2015. június 30., kedd

" Fájdalmas amikor a közelembe vagy "




  Legalább száz indokot tudtam volna mondani, amiért most nem kellett volna itt lennem, de egyik sem tűnt jelentősnek amellett az ok mellett, ami az ittlétem mellett szólt. Remegve és félve a következményektől ültem a kanapén, Castiel pedig velem szemben. Csak bámultuk egymást. Olyan volt, mint egy játék kettőnk között. Hallgatunk és néztük egymást. Ez volt a mi játékunk.
Soha nem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat. Hogy szemtől szemben fogok még egyszer állni vele. Annyi mindent akartam neki mondani, de egy szó sem jött ki a torkomon. Nehezen tudtam magam kontrollálni. Még mindig megrémisztett az az érzés, hogy ha a közelemben van nem tudok parancsolni az érzéseimnek.
Nem tudtam hol kellene kezdenem, hogyan kellene elmondanom azt a sok fájdalmat, amit tőle kaptam. Egyszerűen szenvedtem, és rettegtem, hogy mi lesz, ha mindketten megszólalunk.
Látszólag őt is ezek a kérdések nyomasztották. De ő sokkal erősebb és magabiztosabb volt nálam. Láttam rajta, hogy elérte azt a pontot, hogy nem bír tovább csendben maradni. Rám szegezte szürke szemeit, amitől a szívem egy hatalmasat dobbant.
- Sajnálom - mondta letörten.
- Azt hiszed ezzel el van intézve? Hogy ettől a szótól elfelejtek minden fájdalmat amit akkor éreztem? - kérdeztem tőle megvetően.
- Tisztában vagyok vele, hogy nem. Ne kezelj hülyeként - mordult rám.
- Ne kezeljelek úgy? Mégis mit vársz, mit kellene tennem? Annyi mindenen mentem keresztül az elmúlt hónapokban, hogy azt el sem tudod képzelni. Te elhagytál, kiderült az apám nem az apám, Rayen megakar ölni és még sorolhatnám. De te nem voltál mellettem, mert jobbnak láttad önzőnek lenni, és lelépni a világ másik felébe. Erre meg most azt mondod, hogy sajnálom ? Hát ez kibaszottul kevés nekem - álltam fel mérgesen és körbe körbe járkáltam a nappaliba.
Dúltam a dühtől, de nem akartam kitörni. Jobban körülnéztem a lakásban, minden ugyan úgy volt ahogy anno hagytuk. Régi érzések töltöttek el. Mi történt volna akkor, ha ideköltözöm Castiellel? Talán akkor is elhagyott volna?
- Mindent tudok. És nagyon is szenvedtem amiatt, hogy nem voltam melletted azokban az időkben. De nem tehettem mást, hidd el.
- Mindent tudtál? Gondolom, már akkor áruló volt Rosa - fordultam felé.
- Nem ő volt - hajtotta le a fejét. - Rosa véletlenül került mellénk. Aznap amikor hazajöttünk, és Lyssel ide vettük az irányt útközben találkoztunk vele. Először meglepődött, aztán minden átkot ránk szórt, majd Lys meggyőzte, hogy hallgasson meg bennünket. Hitt nekünk, és valamilyen szinten talán meg is bocsájtott. Én kértem meg rá, hogy még ne szóljon neked arról, hogy itthon vagyok. Felakartam készülni rendesen erre a beszélgetésre. De sohasem gondoltam volna, hogy pont a stúdióba fogunk találkozni. Rosa egy szóval sem mondta, hogy te vagy Takuma új énekesnője.
- Ez mind szép és megható, de nem érdekel. Nekem nem tudsz olyan magyarázatot adni, amitől meggondolnám magam. Tudod, hogy mi történik, ha egyszer elveszíted a másik bizalmát? Az, hogy soha többé nem hiszel majd annak az embernek! Ha akkor hazudott, most mért ne tenné ugyanazt? Elérted azt, hogy innentől kezdve, soha többé nem lehetek biztos benned - néztem lekezelően rá.
Ökölbe szorította a kezét és idegesen jártatta a lábát. Nagyon jól tudtam, hogy a nemtörődöm stílusommal rendesen feltudom őt húzni. Egy pillanatra megijedtem, amikor felállt és dühösen rám nézett. Ahogy közelebb lépett hozzám még jobban megrettentem. Megragadta a karom és a fotelba dobott. Mérgesen fölém hajolt és leszorította a két kezem a karfára.
- Engem pedig az nem érdekel, hogy téged hidegen hagy a dolog. Akkor is elfogom mondani mi történt valójában - mondta nekem indulatosan.
Lélegzet visszafojtva hallgattam a mondandóját. Nem mertem még megmoccanni se. Éreztem, hogy minél többet tudok meg a valós okokról, annál jobban kezdek ellágyulni. Ijedten észleltem, hogy már nem is haragszom rá úgy igazán, szívből, ahogy  haragudnom kellene az ellenségemre. És ez szíven ütött. Annyira közel volt az arca az enyémhez, hogy bármelyik pillanatban megcsókolhatott volna. Szörnyű érzés volt ezt érezni, miközben nekem új életem lett Noahval. Úgy éreztem magam mint egy áruló cafka, aki egy hihető mese hallatán egyből odaadja magát egy másik férfinak. De nem tehettem ezt. Nem élhettem vissza Noah szerelmével. Én már hozzá akartam tartozni, és nem Castielhez.
- Mindent érted tettem, mert szeretlek! - mondta megkönnyebbülten, majd elengedte a karom. Gyorsan felálltam a fotelból és tisztes távolságra álltam tőle.
- Ezt te sem gondolod komolyan, hogy az apád összeállt az én apámmal? Ez abszurdum.
- Pedig így van. Azt mondta ha elhagylak, akkor segít nekem abban, hogy Rayen ne tudjon neked ártani. De akkor még nem tudtam, hogy ez egy csapda volt, azért hogy eltávolítson mellőled. Kiakart engem vonni ebből a játékból. Mindig csak védeni akartalak, és nem akartam, hogy bármi bajod essen. Ezért fogadtam el amit mondott. Tudtam, hogy nehéz lesz neked is és nekem is, de én tényleg azt gondoltam, hogy az apám segít nekem az apád ellen. De csalódom kellett. Minden amit tettem hiába való volt. Elvesztettem a családom és téged is ő miatta - mondta elcsukló hangon és közelebb jött hozzám.
- Ez engem már nem érdekel. Csak lépj tovább Castiel, ahogy én tettem. Ne kapaszkodj többet a múltba mert már hiába való. Nem szeretlek már. Boldog vagyok Noahval. Kérlek hagyj minket békén - fordítottam hátat neki.
A bensőmet égették azok a mondatok, amiket az imént kiejtettem. Még magam sem hittem el, hogy aminek igaznak kellett volna lenni, csak egy hazugság volt. Persze boldog vagyok Noahval, de az nem igaz, hogy nem szeretem már Castielt. Csak elengedtem.
Felvettem a kabátom és az ajtó felé indultam. Nem tudtam meddig tudom még fent tartani ezt a nemtörődöm stílust. Bármelyik percben összetörhetett volna az álarcom, és akkor végleg megadtam volna magam neki. De nem akartam. Attól, hogy megmagyarázta a dolgokat, az nem változtat semmit azon, hogy teljesen összetörte szívem, és szenvedtem miatta.
- Rettegj csak az érzéseidtől, zárd el őket, tegyél úgy, mintha nem lennének, és azon kapod majd magad, hogy semmi sem oké. Hazugságban élsz, próbálod nem észrevenni azt, ami nyilvánvaló, hogy még te is szeretsz engem  - szólt hozzám amint az ajtó elé értem.
- Vigyél vissza a stúdióba és ne szólj hozzám többet. Részemről lezártam ezt a kapcsolatot. Csak tűnj el az életemből, mert nagyon fájdalmas amikor a közelembe vagy - mondtam neki zaklatottan.
Csak azt kívántam, hogy tűnjön el a szívemből, a fejemből és a szemem elől örökre. Ezek az érzések amiket még mindig iránta érzek, csak el kellene, hogy tűnjenek.
Ahogy kinyitottam az ajtót, hirtelen megragadta a karom, magához húzott, majd megcsókolt. Hihetetlen erő volt abban a csókban, hihetetlen érzések szabadultak fel bennem, csak egy  aprócska érintéstől és csóktól.
- Nem érdekel ha azt gondolod, hogy fájdalmas körülöttem lenned. Mert az a helyzet, hogy nem fogok eltűnni - mondta remegő hanggal amikor szétváltak ajkaink. Megérintette az arcom két oldalt, és a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Sajnálom Reina, több milliószor fogom neked ezt elmondani. Sajnálom. Én tényleg csak veled voltam boldog. Én megbántam, amiért elhagytalak. Utálhatsz és gyűlölhetsz, de ne mond hogy tűnjek el. Sosem tudnálak újból magadra hagyni - ölelt át szorosan.
 Álltam ott mint egy megkövült szobor, és nem tudtam szóhoz jutni. Fájdalmas és szomorú emlékek kötnek hozzá, de sosem fognak eltűnni. Ez a bizonyítéka annak, hogy sosem tudtam teljes szívemből megutálni.  Éreztem Castiel könnyeit a nyakamon lecsordulni, amitől én is elgyengültem. Azok a könnyek, amiket mindig is magamban rejtettem, most előtörtek. Az eszemet teljesen elvesztettem és már csak a szívemre hallgattam. A lehető legszorosabban átöleltem és magamhoz húztam. 

A következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem volt olyan, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserébe a pillanatól, amennyit csak lehet. Így hát visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt. Teste az enyémnek feszült, és boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért cserébe. 




                                                                      Rosa




Pár nappal ezelőtt olyan boldog voltam, hogy mindent megbánás nélkül csináltam. De ez csapda volt! Én azt hittem jót cselekszem, de pár pillanattal később a pokolban találtam magam. Soha nem akartam hazudni Reinának, de úgy véltem ez a legjobb döntés számára és Castiel számára is. Végig hallgattam Castiel meséjét, de nem bízom meg a történet valódiságában százszázalékosan. De egyvalamiben biztos vagyok. Őrülten szereti Reinát és bármit elkövetne azért, hogy újra együtt legyenek. Részben megértettem Castiel érzéseit. Időről időre mind követünk el hibákat. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten próbálunk helyrehozni, és meg nem történtté tenni. Ő most a lehetetlent akarja helyrehozni.
Nem tudtam ülni a babérjaimon a stúdióban. Kol minden egyes gyilkos pillantása felém megőrjített. Tudtam, hogy elfog mesélni mindent Nicknek. De ezzel nekem kell szembenéznem. Azt akarom, hogy tőlem hallja az igazságot, és ne pedig Koltól. Ha Reina és Castiel visszaér, a barátnőm úgysem hallgatott volna meg. Ezért inkább fogtam magam, és leakartam zavarni ezt a beszélgetést gyorsan, köztem és Nick között. Percekig csak álltam és nyomtam a csengőt az ajtó előtt, de nem jött ki senki. Furcsálltam, hogy nincs itthon senki, mert Nick azt mondta nem megy sehova mert Kol, Reinával van, Noahnak pedig dolga van. Arra gondoltam, hogy biztos alszik ezért nem jön le. Elővettem a kulcsom amit Reinától kaptam, és bementem a házba. Csendben Nick szobája felé vettem az irányt. A kilincsre tettem a kezem és vettem egy nagy levegőt. Túl kell esnem rajta bármi történjék. Lenyomtam a kilincset majd beléptem a szobába.
Rezzenéstelen arccal néztem rá az ágyban hancúrozó Nickre és Bellára. Amint észrevettek szétrebbentek mint a madarak, és rémülten néztek rám.
- Rosa - szólalt meg Nick ijedten, majd maga köré csavarta a takarót és felkelt az ágyból.
A testem remegett minden egyes levegő vételtől. Iszonyatos erővel csapott le rám. Megcsalt. Ő volt az egyetlen ember, akiről sohasem gondoltam volna, hogy ezt megteszi. Tudtam, hogy kívülről jól mutattunk. Az igazság azonban az, hogy soha nem éreztem azt az összhangot közöttünk, mint amilyen Reina és Castiel között volt. Mindig az volt az érzésem, hogy színjátékot játszunk. És most valahogy ez az érzés megvalósult.
- Szóval ezért távolodtál el tőlem? Ez annyira szánalmas. Mégis mióta csináljátok ezt a hátam mögött? - kérdeztem Nicktől zaklatottan. Olyan erővel szorítottam már a kilincset, hogy az ujjaim falfehérek voltak. Kíváncsi is voltam a válaszára meg nem is.
- Nem így akartam, hogy megtudd. Elakartam neked mondani, de nem volt még elég bátorságom - válaszolt halkan Nick. Szemeink találkoztak és ekkor megfordult a fejemben, hogy odaállok elé és jól felpofozom. De engem más fából faragtak. Bármennyire is fájt a dolog, én nem vagyok egy gyenge nő, akit csak úgy ellehet tiporni.
Rájuk néztem még egyszer, majd megfordultam és kimentem a szobából. Az ajtóban még megálltam.
- Tudod Nick, sok boldogságot kívánok kettőtöknek. Miattam nem kell aggódnod, megleszek. Akkor ezennel szabad vagy, semmi sem köt már hozzám - mondtam határozottan majd becsuktam az ajtót.
Lassan sétáltam le a lépcsőn. Ahogy haladtam lefelé, a könnyeimet úgy engedtem el. A szívem halkan tört  össze. Azt hittem, jobban fog fájni. Azt hittem, hangosabb lesz minden másnál. De nem volt hangosabb egy suttogásnál. Egy pillanat alatt megtörtént, és csak annyira fájt, mint egy apróbb pofon. Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy Nick megfog csalni, nem hittem volna neki. Annyira csodálatosnak tűnt a kapcsolatunk, hogy sosem vettem észre, hogy egy álomvilágban élek. De én tényleg szerettem őt, mindennél jobban. Csak egy hiba volt az egészben. Mindig én voltam az övé, de ő soha nem volt az enyém. Még akkor sem amikor mellettem volt.
Csendesen becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, majd körbenéztem magam körül.
- Egy darabig nem igen kell jönnöm ebbe a házba. Elvesztettem Nicket és Reinát is. Milyen szánalmas. Pár óra leforgása alatt, mind a kettejüket elvesztettem - gondoltam magamban, majd lassan elindultam. Hirtelen ajtócsapódásra lettem figyelmes, majd valaki megfogta a karom. Nick volt az. Maga felé fordított, majd szembe kellett néznem a fájdalmas tekintetével.
- Mondtam, hogy nem kell aggódnod! - szólaltam meg nyugodtan mintha mi sem történt volna.
- Rosa, kérlek. Nem mehetsz el így. Hallgass meg. Annyira nem akartam, hogy így történjenek a dolgok - kezdett nyugtalanul magyarázkodni.
- Nick, felfogtam. Tudhattam volna, hogy sosem szerettél ki Bellából. Azt is tudhattam volna, hogy ha együtt éltek, majd ki fog alakulni köztetek valami. Csak vak voltam és nem akartam észrevenni az igazságot.
- Te tudtad, hogy én szerelmes voltam belé? - kérdezte meglepetten.
- Persze! Már a tavalyi karácsonyi kiruccanásunk óta. Hallottalak Reinával beszélni a dologról. De azt hittem, hogy én elég leszek ahhoz, hogy elfeledd. De sajnos kevés voltam - mondtam, majd lassan kihúztam a kezem a kezei közül.
- Én... én... tényleg szerettelek. Nem hazudok, de az elmúlt pár hétben újból elkezdtem vonzódni Bellához. Nem akartam, de legyőztek az érzéseim. Én tényleg boldog voltam veled, de...
- Nick! Hagyd abba - szóltam rá erélyesen. - Csak hagyj most magamra. Nem akarok tudni semmilyen részletről a ti kis kapcsolatotokban. Ne aggódj, én nem vagyok Reina. Nem fogok olyan lenni mint ő volt, amikor elhagyta Castiel. Egyet kérek. Egy ideig kerüljük egymást - néztem fel rá, majd gyengéden átöleltem.
Magam sem értettem miért tettem ezt, de nem mehettem el úgy, hogy ezt nem teszem meg. Óvatosan visszaölelt ő is. Percekig csak így álltunk, de semelyikőnk nem szólt egy szót sem.
- Szerettelek... úgy szerettelek, ahogy nem tudok és nem is akarok szeretni többé ! - suttogtam a mellkasába majd elsírtam magam. Ellöktem magamtól, majd gyorsan hátat fordítottam neki, és elfutottam. Zokogtam mint egy kislány, és még hallottam ahogy Nick a nevem kiabálja. De nem akartam megállni, nem akartam hogy lássa mennyire megviselt valójában az ölelése. Minden hiányozni fog. Minden ami ő volt.
A parkban leültem egy padra és kisírtam minden bánatom. Egyedül maradtam, és senkivel nem tudtam megosztani most a fájdalmam. Ilyen esetekben Reinát hívtam volna először, de ő most gyűlöl és fontosabb dolga is van, mint velem foglalkozzon.
Csak néztem ki a fejemből amikor egy kéz érintette meg a vállam. Könnyes szemekkel felnéztem és meglepetten vettem észre, hogy Lysander volt a kéz tulajdonosa.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem miközben törölgettem a könnyeimet.
-Nem tudtam megvárni amíg Castiel visszaér a stúdióba. El kellett mennem a suliba elintézni a visszaíratásunkat. De veled mi történt ? Miért sírsz? - kérdezte aggódva.
- Most szakítottunk Nickkel - mondtam szipogva.
- Az lehetetlen. Azt hittem ti egy tökéletes pár vagytok - mondta meglepődve.
- A tökéletes pár olyan tökéletes volt, hogy Nick csak úgy megcsalt Bellával.
- Bellával? Ezt nem hiszem el - meredt maga elé Lys komoran.
- Sajnálom Lys. Tudom, hogy reménykedtél abban, hogy kibékülhetsz vele, de úgy látszik te is hoppon maradtál mint én - fogtam meg a kezét nyugtatóan. Kikapta a kezét a kezemből, majd átkarolta a vállam és magához húzott. Fejét az enyémnek támasztotta, majd így ültünk percekig.
- Miattam ne aggódj. Az enyém teljesen más tészta, mint a ti kapcsolatotok volt. De ne makacskodj itt nekem. Annyira higgadtan beszélsz itt nekem a dolgokról, mintha nem érdekelne, hogy mi történt. Pedig nagyon jól tudom, hogy belül mennyire szenvedsz - mondta, majd gyengéden felemelte a fejem az államnál fogva és a szemeimbe nézett. - Tudod jól, hogy bennem megbízhatsz. Barátok voltunk régen és remélem azok vagyunk még most is.
A szavai elgondolkoztattak. Mélyen legbelül tényleg rejtettem az érzéseimet.
- Olyan hülyének érzem magam! - néztem mélyen a szemeibe, majd szorosan átöleltem. Végre kiakartam adni magamból a sok keserűséget. Örülten szorongattam az ingét, majd sírni kezdtem.
- Nincs miért szégyenkezned. Örülj, hogy tiszta szívből tudtál szeretni valakit.
- De gyűlölöm őt Lys! - mondtam zokogva.
- Ezt csak most mondod, de nagyon jól tudom, hogy valójában nem gyűlölöd őt - mondta, majd meg simogatta  a arcom.
 - Miért ne gyűlölném? A legrosszabbat tette velem, amit ember a másikkal megtehet. Elhitette, hogy szeret, és szüksége van rám, aztán bebizonyította, hogy hazugság az egész! - emeltem a tekintetem Lysre, aki csak sóhajtott egy nagyot, majd visszanyomta a fejem a mellkasába.
- Tudom, hogy Nick szeretett téged. Jobban mint gondolnád. De sajnos némelyik ember szíve, olyan gyorsan változik mint az évszakok. Talán nem ő volt számodra az igazi. Akivel tényleg elkötelezhetnéd magad. Fiatal vagy még, és számtalan új szerelem lesz még az életedben. Ezért ne csüggedj annyira, én itt leszek melletted és mindenben támogatlak.
- Biztos, hogy segíteni fogsz? - szipogtam.
- Megígérem. Most az egyszer nem fogok hibázni. Rosa - fogta meg a két vállam és eltolt magától. Elszánt vigyorral a szemembe nézett, majd megfogta a két kezem.  - Nyugalom. Mindennek eljön majd az ideje, és én itt leszek melletted, hogy támogassalak. Egy értékes dologról beszélünk, a szívedről. Egyébként sem fogom engedni, hogy bárkinek odaadd!
Melegséggel töltöttek el Lysander szavai. Egy apró mosolyra kényszerített az, ahogy arcvonásait néztem. Annyira távolinak tűnt, hogy valaki szavai így tudjanak rám hatni, de Lys megcsinálta. Többé már nem féltem és tudtam, hogy segíteni fog nekem túljutni a nehézségeken. Rá kellett jönnöm, hogy ő tényleg egy igazai barát.
- A szívemet hivatalosan töröttnek nyilvánítom, és téged nevezlek meg támaszomnak! - vigyorodtam el, majd ismét hozzábújtam és immár könnyek nélkül tudtam pihenni egy kicsit a mellkasán.



                    
                                                                      Nick


Némán bámultam a házunk előtt a rohanó Rosa után. Legszívesebben utána rohantam volna, de már semmi értelme sincs. Az érzéseimet felé még nem feledtem el, és nagyon kínzott az a tudat, hogy összetörtem a szívét. Bárcsak lett volna elég erőm, már az elején bevallani neki az érzéseimet, amiket Bella iránt érzek. A lelkiismeretem  kegyetlenül marcangolt. Egy utolsó aljas szemétládának éreztem magam.
Mikor már teljesen eltűnt a szemeim elől Rosa, lassan visszamentem a házba. Bella már a nappaliba ült és idegesen várt rám.
- Most mi lesz Nick? - kérdezte tőlem aggódva. Belenéztem könnyes szemeibe. Annyira fájt őt is így látnom. Csendben odasétáltam hozzá, és leültem mellé.
- Azt hiszem, most már felesleges titkolóznunk - emeltem a tekintetem a plafonra, majd hátradőltem a kanapén. - Felfogom vállalni a kapcsolatunk. Nem élhetünk örökké bujkálva csak azért, mert félünk mások mit fognak nekünk mondani.
- Nagyon jól tudom. De van egy olyan érzésem, hogy sok embert fogunk elveszíteni - hajtotta le szomorúan a fejét Bella.
Felemeltem a kezem, majd magamhoz húztam.
- Ha tényleg így lesz, akkor azt jelenti, hogy ők sosem szerettek senkit. Akik voltak már szerelmesek érteni fogják, hogy mi szeretjük egymást és nem követtünk el akkora bűnt.
- Én akkor is félek. Reina, Kol és Noah mind neheztelni fognak ránk.
- A fiúk miatt ne aggódj. Ami viszont Reinát illeti, azt hiszem nekem kellene először beszélnem vele - sóhajtottam egy nagyot, majd elővettem a mobilom.
- Szerintem Rosa már mindent elmondhatott neki. Végül is a legjobb barátok - mondta nekem Bella szomorúan.
- Ha így is van, én akkor is megpróbálom felhívni. Hátha nem beszéltek még - mondtam miközben kikerestem Reina számát, majd hívni kezdtem.




                                                                       Reina



Lehetetlen helyzetbe kerültem. Az elmém, próbált kikerülni Castiel csókjai közül, de sikertelenül. Az egész testem megadta magát ennek az édes, és hívogató érzésnek. Ezekben a percekben tudatosult bennem igazából, hogy testileg és lelkileg is még mindig hozzá vagyok kötve.
Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, ami hozzá kötött, hogy túl vagyok a nehezén, de tévedtem.
Már percek óta rezget a telefon a zsebemben, de Cas továbbra is szorosan tartott a karjai között, és szenvedélyesen csókolgatott. Féltem. Féltem, hogy Noah rájött, hogy Castiellel vagyok. Mikor levegőhöz próbáltunk jutni mind a ketten egy hosszú csók után, esélyt láttam arra, hogy félre lökjem őt.
- Ne ellenkezz! Most már te is tudod, hogy még mindig akarsz engem. A csókjaid elárulták nekem, hogy megbocsájtottál - mondta Cas lihegve, majd hátrébb állt tőlem.
- Megbocsátok neked, de ez másfajta megbocsátás. Castiel - néztem egyenesen a szemeibe. - Lehet hogy még mindig vonzódok hozzád testileg, de nem fogom engedni azt, hogy ugyanaz az ember kétszer is összetörje a szívem. Ne várd, hogy újra kezdjük. Még ha miattam is tetted amit tettél, az akkor sem változtat azon a tényen, hogy te megölted a szerelmünk. Én tényleg új életet kezdtem Noahval.
- És mi értelme van egy olyan fiú mellett élned, akit nem szeretsz teljes szívedből? - lépett közelebb hozám haragos tekintettel.
- Mert benne megbízom. De benned soha többé nem fogok. Akármit is jelentsen az, ami most történt közöttünk, én elfogom felejteni, mintha meg sem történt volna. Jobb lesz ha te is úgy teszel.
- Ami történt közöttünk, az megtörtént, és te sem tudod  meg nem történtté tenni. Szóval tagadhatod, szíved annál inkább kimondja majd az igazat. Vagy gondolod, magadnak tudsz hazudni? - mondta majd még közelebb lépett hozzám. Testünk összeért, amitől ismét megborzongtam. - Igenis szeretsz még engem. Nem Noaht, hanem engem. Ha akarod, hát akkor játsszuk ezt a macska egér játékot. Benne vagyok. De én fogok győzni, mert előbb vagy utóbb te is befogod látni, hogy te hozzám tartozol. Mindennél jobban fogsz majd rám vágyni, és én majd akkor itt leszek, várni foglak.
Lélegzetem is elakadt attól, amit mondott. Játékot akar játszani? Soha, de soha nem fogom azt hagyni, hogy nyerjen. Be fogom táplálni  magamba, hogy ezek után Castiel megszűnt létezni. Nekem létezni. Akkor is, ha miatta éreztem életemben először, hogy remeg a bőröm körül a levegő. Pedig most is remeg, attól a nézésétől, ahogy rám néz. Egyszerűen nem tudok neki megbocsájtani. Darabokra törte a szívem, és minden egyes szilánk fájó sebet ejtett, amelyek még ma is fájnak, ha arra a napra gondolok amikor elhagyott. A fájdalmaim felett nem hunyhatok szemet. Ez fog erőt adni abban, hogy én nyerjem a játékot.
Magabiztosan álltam a kihívó pillantásait. Szinte szikrázott a levegő közöttünk. A mobilom ismét elkezdett rezegni a zsebembe. Most már kicsit nyugodtabb szívvel szakadtam el Castiel pillantásától, majd elővettem a telefon.
- Mit akarsz Nick? - szóltam bele a telefonba, majd Castielre pillantottam. Meglepetten nézett, rám majd a mutatóujját a szája elé rakta jelezve, hogy ne mondjak Nicknek semmit róla.
- Beszéltél már Rosával? - kérdezte a tesóm zaklatottan.
- Nem beszéltem vele, és nem is akarok egy darabig. Jelenleg árulónak tekintetem - válaszoltam hideg hangnemben.
- Valami történt? Miért áruló? - lepődött meg a bátyám.
- Majd hamarosan rájössz te is. Addig nem mondok semmit. Úgyis elmondja majd neked, ha találkoztok.
- Ez itt a gond - halkult el a tesóm hangja. - Nem hiszem, hogy akar még ebben az életben látni engem.
Meghökkenve néztem fel Castielre, aki szintúgy megvolt lepődve. Annyira közel állt hozzám, hogy Nick minden szavát hallotta.
- Mit csináltál, te féleszű? - kérdeztem mérgesen.
Bármennyire is haragszom Rosára, nem tudok nem törődni vele. A legjobb barátnőm, és mindig mellettem állt, jóban rosszban.
- Reina! Jól figyelj arra, amit most mondani fogok. Lehet utálni fogsz és gyűlölni, de meg kell értened engem is. Tudom, hogy az elmúlt időszakban csúnyán viselkedtem veled, de kérlek hallgas végig - hadarta el a tesóm.
- Mondjad már!! - kiáltottam a telefonba.
- Én...én... Ma szakítottunk Rosával. Már egy ideje van valaki más akit szeretek. Ma Rosa rájött a kapcsolatunkra és kidobott - mondta zaklatottan.
- Miiiiiiiiiiii?? - kérdeztem értetlenül. - Te megcsaltad. Hogy volt pofád ehhez te baromállat. Pont te prédikáltál nekem Noahval kapcsolatban, erre te sem vagy különb. Mégis kivel?
- Nincs értelme tovább tagadnom. Én szeretem Bellát és vele csaltam meg Rosát! - jelentette ki a tesóm.
Köpni nyelni nem tudtam. Hát végül igazam lett. Pedig annyira szerettem volna hinni abban, hogy csupán csak képzelgek. Castiel ökölbe szorított kezekkel állt előttem. Nagyon meglephette az, hogy a tesóm és Bella mégiscsak egymásra találtak.
- Nick és Bella? Ez lehetetlen - mondta Castiel mérgesen. Hirtelen a szája elé kaptam a tenyerem, és reménykedtem benne, hogy Nick nem hallott semmit.
- Ezt a hangot... ezt a hangot ezer közül felismerem. Castiel - mondta idegesen. -  Visszajött az a barom és te vele vagy Reina? Hová raktad az eszed már megint? Azonnal mond meg hol vagytok, érted megyek.
- Nem avatkozz a dolgaimba. Inkább törődj a saját kis szappanoperáddal. Kollal nemsokára hazamegyünk és beszélünk. De egyet jegyezz meg - kezdtem mérgesen. - Ha egy szót is mersz szólni Noahnak, akkor megígérem, hogy pokollá teszem az életed - mondta, majd mérgesen kinyomtam a telefont.
Castielre néztem, aki elgondolkozva állt előttem.
- Ez meglepett - nézett rám.
- Engem nem. De hagyjuk most ezt a témát. Vigyél vissza a stúdióba, most azonnal - nyitottam ki ismét az ajtót, majd a lifthez léptem.
Castiel felvette a kabátját, majd bezárta az ajtót. Zsebre dugott kézzel sétált mögém, majd átölelt.
- A játszma mostantól kezdődik - suttogta a fülembe, majd megfordított és megcsókolt. Olyan hirtelen történt minden, hogy reagálni sem volt időm. Csak egy gyors csókot adott az ajkaimra, majd eleresztett. Önelégülten állt előttem és perverzen mosolygott rám. Elöntött a düh, amiért máris elvesztettem az első csatát. Felemeltem a kezem és pofon akartam vágni, de elkapta a csuklóm. Szikrázó szemekkel néztünk egymásra, amikor megszólalt a lift jelzője. Kikaptam a kezem az övéből, majd megfordultam és vártam, hogy kinyíljon az ajtó.
Amikor végre kinyílt, a szívem vad dobogásba kezdett attól, hogy megláttam ki van benne. A testemen remegés futott végig, ahogy az arcára néztem és alig bírtam megállni két lábon.
- Noah! - mondtam halkan...







2015. június 24., szerda

" Visszajöttem "

  



                                                                         Nick



 Boldog vagyok. Érzem, hogy minden rendben van bennem, bár tudom, talán ez csak most van így. De nem érdekel a holnap, sem a tegnap. Csak a most, mert az nagyszerű. A karjaim között alvó lány, akiért küzdenem kellett volna már az elejétől fogva amikor megláttam, csak ő érdekel. A mosolya az, ami felkavart, és ez az érzés, amiről már rég azt hittem nem létezik, hogy mélyen elzártam magamban, újra felszínre tört és én ezt nem bánom.
Más ember lettem, igaza volt Bellának. Egyetlen egy percig sem fordult meg soha a fejemben, hogy valaha is megcsalnám Rosát. De a dolgok változtak. Castiel árulásával együtt én is megváltoztam. Nem akartam, de sodródtam az árral. Hónapokig észre sem vettem, hogy nem vagyok boldog, hogy valami nincsen rendben. Az élet amit Rosával éltem, kevésnek bizonyult. Szeretem őt, de nem úgy ahogy megérdemelné. Erre csak akkor jöttem rá, amikor megcsókoltam Bellát. Ő az a lány, aki a szívemet úgy felforrósítja mint senki más. A közelében boldogabbnak érzem magam, mint bármikor. Csak egyetlen egyszer kellett volna őszintének lennem, és akkor talán nem azon kellene aggódnom, hogy mi lesz ezek után. Hogy mit fogok tenni Rosával, hogy mi fog történni velünk. De a tegnapon változtatni már nem tudok, és nem is akarok. Ha ezer darabra is kell, hogy széthulljak a bűntudta miatt, akkor vállalom.
Ránéztem a karjaimba alvó lányra és elmosolyodtam. Gyönyörű! Miért nem tettem semmit, hogy megszerezem magamnak? Annyi lehetőségem lett volna rá, de én inkább egy másik lány karjaiba menekültem.
Óvatosan elsöpörtem a szemei elől a haját, és megcsókoltam a homlokát. Lassan kinyitotta a szemeit és meglepetten nézett rám.
- Szia - mondtam neki miközben közelebb hajoltam hozzá, és leraktam a fejem a párnára vele szemben. Szótalanul nézett rám. Láttam rajta, hogy nagyon zavarban van, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. Percekig csak bámultuk egymást, mikor végre ő törte meg a hallgatásunk. Közelebb bújt hozzám és szorosan átölelt.
- Nick... - suttogta halkan. Gyengéden visszaöleltem és simogattam a hátát.
Az ölelésében benne volt minden kérdésemre a válasza. Nem bánt meg semmit, és nem is akar elengedni.
- Bella... - emeltem fel a fejét, hogy rám nézzen. De szégyenlősen lesütötte és újra a mellkasomba fúrta az arcát. Vettem egy mély levegőt és újból átöleltem.
- Csak hagyd, hogy elmondhassam mit érzek most. Nem akarlak elengedni, nem akarok mással lenni csak veled. Mert te vagy az akivel igazán jól érzem magam - hadartam el gyorsan. Éreztem ahogy a levegőt is alig vesz pár másodpercig. Majd rám nézett és elmosolyodott.
-  Mikor először eljutott a tudatomig, hogy mit is csináltunk, bűntudatom volt. De utána rá kellett jönnöm, hogy nincs miért. Lehet, hogy Rosa életem végégig gyűlölni fog, de nem érdekel. Én veled akarok lenni Nick. A múltban is veled akartam, a jelenben is veled akarok, és a jövőben is. Felhasználom azt a hatalmas önzőséget, amit örököltem a szüleimtől és csak magamra, és rád akarok gondolni. Nem érdekel mit fognak mondani  mások, nekem csak az számít mit fogsz mondani te. Akarod velem komolyan ezt az egészet? - mondta eltökélten és mélyen a szemeimbe nézett.
- Tudom, hogy fájdalmat fogok okozni Rosának, de nem élhetek egy olyan kapcsolatban amiben nem kapom meg teljesen amire vágyom. Te vagy az, akire teljes testtel és lélekkel vágyom Bella.
- De te is tudod, hogy addig nem lehetünk együtt, amíg az egyik lábad még a régiben van. Csak akkor tehetünk  meg egy újabb lépést, ha mindent lezársz - komolyodott el a tekintete.
Teljes mértékben igaza van. Le kell zárnom a  kapcsolatom, bármennyire is fájni fog Rosának és nekem is. Nem tarthatom magam mellett úgy, hogy nem érzek iránta olyan elsöprő szerelmet.



                                                                   Reina


A kis kiruccanásunk után próbáltam felkeresni Rosát, de sikertelenül. Napokig nem jött iskolába és a telefont sem vette fel. Aggódtam érte és elmentem hozzá, de lerázott egy olyan ürüggyel, hogy már nem fontos a dolog, egy kicsit túlreagálta. Nem értettem a viselkedését, soha nem szokott ilyen szétszórt lenni. Éreztem, hogy valamit titkol. Miután a suliba is visszajött, akkor is fent tartotta azt az állítását, hogy semmi baja. Pedig elég sokszor láttam rajta, hogy elgondolkozik és nagyon aggasztja valami.
Az ismeretlen perverz producer is nap mint nap zaklat. Noah elől nem titkoltam el a dolgokat és beavattam őt is ebbe a kis történetbe. A kapcsolati segítségével lenyomozta perverz uraságot, és nem talált róla semmi aggasztót. Tényleg egy Tokiói lemezkiadónál dolgozik, és korábban még volt ott egy együttese is. Egy kicsit azért megkönnyebbültem, hogy nem apám embere.
- Reina - állított meg Noah és maga felé fordított. Az utolsó óránknak is vége volt, így hazafelé tartottunk. - Szerintem el kellene menned beszélni azzal a sráccal. Szeretsz zenélni és tehetséges is vagy. Semmi rossz dolgot nem találtam a múltjában, így nem aggódom miattad. Csak hallgasd meg és próbáld ki magad, semmit nem veszíthetsz.
- Nem tudom... - gondolkodtam el. - Jó lehetőség meg minden, de félek. Nem vagyok én olyan nagy szám. Lehet nem is tetszem majd a főnökeinek.
- Jajj csajszi - húzott magához Kim. - Ne parázz már. Egy igazi tehetséges családból származol, apád is milyen remek zenész, Erenben meg Nickben is megvan a tehetség és benned is. Biztos nagyon jó lennél, próbáld meg.
- Biztos? - néztem rá félénken.
- Ezer százalék. Úgyhogy hívd fel azt a pasast, és kérdezd meg mikor tudtok találkozni - vigyorgott rám barátnőm és kikapta a telefont a kezemből.
Noahra néztem, aki csak bólintott mosolyogva egyet. Vettem egy mély levegőt és felhívtam. Meglepődött a hangom hallatán, nem gondolta, hogy én fogom felhívni. Nem tudom, hogy szerencse vagy előre eltervezte, de pár hetet Párizsban tölt, úgyhogy jelenleg itt tartózkodik. A mai napra megbeszéltünk egy találkozót az itteni lemezkiadónál.
Még mindig félelemmel vártam ezt a beszélgetést. Egyáltalán nem voltam biztos magamban. Elköszöntem Takumától és egy kicsit megkönnyebbülten néztem a többiekre.
- Ma találkozom vele.
- Na látod mondtam, hogy sikerül  megtenned! Csak ott is olyan magabiztosnak kell lenned és sima ügy lesz! - mondta boldogan Kim.
- Kollal mész ha nem baj, oké? Nekem ma a kapitányságra kell mennem Leigh ügyében - mondta Noah.
- Kol, nem elment Nickel egy másik suliba kosármeccsre? - néztem aggódva Noahra.
- A francba, teljesen kiment a fejemből. Pedig még reggel mondta is. Akkor nem tudom mit csináljunk. Talán hívd fel egy másik időpontért.
- Arra semmi szükség! Majd én vele megyek - jelent meg Noah mellett Eren.
- Te itt hallgatóztál? - böktem meg a vállát haragosan.
- Nem hallgatóztam. Ambert vártam és csak meghallottam miről beszéltek. Noah - fordult Noah-val szembe. - Nyugodtan rám bízhatod a nővérem, majd én vigyázok rá.
Noah hol engem nézett, hol Erent. Nem igen tudta eldönteni, hogy rámerjen-e bízni. Nem egy nyápic gyerek Eren, én teljes biztonságban érzem magam mellette. Kérlelően néztem fel Noahra, aki csak idegesen beletúrt a hajába és tovább rágódott a válaszon.
- Rendben. De... - szegezte a tekintetét Erenre. - Mindenhová követed, egy percre sem veszed le a szemed róla. Ha valaki gyanús alak akarja megszólítani, te ott termesz előtte. Az utcán szétnézel tízszer is hogy nincs-e semmi furcsa a környéken. Megértetted?
Eren röhögésbe tört ki először, de aztán a szokásos rideg tekintetével, meredt Noahra.
- Megértettem. Nem vagyok egy idióta. Vigyázni fogok rá.
Kimmel összébb húztuk magunkat, mert a légkör amiben a két fiú bámulta egymást, eléggé dermesztő volt.
Noah, Eren kezébe adta a kocsija kulcsát, és még egyszer próbált nyomást gyakorolni az öcsémre, de sikertelenül. Eren nem fél Noah egyetlen egy gyilkos tekintetétől sem.
Gyorsan a két fiú közé álltam, majd elköszöntem Noahtól és Erent a kocsiig ráncigáltam. Megnyugodva dőltem hátra az ülésen, majd Eren kezébe nyomta a címet és elindultunk.
A stúdióhoz érve, meglepetten vettem észre, hogy Takuma kint áll a bejárat előtt. Kiszálltunk a kocsiból és felé vettük az irányt. Eren, mint egy hűséges kiskutya tapadt rám, egy centimétert sem mozdult mellőlem.
Mikor észre vett minket Takuma, mosolyogva indult el felénk.
- Sziasztok! - köszönt udvariasan. Vigyorogva nézett rám, majd Erenre kapta a tekintetét. - Takuma vagyok, örvendek  - nyújtotta a kezét neki. Eren tetőtől talpig végig mérte a fiút, majd megadóan kezet fogott vele.
- Én is örülök, Eren Hamilton, Reina öccse vagyok.
- Reina, ennyire tartsz tőlem, hogy nem mertél egyedül jönni? Mondtam, hogy semmi  hátsószándékom nincs - fordult felém.
- Nem tartok tőled, de megvan az oka, hogy miért jött velem az öcsém is. De ezt majd máskor elmondanám ha nem baj? - kérdeztem tőle unottan. Minél hamarabb túlakartam lenni ezen az egészen. Annyira zavarban voltam és izgultam, hogy legszívesebben elfutottam volna.
- Jól van. Akkor gyertek utánam - mondta ,majd elindult be az épületbe. Félve követtem Takumát. Nem tudtam, hogy mi fog rám várni, ha bemegyünk.
A folyosón rengeted ember szaladgált jobbra balra, nagyon elfoglaltnak tűntek. De különös volt, hogy akárki elhaladt mellettünk, mind köszönt Takumának. Szóval ő tényleg egy fontos személy lehet itt.
- Egy darabig itt fogok maradni Párizsban, úgyhogy lesz időnk megismerni egymást és a hangodat - zökkentett ki a gondolataimból Takuma.
- Egy darabig? Nem csak pár napig leszel itt? - érdeklődtem.
- Találtam egy másik bandát Japánban, és őket is én fogom felügyelni. Ők is itt laknak, nemrég költöztek vissza, így én is maradok még.
- Értem - néztem magam elé.
Egy szoba elé értünk, ahol a fiú megállt és maga elé húzott.
- Menj be ide - nyitotta ki az ajtót.
Erenre néztem, aki bólintott egyet és ő is lökött rajtam, hogy végre bemenjek. Bent egy lányt ült, épp a zongora előtt írogatta a kottáit. Mikor észrevett mosolyogva elém jött és üdvözölt.
- Szia Jessica vagyok. Mától én leszek az énektanárod - mondta kedvesen nekem.
- Mától? Én még semmibe nem egyeztem bele - mondtam meglepetten és körbe körbe néztem, hogy merre van az a félkegyelmű perverz. A szoba másik végében állt, Erennel és beszélgettek. Később csatlakozott hozzájuk kettő férfi is, majd mind engem bámultak.
- Gyere, akkor kezdjük az ének leckével - fogta meg a kezem és a zongorához húzott.
- Mit kéne csinálnom? - kezdtem zavarodottan.
- Mély hangok kiéneklésével kezdjük oké? - nyomott a kezembe egy papírt.
Erőt vettem a zavarodottságomon és felénekeltem ami a papíron volt.
- Jó, nagyon jó - dicsért amint abbahagytam. - Akkor jöhetnek a magas hangok! - utasított.
- Rendben - bólogattam és folytattam. A kezdeti idegességem elszállt és higgadtan tudtam koncentrálni mindenre, amit a lány mondott nekem. Miután befejeztem Jessica mosolyogva nézett rám és megdicsért.
- Ez sokkal jobb volt, mint a mélyek. Elképesztő, hogy kitudod énekelni a magas hangokat.
- Ne mondj ilyeneket, zavarba hozol - vakartam meg a tarkóm.
- Hé, Reina. Foglalkoztál már ezelőtt zenével? - lépett mellém Takuma és a két férfi.
- Hát csak egy kicsit. Volt egy haverom akivel néha próbáltam, de ennyi.
- Nekünk nagyon tetszett az eddig hallottak. Takuma nem hazudott, hogy nagy tehetség rejlik benned - szólalt meg az egyik férfi.
-Bennem? - jöttem zavarba, majd Takumára néztem.
- Nem kell annyira félned. Majd én egy tökéletes énekest faragok belőled - karolta át a vállam és biztatóan megszorította.
- Minél hamarabb szeretnénk elkezdeni a munkát veled, ha lehetséges - nézett rám ismét a férfi. Köpni nyelni nem tudtam. Elvégre csak beszélni jöttem ide, de Takuma máris belökött a mély vízbe. Most meg már a közös munkáról beszélgetünk. Egy kicsit gyorsan történtek az események. Még közelebb húzott magához és vigyorogva a két férfira nézett.
- Énekelni fog, nyugodjanak meg. Biztosíthatom önöket, hogy elfogadta a munkát - vigyorgott továbbra is a két pasasra.
Percről percre mérgesebb lettem, és beakartam olvasni ennek a szadistának, de annyi eszem volt, hogy visszatartottam magam. Nem akartam a két fickó előtt kiosztani.
Erenere pillantottam, aki a háttérben kuncogott. Legszívesebben őt is pofán töröltem volna.
Miután a másik két alak lelépett, beakartam olvasni a fiúnak, de Jessica nem hagyott rá időt, mert újabb papírt adott a kezembe, és kezdtünk mindent előröl. Két órán keresztül csak énekeltem és énekeltem. Nagyon elfáradtam a végére. Mikor mindennel végeztünk kimentünk a teremből. Az ajtó előtt Takuma és Eren várt már rám.
- Ma igazán keményen dolgoztál, akkor holnap találkozunk - lépett közelebb hozzám Takuma.
- Ki mondta, hogy eljövök? - kérdeztem mérgesen. - Meg sem kérdeztél, hogy akarom-e, de te már azt mondtad azoknak a fickóknak, hogy benne vagyok mindenben.
- Mondtam neked múltkor, nem hagyok kárba egy tehetséget sem. Sokkal több van benned, mint azt gondolnád és nem hagyom hogy elpazarold a tehetséged.
- De, de ... - kezdtem volna bele, de Eren mellém állt.
- Nyugi Takuma, itt lesz holnap is. Személyesen fogom elhozni - mondta.
- Eren, te ki oldalán állsz? - kérdeztem tőle idegesen.
- Természetesen a tiéden, de igaza van a srácnak. Nagyon jó hangod van, és kitudja egyszer talán, ha profi leszel megalakíthatjuk a bandánkat - vigyorgott rám.
- Te meg én? Ne nevettess - mondtam nevetve.
- Amíg ti gyakoroltatok Jessicával, meghallgattam Eren tudását is. Nagyon jól ért a dobokhoz és mesélt a bátyádról is, aki gitározik. Szívesen meghallgatnám őt is - mondta nekem elszántan Takuma.
- Mit akarsz te? Családi együttest? - gúnyolódtam.
- Ritka, hogy egy családon belül ennyi tehetség van. Mesélt Eren az apátokról és gondolom tőle örököltétek.
- Csak egyszer maradnál csöndben Eren - néztem az öcsémre.
- Jól tette. Minden érdekel, ami veled kapcsolatos kislány. Azért, hogy jobban együtt tudjunk dolgozni meg kell, hogy ismerjelek.
- Mégis miért ragaszkodsz hozzám ennyire?
- Mert te fogsz debütálni az új dalommal.
Ledöbbenve néztem az előttem állóra fiúra. Átfutott az agyamon, hogy biztos csak viccel velem, de nem úgy tűnt. Elszántan állta a tekintettem, és úgy éreztem akármit is mondanék, ő fog nyerni.
- Nem, nem és nem - ellenkeztem. Takuma arca még komolyabbá vált, majd szorosan elém állt.
- Nem fogok neked megbocsájtani, hogy ilyen hanggal nem akarsz énekelni. Végre megtaláltalak és nem engedlek el. Addig fogsz énekelni amíg én mondom - nézett magabiztosan a szemeimbe.
A lábam a földbe gyökerezett és megadtam magam. A szemeivel mintha kivégzett volna. Elkaptam a tekintetem az övéről, majd ő is hátrébb állt tőlem.
- Úgysem adod fel. Nyertél  - adtam meg magam.
- Jó kislány! - paskolta meg a fejem.
- Akkor holnap találkozunk - mondtam neki,  majd megragadtam Eren karját és elindultam.
Az úton hazafele nem sokat beszéltem. Forrtam még mindig a dühtől, hogy ilyen könnyen eltudott tiporni az a fiú.
- Miket meséltél te annak az alaknak? - fogtam meg Eren karját mikor kiakart szállni a kocsiból.
Nem Noah előtt akartam megvitatni ezt a dolgot.
- Mindent. Nagyon kíváncsi volt rád, így meséltem neki. Arról, hogy miért vagyok én ott, és Noahról. Meg rólad - nézett rám.
- Te teljesen megbolondultál? Minden információt kiadtál rólam, holott én nem akartam ennek a szadistának mondani semmit? - akadtam ki mérgesen és ökölbe szorítottam a kezeim.
- Nyugi már. Rendes fickó. Egyáltalán nem érdekelte, hogy testőröd van Rayen miatt, meg ilyesmik. Őt tényleg csak a hangod érdekli - próbált nyugtatni, de egyáltalán nem győzött meg. Nem akartam, hogy tudjon rólam bármit is ez az alak.
Nem akartam összeveszni Erennel, inkább kiszálltam a kocsiból és bementem a házba. Nagyon csendesnek tűnt minden, mintha senki nem lett volna még itthon. Pedig reménykedtem, hogy Bella vagy Noah már hazaért. Csalódottan baktattam fel az emeletre. Mikor az ajtóm elé értem, pont akkor jött ki Bella a szobájából. Ijedten vett észre, majd elnevette magát.
- Megijesztettél csajszi - nevetett rám.
- Bocsi nem akartalak. Nick és többiek még nincsenek itthon? - kérdeztem tőle, miközben bedobtam a szobámba a táskám, majd felé fordultam. Meglepetten vettem észre, hogy az egész arca pirosban pompázik. Kidülledt szemekkel nézett rám, és erősen markolta a szobája kilincsét.
- Honnan tudhatnám hol van Nick? Semmi közöm hozzá. Biztos Rosával van - hadarta el dühösen, majd hirtelen a szemeimbe nézett, és a szája elé rakta a kezét.
- Bella minden rendben?
- Igen minden, de most mennem kell. Szia - köszönt el gyorsan, majd az utánam loholó Erent majdnem lelökte a lépcsőröl, úgy viharzott el mellette.
- Ennek meg mi baja? - kérdezte Eren mikor felért hozzám.
- Fogalmam sincs. Nickről és a többiekről kérdeztem, erre meg ideges lett és elviharzott - mondtam majd beléptem a szobámba, és az ágyam felé vettem az irányt. Vidáman borultam a párnáim közé és hálát adtam az égnek, hogy végre hazaértem.
- Nekem akkor is furcsa ez a lány - huppant le mellém Eren. - Mostanában minden egyes Nickkel kapcsolódó témán felhúzza magát. Lehet, hogy beleesett ?
- Áhh az ki van zárva - legyintettem egyet és belesüllyesztettem a fejem a párnába. Próbáltam egy kicsit pihentetni az agyam, de egyfolytában Eren mondata hangzott a fejemben. Beleesett. Az nem lehet, nem lehet, hogy megint érezzen iránta valamit. De ha jobban belegondolok azzal, hogy ideköltöztettem nyílt utat adtam a régi érzéseinek. Tudhattam volna, hogy ha minden nap találkozik Nickkel, akkor egyszer biztos fellobban az a szikra. De ha ez megtörtént, akkor hatalmas bajban leszek. És Nick? Mi van, ha benne is kétségeket keltettem Bella idehurcolásával? Hiszen számára sem volt közömbös Bella.
A fejem zsongott a kérdésektől. Ha mindez bekövetkezne, mit kellene tennem? Hiszen én adtam a tudtom nélkül esélyt nekik. De reménykedem, hogy mindez csak képzelgés..


                                                                  ***

Még csak egy hét telt el azóta, hogy Takuma bejelentette, én fogok debütálni a dalával. Minden egyes nap suli után ide kell jönnöm, és énekórákat kell vennem. Noah sokat foglalkozik Leigh ügyével, nem akar semmiről sem lemaradni, így minden nap bejár a kapitányságra. Eren vagy Kol jön velem a stúdióba általában. Ma Kol volt a soros, így ő hallgathatja végig a csodálatos ének tehetségem.
Takumát az egy hét alatt szinte alig láttam. Annyira odáig meg vissza volt a tehetségemtől, erre fel meg alig jelenik meg az órákon.
- Akkor ezután próbáld meg kiénekelni ezt a dallamot - rángatott ki a gondolataimból Jessica.
- Rendben - vettem a kezembe a kottát és belekezdtem az utolsó leckébe.
Minden zökkenőmentesen ment. Jessica nagyon jól végezte a munkáját. Lassan még én is elhiszem, hogy énekesnőt tud belőlem faragni.
- Nagyon ügyes voltál ma is - mosolygott rám mikor végeztünk. A cuccaim szedegettem össze, de közben figyeltem minden szavára.
- Akkor holnap találkozunk - köszöntem el tőle mosolyogva.
- Pihend ki magad rendesen. Holnap teljesen mást fogunk csinálni.
- Mit? - érdeklődtem meglepődve.
- Az titok - pöckölte meg az orrom. - Takuma azt kérte, tartsam előtted titokban.
- Az az idióta - fújtattam mérgesen.
Kol kikapta a táskám a kezemből, majd kiment a szobából. Gyorsan utána futottam és érdeklődve néztem fel rá.
- Mi bajod? - kérdeztem tőle amikor megállt az egyik kávé automata előtt.
- Semmi - vágta rá gyorsan.
- Kol! - szóltam rá hangosabban. - A semmiért nem kapod ki a táskám a kezemből és viharzol el.
- Nem tudtam tovább ott maradni, ennyi.
- De miért?
- Jajjj Reina. Annyira, de annyira tetszik Jessica. De ő rám sem hederít. Szerintem még egyszer sem nézett az arcomra, és ez lelomboz  - hajtotta le a fejét szomorúan.
Ahogy néztem Kol esetlen arcát, akarva akaratlanul is nevetni kezdtem rajta.
- Ez nem vicces - nézett rám mérgesen, majd kivette a káváját az automatából és elindult. De pár lépés után megtorpant és megállított engem is.
- Az ott nem Rosa, Takumával? És ki az a fiú mellette? - mutatott nekem jobbra.
Mi folyik itt? Rosa mellett az Lex. De mit keresnek ők itt ? Miért pont Takumával beszélnek?
Kol a kezembe nyomta az poharát, majd majd oda akart menni hozzájuk, de én gyorsan behúztam az automata mögé.
- Ha odamegyünk úgysem mond semmit Rosa - suttogtam neki. - Innen halljuk őket, így kihallgathatjuk miről beszélnek.
Kol kissé kinézett a gép mögül, majd próbáltunk minden szavukat érthetően hallgatni.
- Takuma, köszönjük a lehetőséget. Biztos vagyok benne, hogy jól fog menni a közös munka - beszélt Lex hozzá.
- Sikeres jövőt látok a zenekarotokban, és mindenben támogatni foglak titeket.
Az odáig rendben van, hogy Lexnek biztos van egy bandája, de mit keres itt Rosa? Mi köze van Lexhez?
Gondolkoztam magamban, de nem találtam magyarázatot a kérdéseimre.
- Lehet, hogy Rosa megcsalja Nicket ezzel a pojácával? - suttogta nekem Kol.
- Nem hiszem. Lex csak Castiel bandájának régi dobosa, onnan ismerik egymást. De nagyon érdekel, hogy mit keres itt vele Rosa - hajoltam hozzá közelebb.
- Psszt. Kijött a teremből egy másik fiú is. Odamegy hozzájuk. Ez a Rosa csupa pasival van itt - mondta mérgesen Kol.
- Milyen fiú hadd nézzem - próbáltam leskelődni, de Kol maradásra intett.
- Na Castiel, hogy ment az egyeztetés? Sikerült mindent megbeszélni? - szólalt meg Takuma.
Ahogy meghallottam azt a  nevet, akkora fájdalom tört rám, hogy a lélegzetem is elakadt és én is meglepődtem irtózatos erejétől. Megkövültem meredtem magam elé, majd szemrebbenés nélkül végig néztem, ahogy a pohár kicsúszik megdermedt kezeim közül. Semmi mást nem akartam, csak elfutni a szívem görcsös fájdalmától. A sok fájdalmas emlék és érzés másodpercek alatt lejátszódott előttem. Nem tudtam mozdulni, olyan volt mintha az egész testem megdermedt volna.
- Reina mi a baj? - emelte fel aggódva a fejem Kol. Egyetlen könnyes pillantásomból rájött, hogy valami nincs rendben.
- Kol.. suttogtam halkan.
- Ne mond, hogy ez az a Castiel? - kérdezte a szemeimbe nézve.
Nem tudtam neki válaszolni, elakartam menekülni ebből a helyzetből. Nem akartam őt újra látni. Nem akartam tudomásul venni, hogy itt van. Kiléptem az automata mellől és a kijárat felé vettem az irányt.
-  Nocsak, itt van a másik szupersztárom. Reina, gyere ide - hallottam meg Takuma hangját ahogy hozzám szól. Kol, aki mellém ért kérdően nézett rám. Nem tudtam mit csináljak. Ha most megfordulok valószínűleg itt helyben sírva fakadok. De ha elfutok, akkor az azt jelenti, hogy megadom Castielnek azt az örömöt,amint lát összeomlani. Ökölbe szorítottam a kezem, majd vettem egy mély levegőt és megfordultam.
Rosa gondolom már eddig is a nevem hallatán lesápadt, de Lex és Castiel arca sem mutatott mást, amint feléjük fordultam. Minden erőm összeszedtem és egyenesen Castielre néztem. A vörös festék teljesen eltűnt a róla, fekete hajkoronával pompázott előttem. Szemei szinte belefúródtak az enyéimbe, amitől még nagyobb fájdalom kezdte nyomni a szívem. Az eltel idő semmit sem változtatott azon, hogy mennyire ellenállhatatlanok a vonásai. Az érzelmeim össze vissza kavarogtak bennem. Akármi történik, amint ránézek az arcára a testem megremeg és elgyengül. A távolság csak addig volt gyógyír számomra, amíg újra nem találkoztam vele. Legszívesebben dührohamot kaptam volna ezektől az érzésektől, de most nem tehettem.
Lassan közelebb sétáltam hozzájuk, de egyetlen egy percre sem vettem le a tekintettem Castieléről. Amint eléjük értem, ő is tett néhány lépést felém. Hirtelen bepánikoltam és megálltam, majd ő is.
- Reina - szólt hozzám elcsukló hangon Castiel.
Minden fájdalmam és gyűlöletem próbáltam a szemeimen keresztül átadni neki. Azt akartam, hogy tudja és érezze, milyen kínokon mentem át az elmúlt pár hónapban miatta.
- Szóval ismeritek egymást? - lépett elém Takuma, majd  átkarolt a vállam és a többiek felé fordult. - Ő a másik tehetség akiről beszéltem nektek. Nemrég találkoztunk, és egyből beleszerettem a hangjába. Reina Hamilton lesz, aki debütál a következő dalommal - dicsekedett Takuma.
Nem nagyon érdekelt mit mondott. Szigorúan még mindig Castiel tekintetével voltam elfoglalva. Rosa jelent meg Castiel mellett, majd könnyes szemekkel nézett rám.
- Szóval neked ennyit jelent a barátságunk? - kérdeztem tőle megvetően.
- Nem az van amire te gondolsz - kezdett mentegetőzni.
- Akkor miről? - emeltem fel a hangom.
- Reina, beszélnünk kell. Hagyd, hogy elmagyarázzak mindent - állt elém Castiel. - Mindennek megvan az oka, amiért elhagytalak. Csak arra kérlek hallgass meg, mert...
- Elég! -ordítottam rá. - Ha tényleg szerettél miért hagytál el? Azt mondtad mindig velem maradsz, de te hazudtál. Én mindenem neked adtam, de neked ez nem volt elég ahhoz, hogy velem maradj. Most pedig azt kéred, hogy hallgassalak meg? Tudod te mennyit szenvedtem? Mennyi mindent és mindenkit dobtam el magamtól? - néztem fel rá könnyes szemmel.
Megakarta érinteni a könnyes arcom, de elhátráltam tőle.
- Ti jártatok? - nézett ránk értetlenkedve Takuma.
- Egyszer rég. De gyűlölettel gondolok vissza minden egyes percére. Bárcsak vissza tudnék menni arra a napra, amikor találkoztam veled Castiel. Hogy aztán elsétálhassak és soha ne engedjem magamnak, hogy érezzek is irántad valamit.
- Hallgass már meg, csak most az egyszer! -  förmedt rám Castiel.
Ijedten néztem fel rá és megrémültem az arca látványától. Annyira meggyötört volt és fájdalommal teli, hogy egy pillanatra nekem is fájt ami neki.
- Most már elég legyen ! - lökött félre Kol, és abban a pillanatban behúzott Castielnek egy hatalmasat.
Hirtelen megijedtem és oda akartam menni hozzá, de Kol elállta az utam. A két fiú gyűlölködve nézett egymásra. Kol teste megfeszült és tudtam, hogy bármelyik pillanatban képes lenne félholtra verni Castielt.
- Mondtam neked amikor ideköltöztem Reina, hogy ha egyszer találkozni fogok vele, akkor kap tőlem egyet. Itt volt ez ideje - nézett rám, majd ismét Castielhez fordult. -  Az én nevem Kol. Nick és jelenleg Reina testőre vagyok. Valamint gyerekkori barátok vagyunk. Csakhogy tudd, az én hercegnőm nagyon sokat szenvedett miattad. Megígértem neki, hogy amikor találkozni fogok veled, kapni fogsz tőlem, amiért sírt miattad. De én valami mást is szeretnék tőled. Ezért most vidd Reinát, és mesélj el neki mindent, hogy mit miért tettél - lépett oda Castielhez és felsegítette a földről.
- Ezt nem értem - nyögte halkan Castiel.
- Én megadom neked az esélyt, hogy tisztázd magad. Noah, Reina barátja az én társam és barátom is egyben. Örülök neki, hogy egy párt alkotnak. De... Amíg ez a dolog nincs letisztázva kettőtök között, addig semelyikőtök nem lehet boldog.
Hitetlenkedve hallgattam Kol szavait. Most készül elárulni a legjobb barátját. Nem akarok semmit sem megbeszélni Castiellel. Számomra teljesen vége ennek a kapcsolatnak.
- Kol, én nem megyek sehova - fogtam meg a karját idegesen.
- De! - parancsolt rám. - Noaht felhívom és elmondom neki, hogy még maradunk egy darabig gyakorolni. Te addig elmész ezzel a fiúval, és megbeszéled a dolgokat. Nem csak a lelkivilágodról van szó, hanem a jövődről is. Nagyon jól tudom, hogy nem tudnál teljes erőbedobással dolgozni, ha nem tisztázzátok a dolgokat. Ő is itt fog dolgozni, és minden nap látjátok majd egymást, ezért kell ezt tennem. Elejébe megyek a dolgoknak.
- Nem... - sziszegtem összeszorított fogakkal.
Kol bosszúsan pillantott rám, majd megfogta a kezem és Castielhez lökött.
- 2 órát kaptok. Se több se kevesebb. Itt foglak várni titeket - fordított hátat nekünk Kol. - És Castiel, remélem tudod, hogy nagy kockázatot teszek azzal, hogy elengedem veled. Minden sarkon veszély leselkedik rá, úgyhogy vigyázz rá nagyon.
- Tudom és értettem - mondta Castiel Kolra nézve, majd lenézett rám és gyengéden megfogta a karom. Lassan húzott maga után, és én nem ellenkeztem. Féltem, hogy mi fog történni. Hogy lesz-e elég erőm Castiel ellen. Minden egyes lépés, amit kéz a kézben tettem meg vele, egyre jobban elbizonytalanított. Az eszem rohant volna el ebből a helyzetből, de a szívem és testem követte Castiel minden mozdulatát.
A szívem elárult engem teljesen... 












2015. június 14., vasárnap

" Végre megtaláltam a tökéletes hangot "




Nick a napok múlásával sem enyhült meg. Mindig árgus szemekkel és bosszúsan figyelt minket. Próbáltam megoldást találni a hármunk közti problémára, de nem ment. Szerettem volna, ha Nick elfogadja a kapcsolatunk és velem örül, de ez nagyon távoli álomnak tűnt.
Nick szobája előtt álltam. Sokáig hezitáltam, hogy bemenjek-e, de végül benyitottam.
A tesóm az ágyán feküdt és zenét hallgatott. Halkan odamentem hozzám, majd bemásztam mellé az ágyba.
- Mit akarsz? - nyitotta ki a szemét,majd levette a fülhallgatót.
- Beszélni veled. Nem bírom tovább, Nick. Nem szólsz hozzám, mérgesen nézel rám minden egyes nap, és Noaht is ellökted magadtól - néztem a szemeibe.
- Annyira rendbe szeretném hozni a dolgokat, de minden ösztönöm azt súgja, hogy legyek óvatos. Reina, nem akarom, hogy Noah-val legyél! - ült fel velem szembe és rám nézett.
- Én szeretem és nem fogom elhagyni. Bízom benne.
- De ne bízz! - mondta haragosan. - Nem akarok tovább erről beszélni veled. Nem fogom elfogadni soha, hogy ti együtt vagytok. Jobb ha elfelejted őt.
- Helyettem te ne hozz semmilyen döntést! - álltam fel az ágyról mérgesen. - Teljesen kifordultál magadból, Nick. Mi jogon akarsz nekem parancsolni?
- Mert a húgom vagy. Amúgy is, nagyon jól tudom, hogy te sem szereted teljes szívedből. - állt fel ő is mérgesen.
-  Hogy mondhatsz ilyet? Én szeretem!
Közelebb lépett hozzám és megfogta karok.
- Te nem szereted! Neked ő csak egy pótlék, hogy elfelejtsd Castielt, semmi több. Ha nem ő dob majd, akkor te fogod, amikor majd rájössz, hogy igazam van.
- Ez nem fog megtörténni! - kiabáltam rá nézve. - Végeztem veled! - fakadtam ki idegesen, majd sarkon fordultam és elhagytam a szobáját.
Miért nem ért meg? Miért kell minden egyes nap veszekednünk? Hogy volt képes azt mondani, hogy én csak egy pótléknak használom. Amióta megtudta, hogy Noah és én egy pár vagyunk, nagyon megváltozott.
Mérgesen vonultam be a szobába, majd levágtam magam Noah mellé az ágyba.
- Gondolom ez azt jelenti, hogy megint összevitatkoztatok - mondta nekem, majd lerakta a telefonját és felém fordult.
- Annyira, de annyira feltud idegesíteni - markoltam meg a levegőt előttem, mintha Nicket szorongatnám.
- Na ne szorongj már ennyit - hajolt hozzám közelebb és egy finom kis csókot nyomott az ajkaimra. - Inkább öltözz!
- Minek? - néztem rá érdeklődve.
- Elmegyünk valahova. Használjuk ki, hogy még jó idő van, úgyhogy készülj azonnal indulunk - mosolygott.
- De nem vagy fáradt? Végre hétvége van, pihenned kellene.
- Jól vagyok. Kár lenne, ha nem használnánk ki ezt a hétvégét - mondta, majd felállt az ágyból és öltözni kezdett.
Kiugrottam az ágyból és rekord sebesség alatt elkészültem. Izgatott voltam, hisz akkor ez egy randi lesz. Ez az első, hogy elmegyünk valahová kettesben úgy, mint egy pár. Mióta szerelmet vallottunk egymásnak, szinte csak a suliig mozdultunk ki, utána meg haza.
Vidáman mentem le a nappaliba, ahol Noah, Kol társaságában várt rám.
- Bocs a várakozásért. Hová megyünk? - kérdeztettem izgatottan.
- Meglepetés - vigyorgott rám , majd összekulcsolta a kezeinket és intett Kolnak. -  Rád bízom, akkor a házat, Kol.
- Nyugi megleszek egyedül, ti csak érezzétek jól magatokat. De azért okosan, még egy ideig nem szeretnék kis Noahra vigyázni - röhögte el magát.
- Bunkó vagy Kol! Ezt még visszakapod - kiáltottam vissza az ajtóból. Noah gyors kitessékelt a házból és a kapu fele húzott.
- Nem kocsival megyünk?
- Most hívtam taxit.
- Taxit? Minek? - értetlenkedtem.
- Ne akarj már annyira tudni mindent, még a végén beráncosodol - nevette el magát és átölelt.
Furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy hova megyünk. Biztos voltam benne, hogy ezt már megtervezte régebben...



                                                                           Nick


  Én csak meg akarom védeni a húgom. Nem akarom azt látni újra, hogy szenved. Ő azt hiszi, én nem tudom, hogy régen milyen érzéseket táplált Noah iránt. Pedig nagyon is tisztában vagyok vele. Egyszer sem tudott még nekem hazudni, és a vele kapcsolatos dolgokban sem tudott soha. Egyből átláttam a szitán, ahogy róla kérdeztem és ő hazugsággal felelt. De ez a helyzet most más. Még alig telt el pár hónap Castiel távozása után. Igazság szerint féltem mindkettőjüket. Féltem Reinát, nehogy becsapja magát hamis érzésekkel. Annyira elakarja felejteni azt az idiótát, hogy még olyan őrültséget tenne, hogy Noaht pótléknak használja. Mély sebeket ejtetettek a húgomon, és félek ehhez Noah kevés lesz.
Feldúltan járkáltam fel alá a szobámba. Nem akarom, hogy bármi is legyen kettejük közt. Azt akarom, hogy minden maradjon úgy ahogy volt.
- Már fáj a fejem! - fogtam meg a fejem és mérgemben leguggoltam a földre.
- Nick? Bejöhetek? - hallottam meg Bella hangját az ajtó mögül.
Odavonszoltam magam az ajtóhoz és kinyitottam. Mosolyogva állt az ajtóm előtt, miközben az ajtófélfának dőlt.
- Bemehetek, vagy itt szobrozzak még? - nézett rám nyelvet nyújtva.
Intettem neki, hogy szabad az út, majd nevetve levetette magát a fotelbe.
- Hallottam reggel megint balhéztatok! - nézett rám szigorúan.
- Kol pletykált igaz?
- Ki más. Miért csinálod ezt Nick? - kérdezte aggódva.
- Egyszerűen nem akarom ezt a kapcsolatot és kész! - zártam le a témát ennyivel.
- Nekem se tetszik, de én nem szólok bele Reina döntéseibe.
- Neked se? Pedig te a barátnője vagy, mindig támogatod mindenben - néztem rám meglepetten.
- Igen támogatom, de én... mindegy pont neked nem szabadna elmondanom, hogy mit gondolok ezzel kapcsolatban - fordította el a fejét.
Leguggoltam vele szembe. Megfogtam az állát és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Mondd el!
- Nem akarom!
Közelebb hajoltam hozzá.
- Gyerünk! Ki vele.
- Én az öcsém oldalán akarom látni Reinát. Akármit is tett Castiel, tudom hogy őrülten szerette a húgod. Ugyanúgy mint Reina őt. Érzem, hogy ez a szerelem csak úgy nem múlhatott el, és ha egyszer visszajön az öcsém, remélem Reina megbocsát neki, mert nekik együtt kell lenniük - hadarta el halkan.
Meglepetten húzódtam el tőle, majd egymás szemébe néztünk.
- Azt mégúgy sem fogom hagyni. Castiel örökre elvesztette a bizalmunk. Az enyémet és a Reináét is - mondtam neki, majd felálltam. Velem szembe felállt ő is és megfogta a karom.
- Mi van, ha az öcsémnek nem volt más választása? Egy ilyen ok miatt soha nem hagyta volna el Reinát. Én hiszek az öcsémben és tudom, hogy ha hazajön megfog mindent magyarázni nekünk - próbált győzködni.
Ismét sikerült felmérgesítenie. Nem akarok Castielre, vagy arra gondolni, hogy újra látni fogom.
- Fogd már fel, nem tudsz te sem változtatni a döntéseimen. Gyűlölöm ezt a helyzetet és tenni fogok ellene! Nem kell mindeninek velem foglalkoznia, nincs szükségem rátok - ordítottam Bellára.
Aggódva nézett  a szemeimbe, majd lassan pár könnycsepp jelent meg a szemeibe.
- Miért lettél ilyen Nick? - kérdezte szipogva. - Nem érdemeltem ki, hogy így kiabálj velem.
Megbántam. Ahogy figyeltem a könnyes arcát, legszívesebben visszaszívtam volna mindent. Teljesen elvetettem a sulykot, kifordultam magamból és most rajta vezettem le. Közelebb léptem hozzá majd gyengéden átöleltem.
- Nem változtam meg. Ugyan az vagyok aki régen voltam. Mindenki azt mondja változtam, pedig nem, csak nem hagyom, hogy újból becsapják és kihasználják azokat, akiket szeretek- szuszogtam a nyakába.
Felemelte a fejét és rám nézett.
- Nem. Az a Nick, akit szerettem mára már teljesen eltűnt. Ha belenézek a szemeidbe, úgy érzem egy idegent látok. Akit ez előtt nem ismertem - mondta sírva és megérintette lágyan a szemem környékét az ujjaival.
Belefeledkeztem a gyönyörű szürke szempárjaiba, ahogy rám nézett. Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának vonásai. Bármennyire is szeretem Rosát, sosem tudtam elfelejteni a Bella iránt érzett szerelmem.
Még közelebb lépett hozzám és hosszan rám pillantott. Testemen minden szőrszál égnek meredt, a lélegzetem elakadt. És mindez egyetlen pillantásától. Felemelte a kezét, szemén láttam, hogy vívódik, de aztán gyorsan végigsimított ujjaival az arcomon. Odahúztam magamhoz a derekánál fogva és megcsókoltam. Nem lepődött meg, nem tolt el magától. Először félénken csókolt vissza, de a végére már teljes szenvedéllyel vette birtokba az ajkaim.
- Nick én nem ... - tolt el magától.
Vágyakozva néztem a szemeibe és megsimogattam remegő ajkait.
- Bocsáss meg. Nem tudom mi ütött belém - mondtam sajnálkozva és lehajtottam a fejem.
Hirtelen felemelte a fejem és egy puszit nyomott az arcomra.
- Semmi baj. Én is akartam ezt, már régóta - suttogta. -  Csak nem úgy, hogy te foglalt vagy. Én nem akarom Rosát megbántani.
Az arcát egy pillanatra sem húzta el. Nem érdekelt már az, hogy Rosa a barátnőm. Teljesen a rég elfojtott vágyaim vezették már a tetteim. Ismét közelebb hajoltam hozzá, majd ő kezdeményezte az újabb csókot. Nem az előbbi félénk csók volt, inkább heves csókcsata vette kezdetét. Szorosan összesimultunk, és próbáltuk minél jobban egymás melegségét érezni bőrön át.
Előrelendültem, megragadtam Bellát és az ágyra fektettem. Meglepetten nézet fel rám, de nem hagytam szóhoz jutni. Egy szenvedélyes csókkal befogtam száját, közben pedig igyekeztem lekapkodni róla a ruháit.
Csókolóztunk, cirógattuk egymást. Vadul csókoltam a nyakát a száját az arcát...



                                                                      Reina


Mi a francot keresek én Côte d’Azur- ban? Ez volt az első kérdés, amit feltettem magamnak amikor megérkeztünk.  Teljes sokkban álltam a szálloda előtt. Félszemmel odasandítottam Noahra, aki csak önelégülten vigyorgott és ballagott mellettem.
- Olyan meleg van - sóhajtozott mellettem.
Megragadtam a karját és hisztérikusan rángattam.
- Miért vagyunk itt? - rángattam tovább. - Én nem erre gondoltam kikapcsolódás alatt!
- Hogy érted, hogy miért? - nézett rám értetlenkedve. - Egy különleges helyre akartalak vinni, és úgy gondoltam ez megfelelne - vette elő a csábos mosolyát, amitől egyből elolvadtam.
- A világ végére is követnélek -borultam nevetve a karjaiba.
- Te kihasználsz! - nyomott egy gyors csókot az ajkaimra.
 Úgy éreztem magam, mint egy híresség, akit a tenyerén hordoznak. Olyan mint egy álom, de nem az. Noahval csak mi ketten vagyunk és végre nem zavar minket senki. Egész délután az én kívánságaimat teljesítette, amit persze ki is használtam. Először tengerpart, vásárlás, városnézés. Mint egy kisgyerek úgy bolyongtam és élveztem minden látnivalót. Láttam Noahn is, hogy tetszik neki a dolog. Akárhányszor csak ránéztem az arcára, mindig egy boldog mosolyt küldött felém. A vásárlás után beültünk a szálloda éttermébe vacsorázni. Nagyon elfáradtam és rettenetesen megéheztem.
- Ahh Tengeri szőlő! - csodáltam meg az ételt a tányéromon. - Ooo ezt láttam múltkor a tévében. Annyira akartam már ilyet enni!
- Kit izgat, csak együnk már - mondta mosolyogva, ezt a lekezelő mondatott.
- Feszültnek tűnsz? Te nem élvezed az itt létet? Pedig te találtad ki. Gyerünk, gyerünk kóstold meg. Szórakozzunk egy kicsit - tartottam a szája elé a villám.
- Nem! Nekem elég szórakozás az, hogy nézhetlek. Rég nem láttalak ilyen boldognak - hajolt hozzám közelebb vigyorogva.
- Egy ilyen helyre hoztál, nincs miért szomorkodnom.
- Igaz, de ezelőtt olyan ritkán láttam a mosolygós arcod, pedig az a leggyönyörűbb benned.
- Zavarba hozol Noah - hajtottam le a fejem, mert éreztem, hogy elpirultam. - De most örülök, mert veled lehetek. Mert ha hazamegyünk megint nézhetem Nick nyomorult fejét - fintorodtam el.
Most olyan boldog vagyok, bárcsak sosem érnének véget ezek a szép idők.
 Miután végeztünk az étteremben, egyből a szállodába mentünk.
- Bejelentkezem, te várj itt - fordult felém.
- Rendben.
- Áhhh Noah! Te itt ? - szólt hozzánk egy női hang, Noah háta mögül. Mindketten arra fordultunk, és egy nagyon szép szőke hajú, barna szemű lány állt előttünk. Sugárzó mosollyal nézett Noahra.
Ki a fene ez a csaj?
- Elena, rég láttalak - mosolygott idegesen Noah a lányra. - Te mit keresel itt?
- A barátnőimmel jöttem ide a hétvégére. Untuk már az otthoni üdülőhelyeket, így egy távolabbi helyett választottunk, ahol nem voltunk még - mondta továbbra is mosolyogva. Kezdett egy kicsit idegesíteni ez a lány. Úgy bámulta Noaht és vigyorgott rá, mint aki bármelyik perceben szerelmet vall neki.
Közelebb osontam Noahhoz.
- Ő ki? - súgtam oda neki.
- Elena Tailor. Az édesapja nagyon fontos ügyfelünk!
- Jajj nem tudtam, hogy társaságod van. Elnézést, ha zavartam - fordult felém a lány. - Egy védenced vagy más? - hajolt közelebb Noahhoz.
- Örülök, hogy találkoztunk Elena - nyújtottam a kezem. - Én...
- Igen, a védencem. A nagynénjének dolgozom most. - veregette meg a vállam Noah.
Teljes döbbenettel néztem Noahra. Védenc? Ezt most miért kellett? Titokban akarja tartani a kapcsoltunk?
Ez miféle vicc?
- És együtt nyaraltok? Ohh biztos nagyon jól kijöttük akkor - lelkesedett fel a lány.
- Gyerekkorom óta ismerem, és nagyon jól kijövünk - vakarta meg a tarkóját zavarában.
Faarccal hallgattam a beszélgetésüket. Mintha ott sem lettem volna, úgy csináltak. Kellemesen elcsevegtek, miközben én majdnem felrobbantam a dühtől.
- Este nem érsz rá egy kicsit? Olyan rég beszélgettünk egy jót. Egy csomó dologról szeretnék beszélgetni veled. Oké? - kérdezte Elena
Rémülten néztem Noahra és próbáltam jeleket küldeni neki, hogy ne merjen igent mondani.
De csak elfordította a fejét és rábólintott, hogy igen. Sokkot kaptam. Idecipel engem, és közben mással tölti az estét. 
Értem, hogy egy fontos ügyfelük lánya, de miért kellett ezt csinálnia?
Bejelentkeztünk, majd mérgesen trappoltam fel a lakosztályba. Bementem a legközelebbi szobába és az ágyra vetettem magam. Órákig sújtottam magam, a szörnyűbbnél szörnyűbb teóriákkal, hogy most mit csinálhatnak ezek ketten.
Nem az döbbentett meg a legjobban, hogy azt a lányt választotta helyettem, hanem az, hogy egy munkának mutatott be. Én azt akartam, mint barátnő mutasson be.
Hallottam ahogy nyikorog az ajtó és Noah belép rajta. Nem emeltem fel a fejem a párnából. Továbbra és szorítottam az arcomhoz és nem akartam ránézni.
- Végeztem - szólalt meg pár perc csönd után. - Én sajnálom, ezért jóvá akarom tenni. Lezuhanyozom és jövök.
- Nem! - jelentettem ki határozottan. - Ne gyere ide. Zuhanyozz le és aludj a kanapén.
- Mi az, hogy nem? Már mondtam ő egy ügyfelünk lánya, nem tehettem mást! Apámnak nagyon fontos az a munka - emelte fel a hangját.
- Akkor is megbántottál. Idehozol és azt mondod, boldognak akarsz látni. Erre ezt csinálod? - fakadtam ki sírva. - Ma nem alszom veled és kész!
- Tégy amit akarsz! Nem értesz semmit! - felelte dühösen és kiviharzott a szobából.
Értem Noah, ne mond azt, hogy nem! Tudom, hogy tenni akart valamit amivel felvidíthat, ezért hozott ide. De ezzel a hazugsággal porrá zúzta azt a kis női büszkeségemet is, amit nehezen sikerült felépítenem.

Másnap reggel anélkül mentem el, hogy szóltam volna neki. Nem kelt fel reggel, amikor már indultam. Tudom felelőtlenség egyedül elmennem, de kiakartam szellőztetni a fejem.
Tegnap még olyan izgatott voltam, mára pedig semmi nyoma nem maradt. Egész este a történteken járt az agyam. Olyan volt mintha nem is érdekelne már a dolog. Pedig bántott, de nem úgy ahogy kellett volna. Nem tudtam eldönteni, hogy miért tudtam ezen könnyen túltenni magam. Ennyire megváltoztam volna, hogy nem érdekel már az sem, ha összeveszek a szerelmemmel? Nick szavai jártak a fejemben, hogy Noaht csak pótléknak akarom használni. Nem akartam erre gondolni, de minél jobban próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, annál többet gondoltam rájuk. Ha Castiel csinálta volna ezt velem ,biztos most még mindig ott ülnék a szobába, és azon gondolkoznék, hogy miként béküljünk ki. De most egyáltalán nem jutott ilyesmi az eszembe. Pedig azt kellene tennem most is. Kezdek kétségbeesni, hogy a tesómnak igaza van. Ez egy abszurd képzelgés. Érezném ha nem szeretném. De nekem valójában fogalmam sincs róla, hogy mit érzek most. Teljesen összezavarodtam.
Csak mentem előre amerre a lábam vitt. Nem tudtam merre, csak előre. Egy karaoké bár előtt álltam meg. Nem gondolkoztam csak bementem. Olyan régen énekeltem már. Talán egy kicsit megnyugtat, ha énekelhetnék. Lehetett választani olyat is, hogy csak beülsz egy kis helységbe és magadnak énekelsz. Mintha hívogatott volna az a szoba. Egyből igent mondta és be is ültem a legtávolabbiba. Sokáig válogattam a dalok között. Nem tudtam dűlőre jutni. Inkább találomra választottam ki egyet. Kicsit kínosnak éreztem, hogy pont egy elmúlt szerelem dalt akadt a kezeim közzé.
- Ezek az emlékek kínoznak - sóhajtottam és lassan belekezdtem a dalba.


Vajon mikor vettem észre,
Hogy még mindig szeretlek?
Az előtt rám tört ez az érzés,
Mielőtt tudtam volna róla.


Egy napon képes leszek, elfelejteni téged?
Bizakodom, egy finom régi hanggal az emlékeimben

A jövőm szomorúság, ami mindig üldöz
Örökké ezzel kell élnem úgy hiszem.


Valaha képes leszek, bérbe adni másnak a szívem?
Remélhetőleg mosolygok majd.

A lelkem remeg és fénylik.
A pillanat, a te közeledben folytatódik...


Az elkerülhetetlenül bánatos jövőm,
Örökkévalóságában fogok aludni.                                                                  
A napok amikor én veled voltam,
A szívem mélyébe bevésődtek.


Végül el kell eresztenem a kezed?
Tudom, hogy gyengéd mosolyod                                  .
megremegteti majd lelkemet és
csillagként ragyogó könnyeket csal szemembe.


Az alkonyba forduló ég és mélykék éjjel
Fájdalmas terhet rónak szívemre,
Ahogy a veled töltött napok emlékei is.
Egy nap elfelejthetlek?



A dal végére a könnyeim csorogtak az arcomtól. Egyszerű, mégis nehéz elfogadni a valóságot olyannak, amilyen. Nem akarom tovább raktározni fájdalmat, emlékképekkel, amik már soha nem történnek meg újra.
Akármennyit is hazudok magamnak, akárkit is húzok az életembe, őt képtelenség helyettesítenem, egyszerűen nem megy. Megpróbáltam, de hamar rájöttem, belőle csak egy van, és senki más mellett sem leszek képes úgy érezni magam, mint mellette. Ezt most értettem meg, többé nem keresem őt másban, többé nem próbálom elfelejteni, egyszerűen csak elfogadom, hogy lehet, az életemben senki sem lesz olyan hatással rám, mint ő volt, de továbblépek.
Hirtelen tapsot hallottam az ajtó felől. Ijedten fordultam arra, majd egy fiút láttam meg ott állni.
- Bocsánat ha megijesztettelek. Csak meghallottam az éneked - szólalt meg mosolyogva.
Ki ez a fiú? Értetlenül néztem a fiút, majd inkább felálltam és menni akartam. Nem volt kedvem megvárni, hogy egy zaklató-e ez a fiú vagy sem. De nem jutottam ki a szobából, mert elém állt.
- Ki vagy te? - tettem fel neki a kérdést mérgesen. -  Ha nem gond mennék.
- Várj itt a névjegy kártyán - nyújtotta át nekem.
Mérgesen kikaptam a kezéből és megnéztem mi van ráírva. Takuma Kasuko? Lemezkiadó? Ehh, mit akar vajon tőlem. Inkább visszanyomtam a kezébe a kártyát és ki akartam jutni a teremből. Rendkívül gyanús volt nekem a fickó.
- Várj, hallgass meg - fogta meg a karom.
Mérgesen fordultam felé.
- Engedj el vagy idehívok valakit.
- Tényleg nem akarok semmi rosszat! - mentegetőzött. - De nagyon megfogott a hangod. Rég hallottam ilyen lelkesedéssel énekelni valakit. Kérlek dolgozz nekem.
- Az ki van zárva! - jelentettem ki, majd elindultam. Szorosan loholt utánam és tovább nyaggatott.
- Legalább gondold át. A héten ebben a városban tartózkodom. Ha bármikor meggondolod magad hívj fel. - mondta mosolyogva és a táskámba rakta a névjegyét.
Magamhoz szorítottam a táskám és feldúltan ránéztem. Nem érti, hogy üldözéssel semmire sem megy nálam.
- Én viszont ma hazautazom. Úgyhogy túl van tárgyalva a dolog - vetettem oda neki.
- Ohh igen? Merre laksz? Melyik városban? Ha megmondod, akkor ott találkozunk - faggatott.
- Ilyen perverz nyomulós alakoknak, nem mondok semmit! - fordítottam hátat neki, majd a kijárat felé indultam.
- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani - kuncogott. - De valamit itt hagytál.
Érdeklődve fordultam felé és megláttam, hogy a telefonom van nála. Ez meg hogy lehet? A táskámba volt. Hirtelen megvilágosodtam és rájöttem, hogy biztos akkor vette ki mikor a kártyát belerakta.
- Add vissza most! - nyújtottam a kezem haragosan.
- Mindjárt csak elmentem a számod - mondta nevetve és elővette a telefonját. Gyorsan elé léptem, kiakartam venni a kezéből, de sokkal magasabb volt nálam. Ráadásul még feljebb is tartotta a kezét, hogy ne érjem el. Idegesen toporzékoltam előtte. Amint végzet mosolyogva a kezembe nyomta a telefonom.
- Köszönöm. Majd hívlak, hogy mikor és hol találkozzunk.
- Amint hazaérek lecserélem a számom - fintorodtam el.
- Úgyis megtalállak, Reina Hamilton. - mosolygott szemtelenül rám.
- Honnan tudod a nevem? - kiabáltam rá.
- A telefonod saját névjegye, csak ennyit mondhatok.
Az idegeimre ment azzal az álszent mosolyával. A szemeit nem vette le rólam, és egyfolytában csak merészen méregetett. A vérnyomásom már az egekbe szökött, minél többet néztem a szemébe.
- Ne hívj, ne is keress! Utálom a zenét, az éneklést meg a többit, ennyi - fordítottam ismét hátat neki.
- Ugyan miért? - fogta meg hirtelen vállam. Annyira megijedtem, hogy elugrottam tőle.
- Semmi közöd hozzá.. Most ha megbocsájtsz megyek - néztem rá.
Egyáltalán nem néz ki valami fontos embernek, egy lemezkiadónál. Alig lehet valamivel öregebb mint én.
Én nem akarok a zenével foglalkozni, mert olyankor mindig eszembe jut ő. Neki a zene fontosabb volt még nálam is, nem akarok olyanná válni mint ő. Ha belevágnék mindig ő jutna z eszembe, és azt nem tudnám elviselni.
- Majd meglátjuk Reina. Amikor meghallottam, hogy a dalomat énekled, már az első pár sornál eldöntöttem, hogy az új slágeremet te fogod énekelni.
- A te dalod volt?
- Igen. Én írtam azt, amit énekeltél. Végre megtaláltam a tökéletes hangot, aki elénekelheti a következőt. Úgyhogy készülj, én sohasem adom fel - mondta a szemeimbe eltökélten.
- Akkor jobb, ha most elkezdesz mást keresni, nálam nem éred el a célod és kész.
- Talán a barátod miatt nem akarod?
Barát? Miről beszél? Honnan tudja, hogy van valakim?
- Honnan veszed ezt? - kérdeztem meglepetten.
- A háttérképeden nem a barátoddal vagy? Ő akadályozna abban, hogy énekelj?
- Ezt sosem fogom megbocsájtani, hogy elloptad a telefonom. Semmi közöd a magánéletemhez.
- Ohh én nem akartam kutakodni. De ha már így alakult válaszolná? Ő a barátod? És ő miatta nem akarsz énekelni?
- Nem ő miatta! Amúgy meg csak egy gyerekkori barátom - csúszott ki mérgesen ki a számon.
Időm sem volt felfogni mit mondtam. Szemrebbenés nélkül letagadtam én is Noaht. Nagyon mérges voltam magamra, amiért ezt mondtam. Ugyan miért kellett ezt mondanom? A tegnap este hatásai alatt vagyok még.
- A viszont nem látásra - fordultam meg, majd kiszaladtam.
Egyenesen a hotel felé vettem az irányt. Nagyon rosszul éreztem magam amiért azt mondtam, hogy csak egy barát. Nem is gondoltam eddig bele abba, hogy talán Noahnak is ugyan olyan nehezére esett azt mondani. Tudom, hogy szeret és biztos, hogy bántja őt a dolog. Vissza kell mennem Noahhoz. Nem engedhetem magamnak, hogy most elbukjak. Nem tudom őt elengedni. Végre kettesben vagyunk, és nem lett volna szabad egyedül hagynom őt.
Visszasiettem a szobánkba, de amint beléptem hatalmas káosz fogadott. Noah a kanapé előtt ült, és körülötte szanaszét hevert pár alkoholos ital üvege, amik teljesen üresek voltak.
- Ez meg mi? Miért ittál ennyit? - mentem hozzá közelebb és kiabáltam.
Leguggoltam és összeakartam szedni a körülötte lévő üvegeket. De ekkor felállt és félelmetes szemekkel nézett le rám. Éreztem, hogy majd felrobban a dühtől. Levegőt sem mertem venni. Tudtam, hogy most nagyon kihúztam a gyufát.
- Azt hittem nem jössz vissza! - szólalt meg hátborzongató hangon.
- Visszajöttem az a lényeg. De ülj le kérlek. Nem tudom miért ittál ilyen sokat - álltam fel és leakartam ültetni a kanapéra, de megfogta a karom és ő helyette én kerültem oda. Ijesztő tekintettel felém mászott és leszorított.
- Nem gondolkodtam, csak kicsúsztak a szavak a számon. De te nem az egyik védencem vagy, hanem az én nőm! Érted? - mondta idegesen.
Úristen nagyon részeg. Mit kellene most tennem?
Közelebb hajolt hozzám, majd erősen megmarkolta a mellem és erőszakosan megcsókolt.
- Az én nőm vagy!
- Várj, várj Noah. Állj le, teljesen részeg vagy - próbáltam kiszabadulni a karjai közül.
Egy pillanatra a szemembe nézett, majd mintha lenyugodott volna a tekintette, és a viselkedése is.
- Miért? Én nem tudtam, hogy itt fogunk találkozni valakivel is, akit ismerek. Olyan szánalmasan érzem magam, amiért ezt tettem veled. De elszúrtam. Megint végre boldogan nevettél, én csak azért hoztalak ide, hogy azt az arcod lássam. Ennyi az egész. Többé nem érdekel mit mondanak apám ügyfelei. Sajnálom, hogy nem álltam ki melletted.
Mindvégig ezen gondolkozott és közben alkoholba fojtotta a bánatát? El sem hiszem, hogy ennyire vak voltam, amiért nem vettem figyelembe az ő érzéseit.
- Haragudtam Noah, de a haragom egyből elszállt amikor megláttalak.
- Akkor nem utálsz engem azért?
- Nem!
- Annyira örülök, te vagy az egyetlen ember, aki nem akarom, hogy utáljon. Én szeretlek! Mondd, hogy az enyém maradsz?
Könnyes szemekkel néztem fel rá. Ő teljes szívéből szeret engem. Annyira megkönnyebbültem, hogy hallhattam a szájából ezeket a szavakat. Most már biztos vagyok benne, hogy nem követtem el hibát amikor összejöttem vele.
- Veled maradok. Nem foglak elhagyni, mert én is szeretlek Noah, és soha nem foglak utálni. Ezért kérlek ne csinálj többet ilyet, hogy ennyire lerészegedsz. Rendben?
Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket, de már túl késő volt ezen gondolkozni. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, nem forróságot éreztem, ahol hozzám ért, hanem tüzet. Érezhettem az ajkait, és nekem ennyi és elég volt. Minden kérdésre választ kaptam, minden félelmem eltűnt, minden kétségem megszűnt. Amit ekkor éreztem, nem egyszerű szenvedély volt, hanem egy kezdődő új szerelem. Hozzá tartozom, és végre idetaláltam.
A napunk hátralévő részét, csak együtt töltöttük. Egy pillanatra sem engedtük el egymást. Amilyen kétségbeesetten indult ez a két napos kirándulás, olyan boldogsággal is ért végett.
A ruháinkat pakoltam a bőröndben, mikor a telefonom sms hangjára lettem figyelmes. Először azt hittem, hogy az a perverz, de nem ő volt hanem Rosa. Rengetegszer hívott és egy csomó smst is hagyott. Az utolsót néztem meg legelőször.

 Feladó: Rosa
Üzenet: " Miért nem tudod felvenni azt az átkozott mobilt? Hova tüntettek Noah-val? 
Hatalmas baj van Reina!!!!!! Amint elolvasod ezt az üzenetet hívj vissza!! "

Mi történhetett ? Ilyen kétségbeesett üzenetet még soha nem kaptam tőle...

2015. június 1., hétfő

" Soha nem fogom hagyni "


  FIGYELEM!!!
 +18 következik!
Csak akkor olvasd, ha elmúltál annyi, vagy érzel magadban annyit, hogy végig bírod olvasni!
Felelősséget nem vállalok, senki lelki világa miatt, mert én szóltam előre! 
Puszii mindenkinek: Sofiaa






- Ha most nem állítasz le, akkor nem fogok tudni később megállni...
Kezeimmel én is megérintettem az arcát és mélyen a szemébe néztem.
- Nem akarom, hogy megállj! -  suttogtam.
Szelíd mosolyra húzta a száját és már csókoltuk is egymást. Falánkul, szenvedéllyel csókolta a számat,  kezeivel ölelt, és simogatott egyszerre. Gyengéden átkarolt, éreztem izgalmát ahogy beleszuszogott a fülembe. Csókolgatni kezdte a nyakamat, és a keze elkalandozott egy kicsit a testemen. Végig simított a fenekemen, aztán  szorosan magához húzott. Markolta a melleimet, és egyre hangosabban szuszogott. Ekkor éreztem, hogy innen már nincs vissza út. Hátra nyúltam, és én is simogatni kezdtem, csókoltam és harapdáltam ahol csak értem.
Hirtelen megszakította a csókunkat, majd lassan kibújtatott a ruhámból. Nekem sem kellett kétszer mondani, megfogtam a nadrágja övét és kikapcsoltam. Lábammal segítettem lecsúsztatni róla a ruhadarabot. Kezeimmel az ingére tévedtem, egy hirtelen mozdulattal le is téptem róla.Nem telt bele pár percbe és mindketten meztelenül feküdtünk.
Nyelve elkalandozott a nyakamon, simogatva érzékeimet. Mellbimbóim meredezve várták kényeztetését. Lassanként haladt, nem kapkodott el semmit. Behunyt szemem szinte látta, ahogy testem minden pontján tüzet gyújt érintése. Már mindenem lüktetett, a fülemben hallottam szívem egyre szaporább ütemét. Noah érezhetően élvezte a "kínzást", végig csókolta a hasam, a combom külső oldalát, végül a térdemtől kezdve a combom belső oldalán haladt felfelé, belemarkoltam a hajába és a szemébe nézve suttogtam.
- Akarlak, kellesz nekem!!
Egy gyors elhatározással megfordítottam a testhelyzetünket. Most már ő volt alul, én pedig szorosan hozzá simultam. Behunyt szemmel élvezte minden érintésem. Ujjam hegyével cirógattam a nyakát,
nyelvem hegyével követve minden mozdulatomat. Izzott mindene. De nem hagyta sokáig,hogy kényeztessem. Kezeimet erősen megszorította, majd ismét fordult a helyzetünk.
Vágyakozva a szemembe nézett, és egy erőteljes mozdulattal belém hatolt. Felnyögtem, majd szenvedélyesen megcsókoltam.
A csípője lassú mozgásba kezdett, őrjítően jó érzés volt. Rám feküdt teljesen, kezeivel simogatta forró bőröm, szájával csókolt ahol ért. Apró mégis erőteljes mozdulatokkal haladtunk a gyönyör felé. Én a hátát simogattam, ő a combom és csókolt ahol ért.
- Imádlak! - szuszogta az ajkaimba.
- Én is...én is... - feleltem lihegve és már éreztem is, ahogy  egész testem elönti a forróság. Testem beleremegett és hatalmas nyögések hagyták el az ajkaim.
Abban a pillanatban beleharapott ajkaimba, és egy utolsó erőteljes lökés kíséretében a csúcsra jutott ő is.
Már nem voltam önmagam. Átengedtem magam teljesen ennek az új érzésnek...


Másnap délben ébredtünk, egymás mellett, ölelve, szorítva a másikat.
Belenéztem abba a gyönyörű szempárba, és újra éreztem a szívem vad kalapálását. Szokatlan érzések, gondolatok kavarogtak bennem. Itt van ő, akit szeretek, és akivel végig szerelmeskedtem az egész éjszakát.
Ráadásul élveztem minden egyes pillanatát mind testben, mind lélekben. Most hogyan lesz tovább? Ahogy néztem arcát, ugyan azt a feszültséget véltem felfedezni tekintetében.
- Reggelizünk? - kérdeztem csendesen, feszülten mosolyogva.
- Éhes vagyok - felelte, miközben felkönyökölt mellém - De másra! - nevetett fel, és a karjai közé húzott.
- És mégis mire? - most már én is felszabadultabban nevettem.
- Rád  - komolyodott el, ahogy felém fordult. Mélyen a szemembe nézett, és  folytatta.
 - Ennek meg kellett történnie. Megbántad? - újra feszült volt a tekintete. Éreztem, lélegzetét visszafojtva várja a válaszom.
- Noah! - suttogtam a fülébe - Nem, nem bántam meg! Nem tudom hogy történt, de azt hiszem, az első pillanattól kezdve, amikor beléptél azon az ajtón, akartam, szerettem volna, ha ez megtörténik!  - arcomat simogatta megkönnyebbült sóhajtása.
- Annyira féltem, hogy megbánod! - mondta csendesen. Keze rákulcsolódott kezemre, behunyta szemeit, ahogy fölém hajolt és megcsókolt. Gyengéden, nem követelőzően. Körberajzolta nyelve hegyével a szám, egyszer, kétszer, ki tudja hányszor, fogai közé szívta felső ajkam és kicsit megharapta... Kibontottam kezem kezéből, a tarkójára csúsztatva beletúrtam a hajába.
Nyelve már nyelvemet simogatta, kezébe vonva arcomat, teste forró volt, ahogy rám borult. Lélegzete kapkodóan gyors, bőre tűzként égetett, csókjának íze mámorító volt.
Ujjam hegyemmel végig siklottam a hátán, gondosan követve gerince vonalát, simogatóan, lágyan. Elveszítettem a fejem teljesen. Beleolvadtam ölelő karjába, elmerültem csókja zamatában, reszketett az egész bensőm.
- Mi a franc? - hajolt el tőlem, amint meghallotta a telefonjának csengését. Megnézte ki a hívó, majd az ölembe borult és felvette. Hallottam szinte minden egyes szót. Kol volt az. Nagyon kíváncsi volt, hogy hová tűntünk egész éjjel. Azt vettem ki a szavaiból, hogy sejti mi történhetett. Én tényleg nem gondoltam, hogy ennyire nyilvánvaló volt, hogy kedvelem Noaht.
Letette a telefont, majd fejét szomorúan felém fordította.
- Már mindenki aggódik odalent. Kol elrendezte annyival, hogy azt mondta, ő feljött megnézni minket és jól vagyunk,csak beszélnünk kell, senki ne zavarjon - mondta mosolyogva.
Megsimogattam a fejét és egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Kol tudta, hogy te miként érzel irántam? - érdeklődtem.
- Már az első esténk óta tudta. Sőt sejtette is, hogy ha idejövünk nem fogok bírni magammal, ha rólad van szó. Úgyhogy egyből levágta, hogy nekünk sürgős dolgunk volt az éjszaka, azért nem mentünk vissza a bálba. Helyettem is elsimította a dolgokat.
- Nem is olyan hülye gyerek. Vagy csak játssza a hülyét előttem? - gondolkoztam el nevetve.
-Csak előtted - nevetett ő is. - Nagyon szeret téged mint barátot, és mindent megtenne érted. Hisz látod ezt is bevállalta, hogy falaz nekünk. Pedig Nick már a tegnapi táncunkat sem nézte jó szemmel - hervadt le a mosoly az ajkairól és gondolkodva bámult a plafon felé.
- Nagyon nehéz menet lesz Nick. Tudom, hogy nem akarja azt látni, hogy a múlt megismétli magát. Castiel a legjobb barátja volt, olyan közel állt hozzá, mint te hozzá. Talán van valami tehetségem abban, hogy vonzom Nick barátait - nevettem el magam kínosan. - De gondolom, hogy a tesóm félt engem és félti a barátságotokat is.
Mereven nézett rám, de nem szólt semmit. Lassan felült úgy, hogy pont velem szembe legyen. Megfogta a csuklóm, majd magához rántott és a karjaiba zárt.
- Én nem vagyok Castiel, ezt jegyezd meg! - mondta mogorván. - Mindent megfogok tenni azért, hogy ne forduljon elő az ami a múltban. De ehhez egyedül kevés leszek. Neked is ugyan úgy akarnod kell a dolgokat. Minden elénk gördülő akadállyal, együtt kell szembe néznünk. Ha tényleg velem akarsz lenni, akkor minden rendben lesz. Se Nick, se Castiel, senki nem tud akkor elvenni tőlem. Engedd, hogy olyannyira szeresselek, hogy már csak rám tudj gondolni - kezével megérintette az arcom, majd biztatóan elmosolyodott.
- Melletted akarok maradni. Nem akarom, hogy újra eltűnj az életemből - feleltem mosolyogva. Hirtelen bevillant az agyamba a mai utazása, és a mosoly egyből lehervadt az arcomról.
- De ez, hogy lesz megvalósítható, ha te a világ másik végén leszel? - öleltem át a nyakát, majd szép lassan a könnyeim eleredtek.
- Hányszor ismételjem még el magam. Te tényleg idióta vagy - felelte mérgesen. Felkapta a fejem a mellkasáról és ujjaival letörölte a könnyeim. - Nem megyek sehova! Itt maradok melletted. Megmondtam,  az előbb, nem?  Nem hagyom, hogy a múltad megismétlődjön - mondta most már mosolyogva.
Mintha egy ezer tonnás súlytól szabadultam volna meg, olyan megkönnyebbültnek éreztem egyből a szívem.
- Eddig miért nem mondtad? - fakadtam ki.
Hangosan elnevette magát, majd nevetve a szemeimbe nézett.
- Elakartam tegnap este, de olyan sok váratlan dolog történt, hogy nem tudtam. Készülj fel Reina, mert nem szabadulsz tőlem egyhamar - hajolt közelebb az ajkaimhoz és szenvedélyesen megcsókolt. Oly szenvedéllyel és vággyal csókolt meg, hogy a lélegzetem is elállt. Nem akartam engedni ebből az édes és forró érzésből. Abban a pillanatban, amint ajkai elengedték az én ajkaim, kétségbeesetten húztam vissza őt. Úgy csókoltam mintha csak egy elveszett részem lenne ő, és amit most visszakaptam. Megtudtam, milyen újra tűzzel csókolni, milyen emelkedni újra a felszíntől, milyen vággyal, félelemmel, szeretettel, féltéssel csókolni!

                                                             

                                                                       Castiel



Szeretem a magányt. Vagy inkább meggyőztem magam arról, hogy jó így nekem. Egyedül szenvedek, egyedül akarok megbirkózni vele.
 Élveztem, amikor kettesben lehettünk, és szerettem volna még több időt vele tölteni. Nemcsak az utolsó este, de másnap, harmadnap. Mindent szerettem benne, a könnyed nevetésétől az eszén át a segítőkészségéig, olyan újszerűen hatott rám, és nagyon imponált. A közösen töltött idő arra is rádöbbentett, hogy mennyire magányos voltam az előtt, hogy vele megismerkedtem.
 Nagyon fáradt és magányos lettem, és nagyon fájt a szívem a hazugságtól. Hazugság volt, hogy jobban érdekel a saját karrierem jövője, mint a mi szerelmünk. Aznap reggel még emlékeztettem magam, hogy az éjszakai érzést soha ne felejtsem el. A szenvedélyes szerelmem soha ne felejtsem el. Érte tettem, a biztonságáért, a boldogságáért.
Számtalanszor összepakoltam a bőröndöm és vissza akartam menni hozzá. De nem tehettem. Ha vissza is mennék, hogy nézhetnék azok után a szemébe? Elvesztettem a bizalmát és tudom, hogy nem szerezhetem vissza. Még ha az igazságot is elmondanám neki, az nem változtatna azon a tényen, hogy ő szenvedett miattam. Minden amit Lysander mesélt nekem, hogy Reina milyen irányba változott, az én hibám volt.
Összetörtem lelkileg azt a lányt, akit teljes szívemből szerettem.
Bármennyire is kínzó ez a gondolat, de teljesítenem kellett az alku rám eső részét azért, hogy megvédjem.
El kellett hagynom, a biztonsága érdekében.
Semmilyen iskola nem volt, semmilyen kivételes esély. Hanem apám akarta volt csak, akit Reina apja a markában tartott. Addig a napig nem is tudtam arról, hogy ők ketten szoros barátságban álltak, és, hogy az apám egyáltalán nem olyan szerény ember, mint amilyennek ismertem. A pénzét nem tisztességes munkával szerzi, hanem drog, fegyverek és mi egy más. Az ember akit apámként ismertem, nem is létezik. Akármennyire is tiltakozom és gyűlölöm amit csinál, vele kellett jönnöm. Reinát használta aduászként. Megfenyegetett, hogy ha nem hagyom el, akkor azt Reina testi épsége fogja bánni, valamint elárulja Rayennek, hogy hol tartózkodik a lánya. Bele kellett mennem, hogy megvédjem. Tudtam, hogy ha valami baj is történne, Nick megvédi majd őt. Elhatároztam magam és döntöttem, inkább nekem fájjon, legyek magányos és örömtelen, mint hogy Reinanak valami baja essen. Akkor még nem is sejtettem, hogy mindez egy csapda volt. Egy csapda, amit az apám és Rayen állítottak. A céljuk, hogy minden egyes embert eltávolítsanak Reina és Nick közeléből akik megvédhetik őket. De azzal nem számoltak, hogy lesz más is, aki megvédheti őket. Természetesen én tudok arról Alexy jóvoltából, hogy testőröket kaptak maguk mellé, miután Rayen megszökött. Azóta nem tudom mi folyhat Rayen és apám között, mert nem voltam képes egy fedél alatt élni egy olyan emberrel, aki bántani akarja a saját fiát és annak a szerelmét.
De haza sem mehettem és a rendőrségre sem. Ha a rendőrség rajta kapott volna apámon, akkor egyből rájöttek volna, hogy én dobtam fel. Félek, hogy haragjában tenne valamit Reinával és Nickkel.
Haza pedig, hogy mehettem volna? Gyűlöl minket mindenki otthon, a családunk, a barátaink, a kedveseink. Nem akartam Lyst belerángatni, de hajthatatlan volt és velem jött. A barátságunk igazi kötelék kettőnk között. Velem akart lenni és segíteni. Ő döntött helyettem is, hisz Bella miatt is tette. Apám egyszer már tönkre tette Bellát, és képes lett volna újra megtenni csak azért, hogy vele menjek Japánba. Sosem szerette a nővérem úgy, mint egy apának kellene a lányát.
Egy olcsó kis lakásban tengetjük napjaink. Nem akarok többé apámra, vagy anyámra támaszkodni pénzügyileg.
Napközben iskolában vagyunk, délután és esténként pedig egy klubban zenélünk. Nem rossz pénzt kapunk érte, de nem kárpótol mindazért, amit elvesztettem.
Ma szabad napos vagyok, de mégsem volt kedvem sehova sem kimozdulni. Lys dalszövegeket ír, én pedig csak fekszem és bámulom a plafont. Mint mindig. Ebből az idilli helyzetből a telefonom csörgése ránt ki.
Megint az a ostoba liba hív.
- Mit akarsz már megint Serena? - kérdeztem tőle köszönés helyett.
- Csak hallani akartam a hangod szerelmem - kezdte mézes mázos hangon.
A hideg kiráz ettől a nőtől. Valaha lehet, hogy szerettem, de azóta rá kellett jönnöm, hogy ő is csak egy áspis kígyó.
- Nem vagyok a szerelmed. Le lehetne már végre kopni rólam - közöltem vele száraz rideg hangnembe.
- Ne csináld már Cassy. Tudod mennyire szeretlek és újra akarom kezdeni veled - könyörgött.
- Szánalmas vagy. Megmondtam neked, hogy nem akarok tőled semmit. Nem szeretlek értsd már meg! Ne gyere ide többet és ne hívogass - feleltem mogorván.
- Nem áll szándékomban el menni hozzád. Jelenleg Párizsban tartózkodom egy  ideig.
- Mi a francot keresel te ott? - akadtam ki.
- Visszajöttem! - nevetett. - Meg persze megismerni a riválisom.
- Ha egy újjal is hozzá mersz érni, kinyírlak te ribanc! - ordítottam a telefonba.
- Nem értem mit szeretsz te ezen a nőn. Annyira semmilyen és beképzelt. Én ezerszer jobb vagyok nála!
- Még egyszer elmondom. Hagyd békén őt. Ahhoz pedig semmi közöd miért szeretem.
- Jajj szegénykém, milyen kitartóan szereted azt a fruskát. Pedig ő már rég elfelejtett, más karjaiba vigasztalódik - mondta gúnyosan.
Váratlanul ért amit mondott. Van valakije? Persze az várható volt, hogy előbb utóbb elfelejt és lesz valakije, de mindvégig reménykedtem, hogy ez nem történik meg.
De mi van ha ez a nő csak hazudik?
- Nem hiszek neked! - szóltam bele a telefonba.
- Majd elhiszed, ha megnézed azt a képet amit most küldtem át! - jelentette ki gúnyosan nevetve. - A te hercegnőd már nem vár rád.
Mérgemben kinyomtam a telefont, majd megnéztem az üzenetet amit küldött. Megnyitottam a fájlt, és egyből a szemeim elé tárult a kínzó valóság. Reina és egy fiú volt rajta, amint szorosan összebújva táncoltak.
Remegés futott át a testemen, majd a falhoz vágtam azt a átkozott telefont. Lysander kérdően nézett rám, de nem szóltam hozzá. Dühödten a szobámba mentem, rá hasaltam az ágyamra, majd beletemettem az arcom a párnába.
Már nem az enyém, elvesztettem. Már más személy fontos neked. Ez mind az én hibám. Ha egy kicsit is erősebb vagyok és kitartok melletted, akkor ez nem történik meg.
Csak azt nem tudom, miért vagyok ilyen csalódott. Hiszen én mondtam neked, hogy legyél boldog. Talán azért vagyok csalódott, mert adtál egy büdös nagy pofont az egómnak. Hogy még rám sem lehet örökkön-örökké várni. Rápillantottam a kezemen lévő gyűrűre, majd a férfiak egyetlen, sosem látott gyengesége tört elő belőlem. Mint egy gyerek, aki most veszítette el a játékát úgy sírtam. Látni akarom őt, és visszakapni. Újra ölelni és csókolni, magaménak tudni.
Lysander lépett be a szobába, majd leült mellém.
- Haver, mit mondott Serena? - szólalt meg pár perc csend után.
- Egy képet küldött, amin Reina egy másik fiúval van. Lerí róluk, hogy odáig meg vissza vannak egymásért - feleltem letörten.
- A fiúnak véletlenül nem fehér haja van?
- De. Te ezt honnan tudod? - kaptam a tekintetem rá.
- Amikor otthon találkoztam vele, akkor is vele volt. Már akkor láttam, hogy nagyon fontos személy lehet Reina életében.
- Nem bírom tovább Lys. Azt hittem elfelejtem majd, de nem megy. Visszaakarom kapni - néztem továbbra is rá. - Mi van, ha ő volt az igazi?
- Az volt, és mindig ő lesz a nagy szerelmed, de nem mehetsz vissza ezt te is tudod. Ha az apád rájön, hogy elhagytuk a várost, a lányok bajban lesznek. Tudod, hogy nem tett még le arról, hogy átvedd az üzletét.
- Letojom mit akar, én sosem leszek olyan mint ő. Gyűlölöm.Vissza fogunk térni és visszaszerzünk mindent, amit elveszítettünk! Nem tudsz jobb belátásra bírni. Amint megvan minden ahhoz, hogy hazatérjünk, indulunk! - jelentettem ki, majd felálltam és az ablakhoz mentem. Felnéztem az égre és magam elé képzeltem Reina arcát.
Visszamegyek és újra megfoglak hódítani. Látni akarlak és érezni. Én leszek az, aki megvéd téged és szeretni fog amíg élsz, nem más, csak is én. Szeretlek Reina.





                                                                          Reina



Miután Kol hívott minket, lassan összeszedtem magam, majd lefürödtem és felöltöztem. Noah a fürdőben volt, épp zuhanyozott. Nem akartam egyedül lemenni a többiekhez, így inkább a szobába vártam rá. Kimentem az erkélyre, majd felnéztem a gyönyörű szép kék égre. A gyenge szellő az arcomat simogatta, ami jó érzéssel töltött el. Boldog voltam, a mosolyt nem lehetett letörölni az arcomról. Megfogtam a korlátot, majd egy kicsit kihajoltam, szabadnak és frissnek éreztem magam pár percig. Ahogy újra felnéztem az égre, a szívem görcsbe rándult. A fülemben csengett, ahogy Castiel ezt mondja "Szeretlek Reina".
Visszaálltam a korlát mögé, majd a szívemre tettem a kezem.
Nem akarom őt hallani, nem akarok rá gondolni. De mégis akárhányszor elfeledkezem róla, mintha a szívem megérezné és emlékeztet rá, hogy ő még valahol kint a nagyvilágban ott van. Él és létezik, nem egy halott ember, aki sohasem fog visszatérni, és lassan elfelejthetek. Mi ez a kötelék, ami arra késztet, hogy még mindig gondoljak rá? Én tényleg úgy érzem, hogy szeretem Noaht teljes szívemből, de akkor miért nem tudom Castielt elfeledni? Mások olyan könnyen túljutnak egy-egy szerelmükön, akkor nekem miért nem megy?
 Azt hittem, elég lesz mosolyognom,és úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül, valaki mással. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok velem maradtak. Nem tudok megszökni előlük, bármennyire is szeretnék. Csak azt tehetem, hogy felkészülök a jóra, hogy amikor az megtalál, megragadom, mert szükségem van rá. És most megragadom mert Noah, és én is megérdemeljük, hogy boldogok legyünk. Egy reményt akartam. Nem akartam elengedni, mert olyan jó érzés volt kapaszkodni belé. Nem támasz, nem pótlék volt ő nekem, hanem valami csodálatos új életnek a legfőbb alkotó eleme. Rövid életem óta először érzem igazán jól magam. Először érzem, milyen, amikor valaki mindent odaadna értem, és mindent megtenne azért, hogy szeressem, és ez jó. Biztonságot adó, borzongató érzés, hogy ennyire fontos vagyok neki. Nem tudom, hogy mi vár még ránk az életben, de az biztos, hogy mi összetartozunk, bármi történt is.
Szeretem ezt a fiút, aki most mellettem van, és a szívem legsötétebb zugába fogom elzárni a Castiel iránti érzéseim, majd jól lelakatolom és a kulcsot messzire hajítom. Mert Noah nem érdemli meg, hogy bántsam. Ő boldoggá akar tenni engem, és én is őt.
Jéghideg kezeket éreztem a mellkasomnál, majd egy szoros ölelésbe fonódtak össze a kezek. Megmosolyodtam ezt a kis akciót. Elengedtem magam és Noah mellkasának dőltem.
- Egy cseppet sem ijedtem meg! - viccelődtem nevetve.
- Éreztem. Valahol máshol jártál gondolatban. Talán aggaszt valami? - pihentette meg az állát a vállamon.
- Nem aggaszt semmi, csak azon tűnődtem, hogy mi fog történni ha lemegyünk.
- Biztos, hogy csak ennyi? Úgyis megtudom, ha rejtegetsz valamit bébi! - nevette el magát.
- Nem rejtegetek semmit, megnyugodhatsz. Mostantól, ha valami nyomaszt megbeszélem veled. Nem akarok megint abba a hibába esni, hogy eltávolodunk egymástól, mert nem voltunk őszinték egymással - mondtam, majd megfordultam és felnéztem az arcára. Két kezemet átkulcsoltam a nyakán, és szorosan hozzá simultam.
- Ha ilyen eszközökhöz folyamodsz, nem tudok nem hinni neked - húzta féloldalas mosolyra az ajkait, majd egy szempillantás alatt az én ajkaimra tapasztotta az övéit.
Nem tudok betelni a csókjaival, egyre jobban vágyom rá, hogy minden percben megcsókoljon. Olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkamat, hogy azt hittem mentem belehalok a gyönyörűségbe.
Az ujjait lassan végigsimította a gerincemen, éreztem, ahogy felgyorsul a lélegzete. Egy másodpercre elengedett, majd újból előrehajtotta a fejét, és másodszor is megérintette hűvös ajkaival az enyémet.
- Mi a szart csináltok ti ott? - hallottuk meg Nick hangját.
Ijedten ugrottunk szét, majd mindketten az udvaron álló Nickre néztünk. Láttam a tesómon, hogy fortyog a dühtől. Vetett még egy utolsó pillantást ránk, majd feldúltan besietett a házba.
Aggódva néztem Noahra, de ő csak megfogta a kezem és szép lassan leballagott velem a nappaliba.
Nick, Kolnak ecsetelte a dolgokat amiket látott.
- Uhh tényleg? Nem gondoltam volna - mondta csodálkozva Nicknek Kol, de simán le lehetett olvasni róla, hogy hazudik.
- Nick! - szólalt meg Noah.
Tesóm felénk fordult, majd dühödten Noah elé állt. Hirtelen megragadta a pólójánál fogva és a falhoz szorította.
- Te rohadék! Hogy volt pofád a húgomhoz nyúlni. Megmondtam neked akkor, amikor betetted először ebbe a házba a lábad, hogy ne merd Reinát elcsábítani - mondta idegesen.
Noah kitartóan állta Nick gyilkos tekintetét, de nem mozdult meg. Hagyta, hogy a tesóm ki ordítsa magát.
Riadtam álltam a két fiú előtt. Nick szemeiben, mérhetetlen gyűlölet volt, ami megrémisztett.
Megfogtam a karját. Azt akartam, hogy fejezze be most azonnal, ezt az őrült viselkedést.
- Nick, kérlek beszéljük meg nyugodtan - próbáltam higgadtan beszélni.
Szikrázó szemekkel felém fordult.
- Te csak maradj csöndben! - ordította. - Nem tanulsz a hibáidból? Megint szenvedni akarsz? Ugyan olyan sorsa jutna ez a kapcsolat is, mint az előző. De isten a tanúm, hogy nem fogom hagyni, hogy köztetek bármi is legyen.
Mintha szíven szúrtak volna a szavai. A sírás kerülgetett és nem tudtam elvenni a tekintetem, Nick dühöngő arcáról. Nagyon bántottak a szavai.
- Állj le! Ne merj így beszélni a húgoddal - szólalt meg Noah. Leráncigálta Nick kezeit a nyakáról és arrébb lökte a tesóm.
- Szeretem Reinát! Nem tilthatod, hogy együtt legyünk. Én nem fogom a húgod bántani - nézett rá higgadtan.
Csodáltam Noaht, amiért ebben a helyzetben ilyen nyugodt tudott maradni. Az én pulzusom az egekbe verdesett, de ő halál nyugodtsággal bámulta a tesóm.
- Nem hiszek neked. Egyszer már hallottam ezt a dumát, és amikor engedtem a dolgot, Reina szíve összetört. SOHA!!! - üvöltötte. - Soha nem fogom hagyni, hogy ez újra megtörténjen. Többé nem leszek olyan naiv, mint Castiel esetében voltam. Nem érdekel, hogy a barátom vagy, akkor sem hiszem el, amit mondasz. Ismerlek régóta, te is csak szédíteni tudod a nőket - kiabálta és beleütött a falba. Ránézett Noahra, és már láttam a lelki szemeim előtt, hogy neki fog esni.
Kol időben termett Nick előtt és lefogta.
- Haver erre semmi szükség - fogta le Nick kezeit Kol. - Most pedig elmegyünk és kiszellőztetjük az agyad.
- Engedj el! Nem fejeztem még be ezt a beszélgetést.
- Dehogynem öcsém! Nem vagy eszednél, majd ha lenyugodtál folytatjuk - orrolt rá Nickre, Kol.  Elrángatta a tesóm, majd kivonszolta a házból.
Remegve borultam Noah karjaiba.
- Megfogja érteni, majd egyszer, csak idő kell neki. Most egy kalap alá vesz engem még Castiellel. De majd rájön, hogy én nem ő vagyok. Te csak nyugodj meg - ölelt szorosan magához.
Egyetlen egy szó sem jött ki a számon. Noah vállába temettem az arcom és sírni kezdtem. Nick elvesztette a fejét. Biztos voltam benne, hogy magát is hibáztatja a Castiellel történtek miatt. De eszembe se jutott idáig, hogy a  következő kapcsolataimat, hozzá fogja hasonlítani. Elhiszem, hogy megakar védeni egy újabb csalódástól, de ne így tegye. Nem az rendített meg, hogy leordított, hanem az, hogy gyűlölettel nézett rám és Noahra. Nem vagyok rá dühös, de ő a lehetetlent akarja. Azt, hogy soha többé ne szenvedjek. De ezt még ő sem tudja megvalósítani. Át kell élnem ezer meg ezer szenvedést, amíg el nem jutok oda, hogy most már senki sem bánthat. Lehet nem Castiel vagy Noah volt az utolsó szerelem az életemben. De most Noahval akarok  túllépni mindenen. Nem hagyom el. Mellette leszek addig, míg rá nem ébredek, hogy közös álmaink sose válhatnak valóra, vagy arra, hogy vele kell álmodnom tovább az egész éltem, mert ő az akit a sors mellém rendelt...