradt már más, csak az előre tekintés. Ami nehéz lesz, de együtt megtudjuk tenni.
- Annyira hülye, hogy ilyeneket kér tőled - nézett rám könnyes szemekkel. - Hogy lehetne őt elfelejteni?
-  Nem kell teljesen elfelejtened, a szívedben tovább élhet - feleltem halkan. - Mindig velünk lesz, itt bent - érintettem meg a szívénél a mellkasát.  - De nem sírunk, nem bánkódunk, mert együtt indulunk el egy új ösvényen. Úgyhogy - ugrottam le a padról, Kol felé emelve a kezem. - Velem tartasz Kol? Nézel velem együtt szembe a jövővel?
Letörölte a könnycseppeket az arcáról, és nevetve elfogadta a kezem.
- Igen! Együtt mindenre képesek vagyunk - mosolygott.
- Figyelj - indultunk el lassan. - Mielőtt hazamegyünk, elszeretnék menni valahová.
- Hová? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Megteszem az első lépést, a régi Reina felé. Elkísérsz? - mosolyogtam fel rá.
- Naná! Már alig várom, hogy újra a régi Hercegnőm álljon előttem!
 Összekulcsoltuk ujjaink, lassan, vidáman folytattuk az utunk.
Megértettem, elfogadtam. Noah, megígérem neked, hogy boldog leszek, nevetni fogok minden áldott nap, visszahozom azt a lányt, akit régen ismertél.




                                                                     Castiel


Nehéz időszakon vagyunk túl, talán mindannyian. Nem volt semmi érzelmi kötődésem a fiúhoz, se barátok, se ellenségek nem voltunk. De valamiért, engem is elszomorított a halála.
Sohasem fogom elfelejteni Kol arcát, amikor közölte velem, hogy Noah nem jutott ki a házból.
Próbáltam mindent megtenni, hogy Reina ne őrlődjön annyit a dolgokon. Noah megkért arra, hogy tegyem boldoggá, bár ezt mondania sem kellett volna, mert magamtól is megteszem. De, így még jobban törekszem a szerelmem kimutatására.
Nickkel hazafelé tartottunk, sok elintézni valónk akadt mostanában.
A zenei karrierünk is felfelé ívelt, amitől roppant boldog voltam. Reina debütálása hatalmas siker volt, amit ujjongva fogadtak Takumával. Talán egy életre szóló szerződést kötöttek ők ketten, mert minden egyes új számon, együtt dolgoznak. Hallani sem akarnak arról, hogy különváljanak.
A hónapok teltek, és egyre boldogabb voltam. Oldalamon a legcsodálatosabb lánnyal a világon, hátam mögött pedig egy tökéletes zenekarral. Reinával eldöntöttük, hogy nem fejezzük be az iskolát nappali diák ként. Különleges engedéllyel, csak a szintzáró vizsgákon kellett jelen lennünk.
Mindenünk csak  kettőnkön, és a karrierünk körül forgott. Kemény hónapokat tudhatunk magunk mögött. Sokszor kellett különválnunk a koncertek miatt, de mindig hűségesen vártunk egymásra. Senki nem tudja megingatni a szerelmem felé.

Forró nyár eleji napot élünk most. Az utolsó itt töltött napunkat.
A barátainkra sem jutott elég időnk, de úgy gondoltuk, hogy ma bepótoljuk a hiányosságunkat. Reina és Nick, mindenkit meghívott egy kerti partyra.
Az ágyunkon feküdtem, néztem a készülődő lányt. Mérgelődve dobálta ki a ruhákat a szekrényből. Nem értem a nőket, hogy miért kell ennyire nagy ügyet csinálni az öltözködésből. De nem is említem neki, mert úgyis azt mondaná, hogy én ezt nem érthetem, mert férfi vagyok.
Mikor végre megtalálta a megfelelő ruhát, ledobta mellém az ágyra. Mosolyogva forgattam a fejem arra amerre ment, és csodáltam a szexi fehérneműjét. A fantáziám beindult, majd megragadtam a karját, amikor elakart menni mellettem.
Huncut mosollyal az ajkaimon tepertem le az ágyra, majd fölé másztam.
Pimasz mosolyt vett fel, próbált lelökni magáról.
- Mennünk kell lassan. A többiek itt lesznek nemsokára - nézett a szemeimbe.
- Ugyan Boszi - túrtam bele szőke hajába. - Gyors leszek! Meg amúgy is, te tehetsz róla, hogy megkívántalak. Ha nem illegeted magad ebben a csodás fehérneműben előttem, akkor megmenekülhettél volna, de most már - szorítottam vigyorogva a kajait a feje fölé.
Lassan lehajoltam az ajkaihoz egy szenvedélyes csókért. Ajkaink szinte azonnal szinkronban mozogtak. Elengedtem kezeit, amikkel azonnal a hajamba túrt. Ujjaimat végighúztam  a mellkasán, a mellénél megállva. Óvatosan bebújtattam az ujjaim az anyag mögé, gyengéden simogatva bimbóit. Amint megérezte hideg ujjaim, belenyögött a csókunkba, ami engem még jobban feltüzelt. Kezei a gerincem mentén simogattak, míg az én ajkaim a nyakát szívogatták.
Megszakítottam a csókunkat, majd megszabadultam a felsőmtől. Amint végignézett felsőtestemen az ajkaiba harapott. Vadul birtokba vettem a száját, épp annyira engedtem el, hogy levegőhöz jusson. Kezeit levitte a férfiasságomhoz, s próbálta kiszabadítani a nadrág fogságából. Egyetlen egy percre sem engedtem el a száját. Ledobtam magamról az időközben kigombolt ruhaneműt. Ujjai a bokszerem alá csúsztak, amitől megfeszült a testem, amint hozzáért. Csókokkal borítottam el mellkasát, utána szép lassan kibujtattam melleit a melltartóból.
- Reina! Megjöttek Rosáék! - vágódott ki hirtelen az ajtó, Nick ereje által.
Magamra húztam az első dolgot, ami a kezeim köré került, egy kisebb takaró volt. Reina az ágyra dobott ruháját kapta a teste elé.
- Mi a jó büdös francért kell mindig ránk nyitnod? Talán ennyire érdekel a húgod szexuális élete?  - kiabálta Reina szinte már piros fejjel, a lefagyott Nicnek. A fiú megrázta a fejét, majd elvigyorodott.
- Akaratomon kívül is, óvlak egy esetleges teherbe eséstől - röhögte el magát.
Rám nézett, és együtt röhögtünk tovább.
- Tünj el. Most! Rosának meg mond meg, mindjárt lemegyünk - utasította az ajtóra mutatva.
Amint kilépet Nick, durcásan összevonta a karjait.
- Ne dühöngj már Bébi - nyomtam egy csókot az ajkaira. - Holnaptól senki nem fog ránk nyitni.
- Alig várom már - mosolyodott el, majd felpattant az ágyról.
Bementem a fürdőbe lenyugtatni magam, egy hideg zuhany segítségével. Mire végeztem, Reina is fel volt már öltözve. Magamra kapkodtam a ruháim, kéz a kézben ballagtunk le a kertbe.
Szinte már mindenki itt volt, aki számított. Kol és Jessica, Takuma, Rosa, Lys, Alexy meg a csaja. Nem tudom mi a neve, annyira nem is izgat. Anya és Angel, Agathával tevékenykedtek a konyhában. Nick, Eren és Amber pedig Bella körül ugrált. Asszem már csak Kimre és Tylerre vártunk.
- Na befejeztétek a hancúrozást? - röhögött felém Lys.
- Vicces vagy - ejtettem egy gúnyos mosolyt felé.
- Nyugi haver - karolt át. - Már hozzászokhattál volna, hogy ebben a házban, csak késő éjjel lehet szexuális életet élni.
- Lysander - csapott a hátára Reina dühösen. - Nem unjátok még? Csak felejtsük el! - fogta meg a karom a lány, Bella felé húzva engem.
- Én kis Sophie-m - simogatta meg a nővérem hasát mosolyogva. - Már csak pár nap, és látlak.
- Reina, megmondtam, nem lesz Sophie - nézett le rá a székben ülő Nővérem, az előtte guggoló Reinára.
- Összeakarsz törni lelkileg? Miért? - biggyesztette le ajkait.  - Ez a legszebb név a világon.
- Számodra. Nekem nem! Amúgy meg, a baba nevét a szülőknek kell eldönteni. Nem neked.
- Ez szíven ütött - kapaszkodott a karomba nevetve. - De egy apró közöm van hozzá, az én DNS-em is benne van a babába. Gondolj csak bele, ugyan abból a spermából lettünk Nickkel. Így lehet engem is venni, az egyik szülőjének.
- Te bolond vagy - kezdtünk egyszerre kacagni mind.
- Castiel, jobb ha csinálsz ennek a nőnek is egy gyereket, mert kezd elborulni az elméje - mutatott Amber Reinára, aki már megint Bella pocakját simogatta.
- Majd meglátjuk! Időnk van még, nem tervezek semmit. Ha jön jön, ha nem, akkor várunk - húztam magam mellé Reinát,s megcsókoltam.
Nem vagyok egy nagy társasági ember, de nagyon jól éreztem magam velük. Olyanok voltunk, mint a gyerekek, pedig már lassan felnövünk mind. Visszagondolva az elmúlt két évre, életem legcsodálatosabb és legszörnyűbb évei voltak. De a barátságok, amik Reina és Nick érkezése után kötöttek, törhetetlenek lettek. Ez a csapat együtt marad, bármi is történjék.


                                                           
                                                                      Reina


A fiúk vállalták a húsok grillezését. Mi lányok, addig megterítettünk. Időközben befutott Kim és Tyler is.
Az egész délután jól telt, nevettünk, régi sztorikat meséltünk. Olyan természetesnek tűnt minden, mintha sosem történt volna velünk semmi rossz.
Este felé a banda szétszéledni látszódott. Rosát és Lyst, kísértük ki utoljára Castiellel.
Még mielőtt elindultak volna, Rosa félrehívott valami nagyon fontos dolog miatt.
- Történt valami? - kérdeztem aggódva.
- Semmi, ne ijedj meg. Csak annyit akartam mondani, hogy hiányozni fogsz - ölelt át szorosan.
- Visszajövünk. Minden szintzáró vizsgán itt leszünk. Együtt fogunk elballagni. Ezt megígérhetem - toltam el magamtól, és megsimogattam az arcát.
- Hoztam neked valamit - kezdett el matatni a táskájában. - Szeretném, ha ez emlékeztetne téged, rám! - tett a kezeim közé egy fél szívű medállal ellátott nyakláncot.
Kisebb örömkönnyek gyűltek a szemembe, boldogan karoltam át a barátnőm.
- Köszönöm. Mindig itt lesz a nyakamban! - csatoltam fel.
- A másik fele nálam van, így együtt lehetünk gondolatban - mosolygott.
- Minden nap foglak hívni, ott a Skype, az email- ek. Nem foglak elhanyagolni - szorítottam meg két oldalról a karját.
- Tudom, hogy így lesz! - fojtott meg ismét az ölelésével, majd visszamentünk a fiúkhoz.
Hosszú ölelkezés árán Lystől is elbúcsúztam. Cassel addig figyeltük a távolodó alakjukat, amíg teljesen el nem tűntek.
- Nincs kedved sétálni egyet? - húzott magához mosolyogva.  - Az év ezen szakaszában, rengeted hullócsillagot lehet látni éjjelente.
- Nocsak! Tudtommal te nem szereted a nyálas dolgokat - nevettem a szemeibe nézve.
- Nem is szeretem, de tudom, hogy te igen. Gyere, csak egyszer ajánlom fel - csúsztatta a derekamról a kezeit a csuklómra, és elindultunk.
Hosszas séta után a parton kötöttünk ki. Castiel leült a homokba, én pedig az ölébe ültem. Gyengéden átkarolta a derekam, állát a vállamra hajtotta. Igaza volt a fiúnak, minél jobban telt az idő, annál több hullócsillagot láttunk. Számtalan kívánságot elsuttogtam, és mind hozzá köthető volt.
Megfordultam a karjaiba, mosolyogva belenéztem a  két perzselő szürke szempárba. Itt a helyem mellette. Amikor próbáltam eltaszítani magamtól, amikor megtagadtam az érzéseimet felé, az volt a legnagyobb bűn, amit elkövethettem. Mert akármi is történt velünk, én még mindig töretlenül szeretem.
- Min jár a pici szőke agyad? - túrt finom a hajamba.
- A szádon gondolkoztam, hogy mennyi mindent lehetne vele csinálni - nyújtottam ki a nyelvem.
- Ne lopd a szövegem kislány - tepert le a homokba.
Ajkait az enyémekre nyomta, lassú táncba hívva a nyelveinket. Két keze közé fogta az arcom, s olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkaim, hogy azt hittem belehalok a csókba, a gyönyörűségbe.
Addig ízlelgettük egymást, amíg nem éreztem az esőcseppeket rajtunk. Mikor egyre jobban kezdett záporozni, összekapartuk magunkat a földről.
- Asszem mennünk kéne - mosolygott rám esőtől áztatott arccal.
Fél nézetem a mosolygó arcára, közelebb bújtam hozzá. Karjaim a nyaka köré fontam, s hagytam az esőcseppeket, hogy eláztassanak minket. Karjait átfonta a derekam köré, szorosan simulva hozzám.
Az eső még jobban rákezdett, amitől nevetésbe törtünk ki.
- Itt az idő, hogy menjünk - szólalt meg nevetve.
- Ne, ne csak még egy percet - szorítottam jobban magamhoz.
Bólintott, s forró csókban forrtunk össze. Arcunkról hullottak az esőcseppek, de nem tudtunk már törődni velük. Most már csak mi ketten voltunk, egymásnak örökre.
- Ígérd meg, hogy ez most már örökké tart! - suttogtam amikor elváltak ajkaink.
- Ígérem! - csókolt meg újra. - Tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb pillanat, de te is tudod, hogy nem vagyok egy nagy romantikus fajta - nézett rám mikor elengedett.
- Tudom. De ezért is szeretlek.
- Igazából holnap akartam megtenni, de azt hiszem ez a tökéletes alakom - térdelt le elém, s kivett a zsebéből egy apró ékszerdobozt. A szívem kihagyott pár ütemet, a levegő is nehezen jutott el a tüdőmbe. Félresöpörtem a vizes hajam a szememből, és érdeklődve néztem a vizes homokban térdelő fiúra.
- Reina Hamilton. Szeretlek! Senki más nem dobogtatta meg még a szívem ennyire, mint te. Nélküled a jövőm el sem tudom képzelni. Szeretném, ha hozzám jönnél  feleségül. Kérlek mondj igent - nyitotta ki a dobozt, majd elém tárult kettő fehér kövekkel kirakott eljegyzési gyűrű.
Könnycseppjeim sodródtak az esővel, közben mosolyogva bólintottam Castielnek.
- Igen - feleltem halkan.
Felállt velem szembe, majd lassan az ujjamra húzta a gyűrűt. Kivettem a másikat is a dobozból, amit az ő ujjára húztam. Összekulcsoltuk kezeinket, és megpecsételtük szerelmünk egy csókkal.
Szerettem őt. Szeretem és szeretni is fogom örökre. Mindent amit valaha is kívántam, most megkaptam. Szerelem, család és boldogság.
Nem érdekel már többé a múlt, csak a jövő, amit Castiellel tölthetek. Többet pedig nem akarok, csak az ő szerelmét egy életen át.

   
                                                                       Kol



Összeszorult a szívem, amikor a karjaimba zártam Reinát. Annyira hozzám nőt az elmúlt egy év alatt. Olyan mintha a kishúgom lenne, akit most elveszítek. Tudom, hogy visszafog jönni, de már megszoktam, hogy nap mint nap láthatom.
- Jajj Kol, ne már. Ne vágj ilyen fejet. Még Nick sem ilyen szomorú, amiért elköltözünk - fogta meg a kezem mosolyogva Reina.
Castiellel épp a bőröndöket pakolta be a kocsiba, egy hosszú utazásra készülve.
- Na hogy mondhatsz ilyet! Igenis hiányozni fogsz - ölelte át a húgát Nick. - Te meg ne bömbölj már itt! Úgyis hazajönnek majd,  amikor megszületik a lányom ! - csapott rá a vállamra.
- Tudom, de olyan szomorú - kezdtem el viccből nyafogni. - Castiel, nem viheted sehová a Hercegnőm!
A fiú csak rám nézett, és elröhögte magát. Ezt megjegyeztem.
- Vigyázzatok magatokra fiúk. Szeretlek mindkettőtöket  - ölelt át minket Reina. - Te vigyázz Bellára, te pedig Jessicára - mutogatott ránk.
Szavak nem jöttek a torkunkra, csak bólogattunk. Összeborzolta még a hajunk, intett egyet, és már szállt is be az autóba.
Egymásra támaszkodva figyeltük, az egyre távolodó autót. Nick a könnyeit törölgette mellettem, amire hangos nevetéssel reagáltam.
- Te is sírtál majdnem - lökte meg a vállam.
- Ott a majdnem - röhögtem.  - Nyugi. Jól lesz a húgod. Szeretik egymást. De kell nekik egy kis változás.
- Tudom, hogy jól lesz. Bízom Castielben. Boldoggá fogja tenni a testvérem, efelől semmi kétségem - nézett abba az irányba amerre mentek. - De hiányozni fog. 19 évet töltöttünk együtt. Furcsa lesz, hogy mostantól, mindkettőnknek meglesz a családja. Eddig, csak mi ketten voltunk egymásnak.
- Egyszer mindenki felnő. Neked családod lesz Bellával. Reina pedig Castiel menyasszonya lett. Az életnek ez a helyes rendje - veregettem vállon.  - Most van egy kis dolgom. Utána segítek a babaszobát berendezni, oké?
- Persze menj csak - intett, majd elindult a házba.
Beültem az autóba, bekapcsoltam a lejátszóba egy pörgősebb számot. Nehéz beszélgetés vár rám, amihez most jelenleg semmi kedvem nem volt. Megbonyolította az életem azzal, hogy ezt a titkot rám bízta. Ellenkeztem, de nem hagyhattam figyelmen kívül az érzéseit.
Lassan leparkoltam le a háznál, zsebre dugott kézzel ballagtam az ajtó felé. Kihalásztam a kulcsom, beleraktam a zárba, majd beléptem.
Jessica a földszinten olvasott. Mosolyogva mentem a háta mögé, átöleltem, mire felnézett rám. Apró csókot leheltem az ajkaira.
- Ébren van? - kérdeztem miután elengedtem.
- Igen. Az előbb voltam fent nála, de azt kérte, hogy hagyjam magára - felelte szomorúan.
- Beszélnem kell vele - indultam fel az emeletre.
Gondolkozva haladtam végig a folyosón. Ő kért meg, hogy számoljak be mindenről, ami történik. Eszem ágában sem volt segíteni neki ebben, de az a gyenge szívem megadta magát neki.
Nagyot sóhajtottam az ajtaja előtt. Be kell mennem, és közölnöm kell vele a híreket. De hogyan mondjam el?  Hogy mondjam el neki, hogy nem maradt már senki neki?
- Miért pont velem történik ez? Miért pont nekem kell tönkretennem őt? - döntöttem a fejem az ajtónak.
Annyi mindenen mentem keresztül, sok mindent éltem át. Elvesztettem a családom, a barátaim, és a legjobb barátom. A barátomat, aki az emlékeimben él. Ő már meghalt. Ami maradt belőle, az a színtiszta fájdalom.
Megmarkoltam a kilincset, és kinyitottam az ajtót. Halkan léptem be a sötét szobába, nem megzavarva őt...




                                                               Sziasztok :)

Hosszú hónapok után, sajnos elérkeztünk a végére, a történetnek. A szívemhez nőt Castiel&Reina sztorija. Ezért is fogom folytatni, majd később egy második évaddal. De jelenleg, egy kis pihenésre van szükségem, hogy áttudjam gondolni, mit hozhatnék még ki ebből a történetből. 
Eltűnni teljesen nem fogok, már kiírtam korában, elkezdtem egy új blogot, aminek a linkjét itt is megtaláljátok. Akiknek tetszett az írásom, és szeretnének még olvasni tőlem több történetet, azok  ott megtalálnak. Most az a blog lesz az elsődleges, oda hozom a részeket folyamatosan. 
Nem tudom mikor állok neki, Az Életem Játékai folytatásának, eddig úgy terveztem, hogy Augusztus vége fele. De nálam sosem lehet tudni, ha elkap az ihlet, akkor nekivágok. 
Örülök, hogy velem tartottatok hónapokon át, és sok kedves, biztató megjegyzést küldtetek felém. Köszönöm a 28 rendszeres olvasónak, remélem lesztek többen is :D 
Hamarosan találkozunk, addig is jók legyetek :D Bárkinek bármi kérdése van a blogokkal kapcsolatban, a Facebookon megtalál :D
Minden jót! 
Sofiaa :D ^^