2015. május 26., kedd

" Engedd, hogy boldoggá tegyelek "




Éreztem,hogy az erőm egyre kezd elhagyni. A lüktető fájdalom, amit a karomban éreztem,lassan kezdet elhalványulni.Nem éreztem már semmi fájdalmat.Lassan összeomlottam Leigh karjaiba.Ahogy letett a földre, még a szemembe nézett egy önelégült mosollyal.Igaz homályosan láttam,de simán kitudtam venni az arcvonásaiból azt a rohadt vigyort. Összeszedtem minden erőm és teli gyűlölettel a szemébe néztem.
- Remélem a pokol tüzén fogsz egyszer égni - mondtam erőtlenül.
Hirtelen Noah arca jelent meg Leigh háta mögött, majd mindketten eltűntek a szemem elől.
Eljött értem,eljött hogy megmentsen.



                                                                  Noah


Amint elráncigáltam azt a nyomorultat Reina mellől, püfölni kezdtem eszeveszettül. Mellette kellett volna lennem és védelmeznem. Egyetlen egyszer hibázok és majdnem Reina életébe került ez.
Az a rohadék önelégült vigyorral nézett rám,ahogy ütöttem, amitől még jobban elöntött a düh. Teljes testtel leszorítottam a földre. Kikaptam a fegyverem és a fejéhez szegeztem.
- Lőj csak - szólalt meg gúnyosan.
- Megérdemelnéd te rohadék! - ordítottam rá. - Ki küldött?
- Nem nyilvánvaló?
- Miért? - vertem bele a fejét a betonba. Egy pillanatra becsukta a szemét,de mikor kinyitotta, ugyan azzal  undorító tekintettel nézett rám.
- Ez csupán a kezdett volt. Egy kis figyelmeztetés Rayen Clair részéről - felelte megvetően.
A dühöm még hatalmasabb lett attól a gondolattól,hogy az az átkozott végig figyelt minket, és én nem vettem észre semmit.Kibiztosítottam a fegyvert és kiakartam nyírni ezt a piszkot, amiért hozzá nyúlt Reinánhoz.
- Várj Noah! - fogtam meg a karom Kol. Értetlenül néztem fel rá. Hogy került ide? Reina felé néztem és Nick térdelt mellette.
- Szükségünk lehet még rá - folytatta Kol. Elengedtem azt a nyomorultat, és Kol lábai elé löktem.
- Szenvedjen - néztem Kolra,aki csak bólintott majd kezelésbe vette.
Reina mellé futottam és kikaptam Nick karjai közül. Remegő testtel öleltem át. Gyengeség futott át rajtam. Sosem éreztem még ezelőtt ilyet,de féltem,hogy elvesztem őt.
- Noah hívtam a mentőket! - mondta aggódva a mellettem térdelő Nick,majd Reinára nézett. - Nem lesz semmi baj húgi. Csak légy erős - mondta neki a könnyeivel küszködve. Még annyi lélek jelenléte volt,hogy egy aprót bólintson, majd elvesztette az eszméletét.Aggódva néztem Nickre,aki ugyan úgy rémületbe esett. Szerintem ez kellett ahhoz,hogy még jobban kijöjjön a sodrából,mert felállt mellőlem és Kol kezei közül kivette azt a patkányt.Sohasem láttam még ilyen állapotban Nicket,de úgy verte azt a rohadékot mint egy őrült.
Visszafordultam Reina felé,majd lassan leraktam a földre. Levettem az ingem és szaggattam belőle egy darabot. Óvatosan felemeltem a kezét, majd bekötöttem vele a kezét.
- Annyira sajnálom. Az egész az én hibám - mondtam halkan amikor újra magamhoz öleltem. - Elfelejtettem,hogy mi a dolgom és hagytam,hogy ez megtörténjen. Már az, hogy melletted vagyok és megvédlek, régóta nem csak munka.
Megsimítottam az arcát, és egy apró csókot leheltem az arcára.Soha többé nem fogom hagyni,hogy bárki is bántson, ezt most megígérem.



                                                           ***

Miután a mentők megérkeztek, ellátták Reinát és kórházba szállították.Nick és Kol vele tartott.Nekem még volt egy kis elintézni valóm a rendőrségen azzal a nyomorulttal.
- Nem mondott még mindig semmit? - kérdeztem a parancsnoktól. Az üvegen keresztül néztük ahogy az egyik százados vallatja.
- Azt mondta,hogy ő mindent elmondott neked, amit tudnod kell - felelte.
- Semmi konkréttal nem felelt,csak annyival,hogy ez egy figyelmeztetés volt. Tudni akarok mindent erről a fiúról,hogy ki ő, és miért bérelte fel Rayen! - néztem szigorúan a parancsnokra.
- Igen. Mindent kiderítünk. Akkor indulok is - felelte, majd kiment a szobából.
Azt a mocskos vadállatot figyeltem,amikor Kol és Nick léptek mellém.
- Ti miért nem a kórházban vagytok? - érdeklődtem.
- Nem mehettünk még be Reinához,ezért ide akartam jönni,hogy lássam mi lesz ezzel a döggel.Nyugi rendőrök maradtak a kórházban vele - felelte mérgesen Nick, majd közelebb lépett az üveghez és erősen szuggerálta azt a fiút.
- Nick - fordultam felé. - Ki ez a srác?
- A neve Leigh. Valamikor még jó barátom volt. Sőt Reina barátja is volt. De amikor Castiel miatt szakított vele a húgom,akkor csúnyán elborult az elméje. Még Reinát is bántotta. Egyszer már megleckéztettem én is meg Angel is,de úgy látszik nem volt neki ez elég. De azt nem értem, hogy miként került az apám közelébe - sorolta Nick.
- Szóval ez tényleg egy patkány - néztem gyilkos tekintettel Leighra.
- Valószínűnek tartom,hogy Rayen szépen csendben összeszedegette az ellenségeiteket. Biztosra veszem,hogy nyomozott utánatok. Ha nem így tett volna, nem bérelte volna fel ezt a fiút - mondta Kol.
- Igazad lehet - helyeseltem. - Kik akartak még ártani nektek? Kikkel voltatok rosszban,akiket könnyen befolyásolhat Rayen? - néztem Nickre.
- Leigh-on kívül nem nagyon volt más. Voltak a suliba kisebb hatalmi harcok a lányok között,de az már rég elrendeződött.Amber is teljes szívből gyűlölte a húgom,de annak már vége.Benne megbízom.Tudom,hogy nem árulná el Reinát,azok után, amit tettek egymásért.Úgyhogy nem tudom kiket hálózhatott még be apám.
- Innentől kezdve,jobban figyelnünk kell rátok. Egy percre sem fogunk magatokra hagyni! - néztem rájuk.
- És mi lesz a cserével? Apád haza akar vinni téged! - mondta Kol.
- Nem érdekel apám. Az én hibám amiért Reina közelébe mehetett ez a fiú. Jóvá fogom tenni ezt a bal lépésemet, és kifogom nyírni Rayen Clairt. Senkinek nem tűröm el, hogy bántsa Reinát - mondtam ridegen, majd elhagytam a szobát.
Zsebre dugott kézzel ballagtam végig az Örsön, majd kimentem a kocsihoz.Nick és Kol is velem tartott,csak ők másik kocsival voltak.Megálltam még a kocsi előtt és nekidőltem.
Már este volt.A csillagok csak úgy ragyogtak.A düh amit éreztem mostanra átalakult fájdalommá,és ezt nem akartam.Utálom ezt az érzést.Akárhányszor becsuktam a szemem, Reina arca villant be,ahogy a kezem között van.
Annyira nyomorultul érzem magam. Az lett volna a feladatom,hogy megvédjem őt.Amit meg is tettem eddig.De közben elfelejtettem, hogy az érzéseimről is gondoskodom kellett volna. Túlságosan átéltem a szerepem.Én elengedtem őt két évvel ezelőtt. Azt hittem nincs szükségem rá,hogy csak egy múló pillanat volt.De amikor a múltkori estén újra rám mosolygott, rájöttem, hogy  valójában sohasem engedtem el.
- Miket gondolok te jó isten - ráztam meg a fejem,majd beszálltam a kocsiba.Egyenesen a kórház felé vettem az irányt.
Szinte minden egyes családtagja és barátja a váróba ült. Amint megjelentem aggódva fordult felém mindenki. Ami az ingemből maradt az volt rajtam, amit még mindig Reina vére áztatott.Angel jött oda hozzám, majd félre hívott.
- Noah menj haza nyugodtan.Pihenj le és öltözz át - mondta nekem kedvesen.
- Nem mehetek. Soha többé nem fogom magára hagyni a lányod. Sajnálom,hogy nem tudtam megvédeni - néztem bocsánat kérően rá.
- Nem a te hibád volt. Én nem okollak semmiért sem.
- De az enyém.Minél jobban akarom védelmezni Reinát, annál jobban nem megy Angel. Ma rettenetesen éreztem magam. Ezt nem fogja nekem megbocsátani a lányod - hajtottam le a fejem.
-Tudom,hogy megfogja. Nem olyan lány ő,aki sokáig haragudna valamiért.Másrészt meg nincs oka haragudnia. Nagyon jól végezted eddig a dolgod, és tudom,hogy ezek után is jól fogod - mosolygott rám.
Próbáltam én is felvenni az arcomra valami mosoly félét,de nem tudtam magam rávenni erre.Furdalt a lelkiismeret, amiért hagytam, hogy ez történjen.Féltem, hogy Reina meggyűlölt.
Önmarcangolásomból az orvosi ajtó nyitódása rázott ki.



                                                                 Reina


Miután a kórházban felébredtem, összevarrták a sebem, majd saját felelősségemre hazamehettem.Igaz mély vágást ejtett Leigh a karomon, de nem volt olyan súlyos, hogy napokat bent kelljen maradnom.Utálom a kórházakat, és már jobban éreztem magam, ezért amint lehetőségem nyílt rá, közöltem a dokival, hogy menni akarok.
Amint kiléptünk a rendelőből, meglepetésszerűen ért az a tény, hogy mindenki itt várakozik, aki fontos számomra.Egy kicsit még bizonytalanul jártam, de mosolyogva fogadtam a családom aggódó szavait.
Hiába állt mindenki körülöttem, a tömegből simán kiszúrtam a falnak támaszkodó Noaht. Engem figyelt bánatos szemekkel. A ruhája csupa vér volt.Gondolom az, az én vérem lehetett.Tehát nem csak képzeltem, hogy megmentett.
Kibontakoztam a családom karjai közül, és odarohantam Noahhoz, majd szorosan átöleltem.
Hitetlenkedve nézett rám, de én kitartóan mosolyogtam és szorosabban öleltem.
Szinte teljes testtel ölelt vissza és finoman a karjaiba zárt.
- Sajnálom, hogy elszaladtam. Hibát követtem el. Most már értem, hogy miért kell mindig mellettem lennie valakinek - zokogtam a karjaiba.
Megsimogatta a fejem, és egy gyenge puszit nyomott a homlokomra.
- Nem követtél el semmi hibát. Én nem voltam elég óvatos. Nem gondoltam arra, hogy az apád felbérelhet bárkit is - szuszogta a nyakamba amikor oda hajolt. - Féltem, hogy valami komolyabb bajod esik!
- Fáj még de kibírom - mosolyogtam rá. - Köszönöm, hogy megmentettél!
- Azt hittem gyűlölni fogsz, amiért hagytam,hogy ez megtörténjen.
- Sosem tudnálak gyűlölni.
Sokáig álltunk még ott ölelkezve, és folyton bocsánatot kértünk egymástól. Nem engedett semelyikünk az igazából.Nevetségesnek tűnhettünk mások számára, de abban a pillanatban nem érdekelt más,csak az hogy Noah mellettem volt.Nem érdekelt már akkor semmi és senki,csak ő. Mindent megtett értem és ezt nem felejthetem el. Ő az én megmentőm.
Nick nagy nehezen kiszedett Noah karjai közül és haza vittek.
Otthon szigorú fekvésre ítéltek pár napig. Minél hamarabb felakartam gyógyulni, hogy az utolsó esténket együtt tudjam tölteni Noahval a bálon. Meg kell értenem, hogy neki el kell mennie. Nem láncolhatom magamhoz. Neki feladatai vannak, és én is egy voltam közülük. Inkább annyival is megelégszem,hogy mellettem volt ebben a pár hónapban, és kirángatott a magányomból.




                                                                  ***


Pont a bál napjára, már remek állapotban tudhattam magam.A karomon ott virított egy nagy vágás, de nem foglalkoztam vele. Mindent bele akartam adni, hogy ma jól érezzem magam,és felejthetetlen esténk legyen Noahval.
Rosa és Amber nálunk készülődött. Együtt indulunk a suliba.
- Nem és nem! Ez borzalmas. Mindjárt sírok - kócolta össze még jobban a haját Amber.
- Ez a ruha már nem is tetszik annyira. Utálom a fekete hajam,nem illik a ruhához - hisztizett Rosa is.
Magamban kuncogtam rajtuk miközben öltöztem.
- Te ne nevess ott a sarokban. Inkább segíts nekünk - parancsolta Amber.
- Ki mint vet, úgy arat! - röhögtem el magam.
- Ez csúnya volt - nyújtotta ki a nyelvét rám Rosa.
Nevetve Amber háta mögé álltam, majd lenyomtam a székre és a tükör felé fordítottam.
Egy egyszerű kontyba fogtam a haját, de pár szálat kiengedve hagytam, amit begöndörítettem. Elégedetten néztem végig rajta. Nagyon szép lett. Úgy nézett ki mint egy hercegnő. Biztosra vettem,hogy Erennek majd eláll a szava, amint meglátja.
- Te miért nem csinálod meg a hajad? - fordult felém Amber.
- Leengedve jobban tetszik - fésültem ki a hajam a fésűvel.
- Na csücsülj le ide, de gyorsan - állt fel Amber, majd lenyomott a helyére.
Rosa a kezébe vette a hajvasat, és szépen elkezdte begöndöríteni a hajam.Tűrtem inkább ezt az akciójukat, mert úgy sem hagyták volna abba,amíg nem engedelmeskedem.
Fél ötre mind a hárman menetre kész voltunk. A lányok hamarabb lementek már a nappaliba, de én még vetettem egy utolsó pillantást magamra a tükörben.
- Tökéletes lesz! - mosolyodtam el ahogy végig néztem magamon.
Az elmúlt időszak eseményei végre elhalványulni látszódnak rajtam.Boldognak éreztem magam. Mosolyogni akartam mindig. Eldöntöttem,hogy soha többé nem fogok sírni,senki miatt.Bár Noah holnap elmegy,mégsem voltam szomorú. Ma este ott lesz velem, és tudom,hogy nagyon jól fogjuk magunk érezni.
Forogtam még egyet a tükör előtt, majd nevetve leindultam én is a nappaliba.
A lépcsőn haladtam lefelé, amikor Noah jelent meg az utolsó lépcsőfok előtt.
Tátott szájjal nézett végig rajtam. Szerintem percekig csak azt csinálta, hogy tetőtől talpig végigmér a szemeivel.
Összefontam karjaim majd köhintettem egyet.
- Rendesen az emlékezetedbe vésted, ahogy most kinézek? - mondtam mosolyogva.
- Azt elhiheted. Nem fogom ezt a látványt soha elfelejteni - mondta zavarába.
- A többiek? - léptem le a lépcsőről, majd benéztem a nappaliba.
- Előre mentek.
- Akkor menjünk mi is! - léptem mellé és belekaroltam.
- Induljunk, de előtte van egy meglepetésem a számodra.
- Mi? - fordultam felé érdeklődve.
- Fordulj meg - utasított, majd háttal állított magának.
Éreztem a nyakamon a kezét, ahogy arrébb söpri a hajam.Hideg fémet éreztem a nyakamnál ,majd ahogy magam elé pillantottam egy nyaklánc lógott a nyakamban. Meglepetten néztem a nyakéket. Ugyan olyan volt, amit kiskoromban elhagytam Noah jóvoltából. Nem hittem, hogy emlékezett erre.
- Emlékszel erre? - hajolt le az arcom mellé és megérintette a  medált.
- De hogyan? És miért? - dadogtam.
- Tudom milyen sokat jelentett neked akkoriban ez a nyaklánc.Sokáig furdalt a tény, hogy miattam vesztetted el. Ezért arra gondoltam, hogy a mai nap alkalmából, valami különlegessel leplek meg. Ennél jobbat pedig nem találtam. Sokáig kutattam, mire rátaláltam egy ugyan olyanra, mint az volt  - mondta nekem mosolyogva.
- Köszönöm - fordultam meg és átöleltem.
Jó kedvűen indultunk el a suliba. Egész úton nem engedtem el a karját.Ölelkezve és nevetve értünk be a suliba.
A torna terem gyönyörűen fel volt díszítve. Amint beléptünk Kentin állt elénk vigyorogva.
- Már csak ti hiányoztatok a csapatból! - mondta mosolyogva. - Tessél ez a tietek! - adott át a kezünkbe két álarcot.
- Tudtommal ez nem álarcos bál? - mondtam neki.
- Az utolsó pillanatban változtatott a Diri.Így most én osztogatom mindenkinek - felelte letörten.
- Na ne búsulj! Ha végeztél, táncolok majd veled - nevettem rá,majd elindultam a süteményes asztal felé,ahol Rosa és Nick állt.
- Azért remélem nem osztogatod el az összes táncod! Nekem is kellene kapnom belőle, ha már elhoztalak - karolta át a vállam Noah.
- A tied az első és az utolsó táncom. Megfelel?
- Tökéletes lesz! - jelentette ki mosolyogva.
Nick és Rosa vigyorogva fogadtak minket. Tesóm nagyon fel volt pörögve,pedig a tánc egyáltalán nincs a vérében.
- Azt hittem, hogy útközben elraboltak titeket - mosolygott Rosa.
- Nem csak volt még egy kis megbeszélni valónk - néztem Noahra.
- Reina! Úristen ez gyönyörű - mutatott a nyakláncra. - Ezt tőled kapta? - nézett nagy szemekkel Noahra.
Noah bólintott, majd a kissé ideges Nickkel ment félre beszélni valamit. Rólam lehetett szó, mert Nick folyton engem bámult. A tesómnak addig jó kedve volt, amíg nem vette Rosa észre a nyakláncot. Ez hathatott rá ennyire rosszul? De miért baj az, ha ezt kaptam?
- Figyelsz rám! - rángatta meg Rosa a karom.
- Mondjad, bocsi - fordultam felé.
- Nézd itt van az a vipera is. Pont Kolt fűzi - mutatott Serena irányába.
Érdeklődve fordultam feléjük.Ez a nő mintha megérezte volna, hogy nézzük, egyből ránk kapta a tekintetét, majd szorosan odasimult Kolhoz.Egy pillanatra sem vette le a szemét rólam.Olyan kegyetlenül nézett a szemembe ahogy csak tudott.
- Most azt hiszi, hogy ezzel felidegesíthet? - kérdeztem Rosától.
- Azt. Undorodom ettől a nőtől.Amióta visszajött megint csak kavarja a szart.De hála az égnek senki sem hisz már neki. Egyedül az a Deborah van vele jóban a másik osztályból.
- Chöö, kígyónak kígyó a társa. Megérdemlik egymást - mondtam miközben azt figyeltem, hogy játszadozik szegény Kollal.Az az ostoba meg itta minden szavát annak a nőnek.
- Csajok, hozzunk valamit inni? - jött vissza a két fiú hozzánk.
- Veletek megyek én is, nem tudom még mit szeretnék.Jössz te is csajszi? - kérdezte Rosa, majd belekarolt Nickbe.
- Menjetek nyugodtan! - feleltem.
- Jössz Noah? - kérdezte a tesóm miközben indultak.
- Mindjárt. Menjetek előre - mondta majd felém fordult. - Nem gond, ha addig itt hagylak? Ne csámborogj el semerre.
- Nem fogok elszökni megnyugodhatsz - mosolyogtam rá. - De akkor siess mert eladom az első táncom.
- Meg ne próbáld - karolta át a vállam - Sietek - nyomott egy gyors puszit a fejemre és Nickék után eredt.
Alkalmasnak láttam az időt, hogy végre egyek valamit, így fogtam egy tányért és szedtem pár falatot magamnak.
- Üdv Reina - lépett mellém Serena.
Felé fordultam, majd gúnyosan elnevettem magam. Rettenetesen nézett ki abban az álarcban.
- Viszlát - fogtam meg a tányérom  és arrébb akartam menni,de elkapta pont azt a karom, ami fájt még.
A hirtelen fájdalomtól felszisszentem.
- Ohh huppsz! Ez pont a sebes karod volt? Jajj annyira sajnálom - mondta gúnyosan.
- Mit akarsz te némber? - kérdeztem idegesen.
- A múltkori óta nem jöttél suliba,így nem volt időm azóta piszkálni téged.De most egy egész este áll előttünk.
- Megmondtam, hogy akadj le rólam.Nem érdekel engem már Castiel. Mondtam, hogy a tiéd lehet.
- Nem úgy van az. Megmondtam, hogy kicsinállak.
Elnevettem magam, majd szikrázó szemekkel ránéztem.
- Nem ismersz engem. Azt hiszed hagyom, hogy ezt csináld? Hát akkor tévedtél! Nagy felfordulást amúgy sem tudnál okozni nekem. Akkor, hogy tervezed?
-  Megvan a tervem - dőlt neki az asztalnak. - Tudod nagyon jól néz ki a barátod. Noah igaz? Kíváncsi lennék, hogy könnyed elcsábítható-e ? - kacagta kényesen.
- Noah nem a barátom. Másrészt pedig hagyd békén őt. Nem hagyom, hogy belekeverd a kis játékaidba - álltam elé feldúltan.
- Csak nem féltékeny vagy? Nevetnem kell a reakciódon.De majd figyeld meg, hogy az este végére a lábaim előtt fog heverni - mondta ridegen majd közelebb hajolt hozzám.
- Szerintem senki nem fog a lábaid előtt heverni - tette a kezét közénk Noah, majd arrébb húzott attól a perszónától.Talán ha nem jön időben, már rég az asztalon tépném a haját.
- Azt nem úgy értettem - dadogott Serena.
- Nem érdekel, hogy értetted. Ha megbocsájtasz most táncolni megyünk Reinával - mondta neki hűvösen, majd megfogta a csuklóm és bevitt a tömegbe.
Finoman magához húzott, és gyengéden átölelte a derekam.Pont egy lassú szám ment, így kénytelen voltam átkarolni a nyakát.Olyan zavarban éreztem magam. Számtalanszor megöleltem már,de ez a helyzet most más volt. Az idő, a helyszín, minden más volt.Olyan volt ez az érzés, mintha fellobbant volna szikra a szívemben,a mindent elfedő sötétségemben.Zavaromban arrébb akartam lépni,de ő gyengéden megsimogatta az arcom, a jéghideg kezeivel. Én már nem tudtam ellökni.
Noah begyógyította lassan, és észrevétlenül azt a hatalmas sebet a szívemen. Nehéz volt elképzelni, hogy pont ő lesz az, aki már egyszer megsebezte azt.
- Ne törődj azzal a lánnyal - suttogta a fülembe. - Engem nem lehet pali madárnak nézni.
- Azt már tudom. Ismerlek - kuncogtam.
- Azt hiszed jól ismersz kislány ? - emelte fel az állam és mélyen a szemembe nézett.
- Remélni tudom,csak - feleltem halkan.
Halkan elnevette magát, majd közelebb hajolt hozzám.Még az álarcon keresztül is láttam, hogy a szemeiben megcsillant valami.
- Úgy látszik akkor nem ismersz. Mindig van valami titkolni valóm ezt jegyezd meg.
- És számít ez? Addig amíg mellettem vagy, nem érdekel mi titkolni valód van. Többé nem aggódom, nem érdekel mi történik, én hinni fogod benned.
- Ne félj annyira attól, hogy elhagylak kis butusom - simogatta meg az arcom. - Én rám mindig számíthatsz mert... -nem fejezte be a mondatot, hanem inkább átölelt.
Éreztem a teste melegét, hallottam a gyors szív hangját. De miért izgul ennyire?Talán ő ...?
Izgatott vibrálás kezdődött el a mellkasomban. Talán most mielőtt hazamegy, képes leszek megkérdezni.
Meg akarok bizonyosodni arról, hogy az az este nem jelentett neki semmit.
Rászántam magam a dologra és felemeltem a fejem, majd a szemeibe néztem.
De ekkor mintha a légkör ismét megváltozott volna. Remegő kezekkel öleltem, és vágyakozva tudtam csak a szemeibe nézni. Lassan végig simított ujjaival remegő ajkaimon és egyre közelebb hajolt hozzám.
Szinte égett az ajkam, annyira vágytam abban a pillanatban a csókjára.



- Héjjj fiatalok! Nézzétek mit szereztem! - lépett mellénk Kol vidáman, és egy üveg bort szorongatott.
Mint akiket megrázott az áram, úgy ugrottunk szét Noahval. Nem mertem Noahra nézni, annyira zavarban éreztem magam. Mi majdnem csókolóztunk! Hogy válhatott hirtelen minden ilyenné?
Nem volt egyszerű túljutnom rajta, és helyrehoznunk a barátságunk.Most pedig kiderül,hogy se ő, se én nem győztük még le az érzéseinket? Talán ő is mindvégig gondolt rám?
- Azonnal tedd el azt te hülye. Egy iskolába vagyunk! Meg amúgy is, neked Nicket kellene őrizned - nézett mérgesen Kolra Noah.
- Egy kicsit szórakozni csak lehet? Vagy nem? - értetlenkedett.
- Egy percre sem lazíthatunk te idióta!  - állt fenyegetőzve Kol elé Noah.
- Fiúk bocsi,de kimegyek a mosdóba - fogtam meg a két fiú a karját. - Eltalálok egyedül is.
Otthagytam őket,majd gyors léptekkel a mosdóba mentem. Annyira dobogott a szívem és izzadtam,hogy azt hittem elfogok ájulni. Mégis mi a pokol folyik le bennem?
Levettem az álarcot és a tükörbe néztem.Szemeim csak úgy izzottak. Annyira vágytam arra a csókra. Talán itt az ideje, hogy magamnak is bevalljam. Egyáltalán nem barátként tekintek már Noahra. De mit tehetnék? El kellene felejtenem ezeket az érzéseket, hiszen holnap elmegy. Én pedig ismét itt maradok egyedül. Nem tudhatja meg Noah, hogy milyen érzések kavarognak most bennem.
- Reina. Mi a baj? - fogta meg a vállam Rosa.
Nem tudtam mennyi ideje állhatott mögöttem.Mennyit láthatott a teremben történt eseményekből,de most nagy szükségem volt őrá. Megfordultam és megöleltem.
- Láttál valamit odabent? - kérdeztem tőle szipogva.
- Hát - csuklott el a hangja. - Ami azt illeti igen. Majdnem csók közeli állapotba kerültél Noahval.
- Nem tudom, hogy történhetett ez. Majd meghaltam Rosa, hogy megcsókoljam - borultam a vállára szomorúan.
- Várható volt - kuncogott.
- Te miről beszélsz? - fogtam meg a két vállát és eltoltam magamtól, majd érdeklődve néztem őt.
- A vak is látta, hogy te odavagy érte. Csak még magadnak sem vallottad be. De mondjuk Noah viselkedésen is látszik. Meg ahogy láttam, ő jobban közeledett a csók felé, mint te - gondolkozott el.
- Én nem tudom Rosa. Annak ellenére, hogy én régen elfelejtettem őt, az ölelése, a jelenléte, sőt mindene olyan, mintha még mindig valami fontosat jelentene nekem.
- Többé nem tarthatod vissza az érzéseid Reina. Még akkor sem, ha nem tudod majd megállítani azt a lavinát, ami majd utána jön. Azt akarom, hogy boldog legyél és nevessél!
- Még nem tudom, hogy az előbbit azért éreztem-e, mert szeretem őt. De ha újra ugyan az a helyzet fordulna elő,úgy érzem talán én tenném meg az első lépést.Nem akarom, hogy a dolgok úgy maradjanak ahogy most vannak - hajtottam le a fejem búsan.
- Akkor irány tedd a dolgod - taszigált az ajtó felé.
- Ilyen hirtelen? - rémültem meg.
- Igen, mert ha nem te teszed, akkor Nick fogja. Ő is látott mindent és eléggé felhúzta magát. Tudod mennyire megakarja védeni Castiel óta a szíved - sóhajtozta.
Megrémültem attól, hogy talán Nick neki esik Noahnak. Eszembe se jutott a tesóm. Nem akartam, hogy a barátságuk tönkre menjen. Megfogtam Rosa karját majd kimentünk a mosdóból.
A fiúkat kerestük a szemünkkel,de csak Kolt találtuk meg. Rosa odaszaladt Kolhoz, hogy megtudja merre vannak a fiúk. Láttam, hogy Kol az öltözők fele mutat majd arra mentem.
Az ajtóhoz érve egy kicsit bepánikoltam, de Rosa ahogy mellém ért, betuszkolt az ajtón. Nem láttuk a fiúkat sehol.
- Nem akarom még egyszer ezt látni érted? Nekem mindennél fontosabb a húgom - hallottuk meg Nick hangját a zuhanyzók felől. Rosa csendre intett majd halkan arra osontunk. A fiúk háttal álltak nekünk, de úgy is ki lehetett tapintani a feszültséget, hogy nem láttuk az arcukat.
- Nick félre értsz mindent. Én nem játszadozom a Reinával - mentegetőzött Noah.
- Nem akarom, még egyszer azt látni, hogy szenved. Neked is gondolkoznod kellene mielőtt cselekszel,te mint testőr vagy mellette, vagy nem?
- Igen úgy vagyok. Soha semmi más célom nem volt vele, csak az hogy megvédjem.Tudom jól, hogy mi a munkám, és csak arra koncentrálok semmi másra. Nincs más szándékom a húgoddal - fakadt ki idegesen Noah.
Szíven ütött mindezt Noah szájából hallanom. Lehet, hogy csak játszadozott idáig velem? Az előbbi csak egy kis szórakozás volt a számára?
Rosa megfogta a csuklóm és kiakarta vinni az öltözőből.De ahogy megfordultam pont neki mentem a padnak,ami hangos nyikorgással csúszott arrébb.
- Basszus - szólalt meg rémülten Rosa.
- Reina, Rosa? Ti mit kerestek itt? - jelent meg mögöttünk Noah, majd utána Nick.
Fájdalmas pillantással néztem Noahra.
- Nyugodj meg.Nem okozok semmi galibát. Nyugodtan koncentrálj csak a munkádra. Igazad volt tényleg nem ismerlek - vetettem neki oda.
- Félreértesz. Azt nem úgy gondoltam - mondta majd megakarta fogni a karom,de elhúzódtam.
- Nem érdekel, csak tűnj el az életemből - fakadtam ki sírva, majd kirohantam.
Egyáltalán nem érdekelt már a korábbi ígéretem, hogy nem megyek egyedül sehova.Jöjjön bárki, aki megakar ölni nem izgat. Olyan nyomorultul éreztem magam, hogy a halál most megváltás lett volna számomra. Majdnem hülyét csináltam magamból. Hogy hihettem azt, hogy valamit is érez irántam? Én mindig csak egy barát, és munka leszek a számára.
Hazáig szinte sprintbe futottam. Nem érdekelt ha a ruhám mocskos lesz,vagy ha elszakad. Szerencsémre, vagy nem, senki nem rabolt el útközben. Felszaladtam a szobámba, majd levágtam magam a földre, és sírni kezdtem.
Miért nem tudom betartani az ígértem, hogy többé nem fogok sírni? Miért játszik ilyen kegyetlen játékot velem az életem?
Noah kitartóan hívogatott telefonon,de nem akartam neki felvenni.Mikor már századjára hívott, mégis felvettem és kegyetlenül kiakartam osztani.
- Reina! Hol vagy most? - ordított bele a telefonba mielőtt megszólalhattam volna. - Félre értetted a viselkedésem. És miért rohantál el? Tudod, hogy mennyire aggódom? - ordította tovább.
- Te ne aggódjál értem! - kiabáltam vissza. - Hagyj végre békén. Én azt hittem, hogy jelentek neked valamit,de kiderült tévedtem. Kettőnk közül csak én éreztem ezt. Te sosem gondolsz rám másként, csak mint egy barátra, vagy egy munkára.
- Olyan lassú felfogásod van te idióta - folytatta tovább ugyan olyan hangnemben. - Én nem csak barátként tekintettem rád. Csak nem tudtam hogyan mutassam ki az érzéseim. A fiúk lehetnek ilyen téren félénkek, oké? - higgadt le a hangja.
Magam elé toltam hirtelen a telefont, és meglepetten figyeltem a szerkezetet.
- Igen lehet, hogy lassú vagyok, éppen ezért nem értem meg ha nem mondod ki őszintén! - tettem újra a fülemhez a telefont.
- Gondoltam rá - halkult el a hangja. - Gondoltam rá, hogy elmondom neked. De emlékszel, hogy azon az estén amikor lefeküdtünk, te sírva rohantál haza reggel? Ez annyira fájt nekem, nem tudtam miért sírsz. Akkor azt gondoltam, hogy az ami köztünk történt neked nagyon rosszul esett. Azt hittem meggyűlöltél. Arra is gondoltam, hogy bocsánatot kérek,de mindig olyan dühösen néztél rám. Feltételeztem, hogy rosszul vagy tőlem, ezért többé nem közeledtem feléd.Utána ti elköltöztetek, és én lassan kezdetek elfelejteni. Még amikor idejöttem, akkor is úgy gondoltam, hogy nem érzek már irántad semmit.De amikor a csillagokat néztük és te rám mosolyogtál, rájöttem, hogy én még mindig kedvellek.
- Noah én ... - kezdtem volna.
- Ne mondj kérlek semmit. Csak most az egyszer hallgass végig - szólt rám szigorúan. - Amikor Leigh megtámadott, akkor nagyon megijedtem. Féltem, hogy elveszítelek. Nem látni az édes mosolyod az elmúlt egy évben, nem beszélni veled az elmúlt egy évben. Nagyon nagyon fájt - erősödött fel a hangja. Ekkor éreztem, hogy valaki hátulról átölel. Noah volt az.
Megfordultam és megfogtam a két kezemmel az arcát.

- Igen...Nekem is fájt! - néztem rá könnyezve.
- Engedtelek elmenni, mert nem akartam neked szomorúságot okozni. De az igazság az, hogy én soha nem akartalak elengedni - mondta rekedtes hangon.
- Én sem akartalak - feleltem szipogva.
Belenéztem a szemeibe, ami pár könnycsepptől volt nedves. Sohasem hittem volna, hogy ő és én ugyan azt éreztük mindvégig. Nem akartam újra érezni szerelmet senki iránt. Nem akartam újra csalódni. Azt mondtam, hogy nem fogok senkibe beleszeretni, de mégis megtettem. Te vagy az Noah. Nem tudom miért, de ő volt az, aki újra megtanított szeretni. Közben pedig a régi érzések, szépen lassan a felszínre kerültek. Számtalan találkozás és remény után véletlenül egymásra találtunk.
Becsuktam a szemem és az ajkaink egymáshoz értek. Szinte elmerültem az ajkaiban. Olyan volt mintha egymás után távolította volna el az összes védelmem, amit nagy nehezen felépítettem.
- Maradj mellettem! Engedd, hogy boldoggá tegyelek - szakította félbe a csókunk.
- Tehetsz egy próbát - suttogtam majd ismét megcsókoltam.
Úgy csókoltam, mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan volt, mint egy mese, csak éppen nem mese volt, hanem maga a valóság, és mindez velünk történt meg. Hogy az álom, amit régen mindig valóra akartam váltani, most valóra vált.
Lassan felhúzott a padlóról, majd szorosan átölelt.

Egy pillanatra újra a szemembe nézett, majd újból egymásnak estünk.Nem tudom melyikünk kezdeményezte az újabb csókokat, nem ez volt már a lényeg. A gyomromban újra felébredtek a pillangók, a szívem ott dobogott a torkomban, és alig tudtam megállni a lábamon.Azt kívántam soha ne érjen véget ez a pillanat.
Megfogta a derekam és lassan az ágyamra fektetett. Fölém mászott és újabb csókokkal halmozott el. A nyakam összes gyenge pontját, mintha ismerte volna. Többször egymás után megcsókolt, én pedig már alig kaptam levegőt.Úsztam a kéjben és a boldogságban. A homlokát az enyémnek támasztotta, és két keze közé fogta az arcomat.
- Ha most nem állítasz le, akkor nem fogok tudni később megállni...




  


2015. május 22., péntek

" Lennél a párom? "




A nyár eltelt, és hamar azon kellett kapnom magam,hogy újra iskolába kell járnom. Teljes bizonytalanságban telt az első napom. Akárhányszor ki kellett mennem a teremből,mindig éreztem mások pillantását rajtam. Persze gondolhattam volna,hogy nem marad titokban a szakításunk Castiellel.De reménykedtem,hogy elfelejtik ennyi idő alatt. Bár soha senki, még egy szót sem szólt hozzám,és senki nem említette meg a dolgot,de mégis zavaró volt a környezet.
 Az első nap a suliba, amikor Noah is velem jött borzalmas volt. Minden lány szinte olvadozott,ahogy elhaladt mellettük. Szünetekben letámadták, és próbálták folyamatosan randira hívni a lányok. Eleinte vicces volt számomra a szituáció,de mára már egy kissé idegesítő. Nem arról van szó,hogy birtokolni szeretném őt.Hisz nincs semmi közünk egymáshoz,de mégis, ha egy lány jön oda hozzánk és randira hívja,a szívem kiugrik a helyéről idegességemben. Elég népszerű lett a suliba, és ez engem egy kicsit zavar.
Az első hetekben nagy bejelentést tett az igazgató nő.Kivételesen egy őszi bált akar szervezni a diákoknak. Persze minden lány most nagy lázban ég,hogy párt találjon magának. Ostoba hiedelem,miszerint, aki elvisz az első bálodba, az lesz a párod egy élten át.Vagyis inkább a kislányok gondolják ezt.
Én nem aggódtam ennyit ezen a bál témán.Nagyon jól tudtam,hogy Noahval kell mennem. Mindig mellettem kell lennie,így biztosra veszem,hogy ott is vele kell lennem. Valójában nem bánom,ha vele kell mennem.Mostanában nagyon jól kijövök vele.Rengeteget beszélgetünk és nevetünk együtt.Ő az, akiért érdemes volt tovább lépnem.Bár a mai napig kimondatlanok maradtak köztünk a dolgok,amik még a múltba történtek.De nem bántam,hogy így van. Se ő, se én nem akar a múltba visszatekinteni.
Bella azóta is nálunk lakik és elkezdett Agatha cégénél dolgozni, mint személyes titkárnő.Nagyon élvezi a munkáját, mindent belead,hogy jól teljesítsen.Kicsit azért bántam,hogy ő már nem gimis.Nagyon szerettem vele lógni szünetekben.
Nick is nagyra tarja magát most,hogy végzős lett. Olyan büszkén sétál a a suliba végig a folyosón,hogy nekem ég a pofám miatta.A kapcsolatuk még mindig kiegyensúlyozott Rosával, és ennek nagyon örülök.Őrülten szeretik egymást és ez így van jól.
Angellel is remek kapcsolatot sikerült kialakítanom,ami még jobban ösztönzött arra,hogy tovább kell lépnem.Első lépésnek az új család kialakításában, egy nehéz döntést kellett meghoznunk.
- Nem is tudom már, hogy akarom-e - sóhajtozott Eren mellettem, amikor az ének terembe tartottam Nickkel és vele.
- Most fejezed be.Nem ezért álltam fél napig sorba, abba a nyomorult hivatalba,hogy most visszalépj - mondtam neki mérgesen.
- Nagyon magabiztos voltál, amikor Reina kitalálta ezt az egészet!  - veregette meg a vállát Nick.
- Mert annyira jó volt látni a lelkesedését, hogy nem tudtam neki nemet mondani - válaszolta.
- Na akkor álljunk meg egy percre! - álltam a két fiú elé. - Akarod vagy nem? Ne ringassuk akkor Angelt hiú ábrándokba, ha te visszalépsz.
Pár percig méregetett engem,hol pimasz nézéssel,hol pedig mérgesen.
- Hjajjj add azt a papírt! - vette ki a kezemből a papírt és bement a terembe.
- Szevasz apa!  - köszönt Eren az asztalnál ülő Angelnek.Ahogy meglátott minket, egyből felpattant a székről és üdvözölt minket.
- Sziasztok gyerekek! - mosolygott ránk. - Mi járatban? Nincs is ma órátok velem!
- Nem azért jöttünk, hanem,hogy ezt aláírd - mondta flegmán Eren és átnyújtotta neki a papírt.
- Legalább beszélj akkor normális hangnemben, amikor én is itt vagyok,te lüke! -  csaptam Eren tarkójára,aki mérgesen nézett rám.
- Ezért ugye tudod, hogy meglakolsz?
- Bocsi nekem testőröm van, aki megvéd! - nevettem el magam.
- De most nincs itt - húzta mosolyra a száját.
- Meg ne próbáld! - mondtam amikor egy kaján vigyorral az arcán megindult felém.
- Na elég legyen már! - állt közénk Nick. - Nem azért jöttünk,hogy ti szét tépjétek egymást.
Nick,Angel kezében lévő papírra mutatott.
- Szeretnénk ha aláírnád és elismernéd, hogy a gyerekeid vagyunk.Valamint elfogadod azt,hogy a te vezetékneved szeretnénk felvenni - mondta Nick mosolyogva.
- Ez most komoly? - nézett ránk Angel.
- Ja, az. Reina ötlete volt.Mi meg belementünk - mondta Eren,majd mellkasa előtt összefonta a karjait. - Ha nincs semmi kifogásod ellene,akkor aláírod, és már visszük is vissza a hivatalba.
- Jól mondja Eren - szólaltam meg én is. - De csak, ha te is szeretnéd!
Angel levette a szemüvegét, majd megtörölte a szemét és átölelt mindhármunkat.
- Köszönöm! Ezzel most nagyon boldoggá tetettek - mondta szipogva.
- Ne köszönj semmit - felelte Nick. - Te vagy az apánk,és azt szeretnénk, ha törvényesen is az lennél.
- Nem is tudom mit mondhatnék még - nézett ránk mosolyogva.
- Talán annyit,hogy most már normális apa leszel - mondta Eren.
- Eren ...- emeltem fel a hangom rá.
Rám kacsintott, majd indult ki a teremből.
- Megyünk Angel. Lassan kezdődik az óra - adtam egy puszit Angelnek és Nicnek, majd Eren után szaladtam.
- Megvárnál te ördögfióka?  - kérdeztem nevetve, amint mellé értem. - Lassan azért megpróbálhatnál kicsivel kedvesebb lenni vele.
- Mindent megteszek az ügy érdekében  - mondta flegmán.
Esküszöm csak azért nem vágom jól pofán, mert a testvérem.Egyszerűen nem tudok hozzászokni ehhez a hűvös viselkedéshez.Teljesen egymás ellentétei vagyunk.
- Végre,hogy megvagytok - hallottuk meg Amber hangját a hátunk mögött.
Eren kissé idegesen fordult hátra,majd vigyorogva nézett Amberre, aki Noah társaságában jött.
- Ennyire hiányoztam volna? - kérdezte tőle Eren.
- Egyáltalán nem.Reinát kerestem - felelte pimaszan Amber.
Eren odasompolygott Amber elé, majd hosszan megcsókolta.
A mai napig nem tudtam megemészteni,hogy ők ketten járnak.Annyira utálták egymást, most meg ők a suli új álompárja.
- Most már bevallhatod,hogy engem kerestél - mondta Eren, amint elengedte a csóktól kábult Ambert.
- Itt aztán nagy a szerelem! - jelentette ki nevetve Noah és mellém állt.
- Inkább a szenvedély.Tüzes a kicsike! - közölte nevetve velünk Eren.
- Fogd be a szád.Nem tartozik rájuk! - akadt ki Amber.
- Nyugi Amber. Asszem tudom milyen Eren hevessége.Nem csoda,hogy levett a lábadról - mondtam nevetve.
Erennel egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni.Senki a mai napig nem tud semmit arról, ami köztünk történt.És nem is szeretnénk elmondani.Ez a mi közös titkunk.
Nem sokáig tudtunk nevetni,mert két lány jött oda hozzánk, és félrehívták Erent meg Noaht.A fiúk bár kelletlenül ,de beszéltek velük.
- Mit akarhat az a két ribanc? Mindjárt odamegyek, és kitépem annak a kis vörösnek a haját - mutatott mérgesen Amber az egyik lányra.
- Mit parázol? Szeret téged az öcsém,ennyi nem elég?
- Bárcsak tudnám,hogy szeret-e? Soha nem mondta! Sőt még a bálba sem hívott még el.Pedig pár nap, és itt az idő - mondta búsan.
- Biztos elfog hívni! Ki mással menne,ha nem veled?
- Remélem velem, és nem azzal a kis cafkával.
- Fejezd már be! - szóltam most már rá mérgesen. - Higgy nekem! Amúgy is, miért veszed annyira a szívedre a dolgot?  Ez csak egy bál,semmit több.
- Semmi több? Te beteg vagy? - lépett hozzám közelebb és a homlokomra tette a kezét. - Minden lány életében fontos az első bálja. A szerelmeddel mész, az élted párjával - mondta álmodozva.
- Nekem aztán nyolc! Még párom sincs, úgyhogy lehet nem is leszek ott! - jelentettem ki letörten.
- Mi az, hogy nem leszel ott? Ott kell lenned! - közölte velem mérgesen,majd odaráncigált Noahhoz és Erenhez.
- Jobb ha elhúzzátok a csíkot amíg szépen mondom! - közölte a két lánnyal Amber.
A lányok, Amber vérszomjas tekintete láttán, egyből felvették a nyúl cipőt.
- Mit féltékenykedsz ? - kérdezte Eren mérgesen Ambertől.
- Neked nem osztottam lapot! - mondta lekezelően Amber,majd Noah felé fordult. - Hogy képzelted azt,hogy nem hívod el Reinát a bálba? Olyan nincs,hogy ő nem lesz ott! Megértetted?
- Figyelj Szöszi! Én döntöm el kivel megyek! Ne üsd bele mások dolgába az orrod - mondta nyugodtan Noah, majd elindult le a lépcsőn. Utána mentem és lassan ballagtam le vele.
- Nem kell annyira a szívedre venned azt, amit Amber mondott - mondtam neki,amikor leértünk a a lépcsőn és megállítottam.
- Nem vettem a szívemre.Nem nagyon érdekel, mit mondanak mások.
- Akkor jó. A bállal kapcsoltban, pedig menj azzal, akivel  igazán szeretnél,nem kell miattam aggódnod. Én, ha el is mennék a bálba,akkor azt egy herceggel tenném. Aki romantikusan hív el, és úri ember lesz egész idő alatt.De most jelenleg nem ismerek ilyen férfit,de sebaj - álmodoztam csillogó szemekkel.
- Olyan idióta vagy! - jelentette ki nevetve, majd összeborzolta a hajam.Nevetve indult el a termünk felé.
- Most miért mondasz ilyeneket? - kérdeztem dühösen és utána trappoltam. - Talán te nem vagy romantikus fajta,de én az vagyok.
- Ohh nagyon is romantikus vagyok!
- Mikor álmodtad ezt? - gúnyolódtam. - Ha olyan romantikus vagy, látni akarom,hogy hívod el azt a lányt, akivel menni akarsz a bálba.
- Honnan veszed,hogy van már valaki, akit elakarok hívni? - kérdezte érdeklődve
- Egész nap ostromoltak a lányok.Gondolom,hogy van már valaki, akit választottál? - kérdeztem félénken.
- Persze, van már valaki! - jelentette ki mosolyogva.
- Igen? - kérdeztem csodálkozva.Egy kicsit elszomorított a tény,hogy van már valaki, akit elakar hívni.Én meg hoppon maradtam.Ezek szerint egyedül kell mennem.Pedig biztosra vettem,hogy Noah velem jön,mint testőr vigyázz rám.De persze nem várhatom el,hogy miattam ne legyen magánélete.
- Akkor jó.Sok sikert az elhívásához - vonultam be durcásan a terembe.
- Meg lesz.Köszi - suttogta Noah a fülembe, amikor utolért a teremben,majd levágódott Nath mellé.
Mérgesen foglaltam helyet Rosa mellett. Magam sem értettem, miért húztam fel magam ennyire,de nagyon dühbe gurultam attól a gondolattól,hogy Noah vajon kit akar elhívni.
Tetőzte az idegességemet még az is,hogy akárhányszor felém fordult,mindig elnevette magát.Direkt húzta az agyam.



                                                                     ***

A csajok, suli utánra tervezték a ruhák megvételét.Persze nekem is mennem kellett.Attól,hogy nem volt még párom,muszáj volt nekem is ruhát keresni szerintük. Fejükbe vették,hogy ha még egyedül is,de el kell menne a bálba.
Amber és Kim, már vagy millió ruhát próbáltak fel,de egy sem nyerte el a tetszésük. Rosa és Viola elsőre rátaláltak az igazira.
- Kim! Dönts már kérlek. Semmi kedvem itt rohadni egész nap! - mondta ingerülten Noah, Kimnek.
- Nyugodtan elmehettél volna.Ez egy iszonyú nehéz döntés.Alaposan át kell gondolni, mit akarok majd viselni - nyelvelt neki vissza Kim.
- Nem mehetek el! Nem hagyhatom Reinát magára - fordult felém mosolyogva. - Te miért nem próbálsz fel valamit ?
- Minek? Mindegy miben megyek.Kinek tetszek,ha egyedül megyek? - feleltem unottan, majd hátradőltem a kanapén, és a többieket néztem.
- Talán igazad van - mondta nevetve.
- És még szemétkedsz is velem? - néztem rá dühösen.
- Olyan idióta vagy! - paskolta meg a fejem,majd felállt.
- Egész nap csak ezt mondod nekem.Egyáltalán nem vagyok az!
- Dehogy nem! - hajolt le hozzám és mosolyra húzta a száját.
- Pukkadj meg Noah! - nyújtottam ki a nyelvem rá, és durcásan a másik irányba néztem.
- Héjj Rosa! - kiáltott Noah, Rosának.- Idetudnál jönni?
Rosa vigyorgva odajött és lehuppant mellém.
- Befejeztétek a gyerekes civódást? - mondta nekem.
- Hűtsd le a barátnőd amíg vissza nem jövök.És ne enged,hogy elmozduljon innen! Oké? - kérdezte Noah, Rosától.
- Rám bízhatod! - kacsintott Rosa.
- Hová mész? - kérdeztem.
- Ne légy ennyire kíváncsi, te idióta! - megfogta az állam, majd elnevette magát.
- Addig foglak ütni, amíg el nem felejted ezt a szót! - sziszegtem neki mérgesen.
- Jövök nemsoká. - indult el az ajtó felé. - Ja,és csajok.Valami ruhát aggassatok már erre a nőre! - mutatott rám.
A csajok csak nevetve bólintottak, és a ruhák tömkelegébe húztak.
- Nézzük csak mi állna jól neked ! - nézelődött Amber. - A szőke hajadhoz jobban tudtam volna választani ruhát.
- Jajj, nem kell ennyire gondolkozni ezen.Egy egyszerű ruha is jó lesz nekem - mutattam egy átlagos fekete estélyi ruhára.
- Úgy néznél ki benne, mint a halál angyala.Unom már a fekete mániád - szólta le Kim az ötletem.
- Asszem én találtam egyet. Gyertek csajok  - mondta Rosa, majd egy tört fehér, ujjatlan,hátul egy fordos ruhához vezetett.
- Ez mese szépen állna rajtad - ámuldozott Amber.
- Ez olyan mintha esküvőre mennék,úgyhogy nem! - fordultam meg,de Viola megfogta a karom és a ruha elé állított.
- Most felpróbálod és kész! - parancsolta.
- Addig terrorizáltok úgyis, amíg nem veszem fel - sóhajtottam, majd az eladóhölgyhöz fordultam segítségért.
Bementem a próbafülkébe, és a hölgy segített nekem felvenni a ruhát.Ahogy rám adta, és bele néztem a tükörbe meglepődtem.Baromi jól állt tényleg.Hosszú percekig néztem magam a tükörben és forogtam jobbra balra.
- Milyen csodálatos lenne,ha te is itt lennél velem - suttogtam magam elé és lehajtottam a fejem.
Néhány könnycsepp csordult a szemembe,ahogy bevillant a szemeim elé,hogy most Castiel kedvéért próbálnám a ruhákat.Hogy vele mennék a bálba és nem egyedül.És milyen szép esténk lenne.
Megráztam a fejem és a tükörbe néztem.
- Engedd el Reina! - hallottam meg Rosa hangját a hátam mögött.
Hátam mögé néztem és ő ott állt.Elhúzta maga után a függönyt és mellém lépett.
- Lenyűgözően nézel ki csajszi! - jelentette ki mosolyogva. - Tudom,hogy most rá gondoltál.Azért könnyes a szemed.De engedd el őt végre.Lásd meg azt, ami a szemed előtt van, és aki a boldogságot jelentheti számodra.
- Nincs senki előttem Rosa! - mondtam letörten. - Hisz még a bálba sem hívott el egy fiú sem.
- Dehogy nem van előtted,csak te nem veszed észre. Nyisd ki végre a szemed, és lásd meg azt a személyt.A többi fiú meg nem lényeges,volt okuk, amiért nem hívtak el - nézett rám.
- Nem tudlak követni! - értetlenkedtem.
- Nem is kell! Gyere mutasd meg a többieknek - mondta, majd elhúzta  függönyt és megfordított.
Meglepetésemre nem a lányok álltak előttem, hanem Noah, egy csokor rózsával a kezében.Lehajtott fejjel állt előttem, bámulta a kezében lévő virágokat.
Rosa köhintett egyet, mire Noah felnézett.Végig nézett rajtam, majd szélesen elmosolyodott.
- Ez tökéletes lesz! - jelentette ki.
- Mi folyik itt? - néztem Rosára és Noahra,majd a szememmel a többieket kerestem, akik távolabb álltak és vigyorogtak mind ránk.
- Még mindig nem fogtad fel? Tényleg idióta vagy - mondta Noah, majd elém állt. - Látni akartad,hogy hívom el azt a lányt romantikusan a bálba, akivel menni akarok,nem?
- Igen - dadogtam zavaromban.
- Akkor Reina Hamilton - térdelt le elém Noah, és átnyújtotta a csokrot nekem. - Boldoggá tennél azzal,ha velem jönnél el a bálba! Senki mással nem szeretnék menni, csak veled.Lennél a párom azon az estén?
Hol a virágra néztem meglepetten,hol Noah a arcára.Váratlanul ért, hogy pont engem akar romantikusan elhívni.Éreztem ahogy az arcomba szökik a vér, és valószínűnek tartom,hogy az arcom teljes pirosságban pompázott.
- Mondj már valamit! - bökte meg Rosa a vállam.
- Igen! Leszek a párod - mondtam az előttem térdelő Noahnak,majd megfogtam a virágot és elvettem tőle.
Mosolyogva felállt és sóhajtott egy nagyot.
- Ez egy egyszeri alkalom volt,hogy ilyen romantikus voltam.Oké? 
- Elviselném többször is -csúszott ki hirtelen a számon ez a mondat. Zavaromban inkább nevettem.
- Az nem tenne jót a barátságunknak - suttogta a fülembe.
Rá kellett eszmélnem hirtelen az igazságra. Ő csak a munka miatt van mellettem, semmi más miatt.
Miután mindenki letudta a vásárlást a csapat szétszéledt.Mielőtt haza mentünk volna, beugrottunk még Noahval a hivatalba,hogy leadjam a papírt a névváltoztatásról.Mikor haza felé tartottunk, Rosa mondatain gondolkoztam.Talán Noahra gondolt? Ő lenne az orrom előtt, csak nem veszem észre? Esélytelen.Ami egyszer nem jött össze, az másodjára sem fog.
Észre sem vettem,hogy Noaht bámultam már percek óta,amióta ezen gondolkodom.
- Tudom,hogy lenyűgöző a megjelenésem,de ha nem akarod,hogy karambolozzunk akkor ne nézz egyfolytában - szólalt meg hirtelen,de nem vette le a szemét az útról.
- Uhhh bocsi.Csak elgondolkoztam - mondtam zavarodottan.
- Csak nem rajtam? - kuncogott.
- Ne legyél öntelt.Nem vagyok a rajongóid egyik,hogy folyton rólad álmodozzak - legyintettem flegmán egyet. - Azon elmélkedtem, amit Rosa mondott.Miért is nem hívott el engem, egy fiú sem a bálba?
Eltűnt az a beképzelt mosoly az arcáról,majd egy nagy levegőt vett.
- Hát, elég sok fiú elakart téged hívni a bálba,most hogy Castiellel nem alkottok egy párt.De akkor beleköptek volna a levesembe,úgyhogy megmondtam mindegyiknek,hogy te velem jössz. Ne is merjenek próbálkozni - mondta egy kicsit elvörösödve.
Ahogy a piros arcát néztem rám tört a nevetés.
- Talán féltékeny volt az uraság? - kérdeztem nevetve.
- Én? Soha! - nézett rám szigorúan. - Nekem ez a dolgom.
- Tudtommal az a dolgod,hogy apámtól védj meg.Nem pedig a fiúktól - jelentettem ki.
Az utolsó mondatom végére értünk haza.Noah felhajtott a bejáróra, és sebesen kiszállt a kocsiból,majd bement a házba.
Nem értettem mi ütött belé.Semmi olyat nem mondtam neki, amin meg kellene sértődnie.
Kiszálltam én is a kocsiból.Majd utána mentem.Senkit nem találtam a nappaliba.Sőt valószínű senki nem volt még otthon sem. Kinéztem a teraszra és Noah ott ült a hintaágyban.
Gyors levágódtam mellé és megfogtam a kezét,hogy ne tudjon elszabadulni.
- Na akkor mondd el szépen,hogy mi is a bajod! - közöltem vele mérgesen.
- Nagyon jól tudom,hogy kitől kell megvédenem téged.Nem kell emlékeztetned rám - nézett rám rosszallóan. - Csak szerettem volna,ha együtt töltjük az utolsó esténket.Ezért mondtam mindenkinek,hogy ne merjenek elhívni téged.
- Mi az,hogy utolsó? - kérdeztem rémülten.
- Apa mást akar helyettem küldeni melléd.Úgy érzi,hogy rám ott nagyobb szükség van, mint itt.Semmi nem történt az elmúlt pár hétben, és úgy gondolta,hogy akkor menjek haza.Kol mellé pedig küld mást - mondta letörten.
Szóhoz sem jutottam, csak néztem a szomorú arcát. Tudtam,hogy egyszer el kell mennie,de ne most. Nem állok még készen arra,hogy elengedjem.Most lettünk újra jóban,szükségem van rá.
- NEM! - csattantam fel idegesen. - Nem fogadok el más testőrt mellettem.Akkor ne is küldjön senkit,mert nem fog érdekleni! Itt kell maradnod Noah...
- Sajnálom,de nem maradhatok.Engednem kell apa akaratának,ő a főnököm is egyben.
- Akkor most az egyszer ne engedelmeskedj.Értem tedd meg! - mondtam zaklatottan.Éreztem,hogy könnyek gyűlnek a szemembe, inkább felálltam,majd fel alá járkáltam.
- Tudod nagyon jól, hogy nem szállok soha szembe, apám akaratával! - felelte
 idegesen.
- Ha elmondanám a valódi érzéseim,akkor maradnál? - kérdeztem tőle őszintén.Össze voltam zavarodva.Még én magam se ismerem az érzéseim,de nem engedhetem el Noaht.
- Reina, miről beszélsz? - kérdezte meglepetten,majd felállt és megfogta a kezem. - Ne próbálj meg érzelmileg zsarolni. Ha olyat mondasz ami hazugság,akkor inkább maradj csendben. Ezzel,csak azt éred el,hogy hamarabb lelépjek.
- Akkor, akár most elmehetsz! Nem kell mellém senki.Te is csak lelépni tudsz és elhagyni! Gyűlöllek! - fakadtam ki sírva, majd berohantam a házba,onnan pedig ki az utcára.
A szívem sajgott a fájdalomtól.Olyan közel éreztem magamhoz az elmúlt napokban Noaht.Nem akarom elengedni. Akármennyire is próbálom kiűzni ezeket a gondolatokat az agyamból, nem megy. Magam mellett akarom tudni és el nem engedni. Tudom,hogy ez már nem szerelem,de érzem,hogy valami még pislákol a szívem mélyén iránta, és az az egy szikra nem akarja tudomásul venni azt,hogy ő elakar menni.
Zokogva mentem ki a kapu elé,ahol Bella állt egy barna hajú lánnyal.Meglepetten nézett a sírástól piros szemeimre, majd karomnál fogva megállított.
- Reina mi történt? - kérdezte aggódva.
- Kérdezd Noaht és hagyj békén! - mondtam neki mérgesen,majd kitéptem a karom a kezei közül, és indulni akartam tovább.Mindegy volt hová, csak el Noah mellől.
- Ó, szóval te vagy az a híres Reina - szólalt meg a lány amikor elindultam.
Rideg tekintettel visszafordultam,majd a lányra néztem.
- Mi közöd hozzá?
- Elég sokat hallottam rólad.Valamint sok közös van bennünk - mondta kényes hangnembe.
Ez a csaj teljesen a régi Amberre emlékeztetett, amitől kirázott a hideg.
- Fejezd ezt be és menj el innen! - szólt a lányra Bella mérgesen.
- Dehogy megyek.Még csak most kezdődik a buli - felelte nevetve.
- Azt sem tudom ki vagy! És semmi közöst nem vélek felfedezni kettőnkben. Én nem vagyok egy öntelt liba, mint te - vetettem neki oda lekezelően.
Gúnyos mosolyra húzta a száját, és közelebb lépett hozzám.
- A nevem Serena. A közös dolog pedig kettőnkben, Castiel. Jöttem tönkre tenni azt a lányt,aki elvette tőlem őt .
Meglepődtem azon amit mondott.Ő lenne az a Sererna akiről a lányok meséltek? A viselkedése teljesen olyan volt,amilyenek leírták.Még hogy tönkretenni az éltem? Ugyan, mit tudna ezen már tönkretenni?
- Ha ezért jöttél,akkor sajnálattal kell közöljem veled,hogy Castiellel már nincs semmilyen kapcsolatom - vetettem oda neki közömbösen.
- Nagyon jól tudom!
- Akár le is szállhatsz rólam akkor!
- Dehogy fogok.Addig nem nyugszom, amíg te ott vagy a világában.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem meglepetten.
- Úgy,hogy Japánban találkoztam vele,és újra akartam vele kezdeni az egész kapcsolatunk,de ő teljesen elutasított. Az a kis rohadék, még mindig téged szeret halálosan.De addig nem nyugszom, amíg el nem távolítalak az utamból - felelte idegesen.
Nem,nem lehet, hogy ő még mindig gondol rám.Ez csak egy hazugság lehet,hogy összezavarjon.
- Csinálj amit akarsz.Engem nem érdekel Castiel. Neked adom,vidd nyugodtan - néztem rá lekicsinylően.
Majd felforrt a dühtől,hogy nem készültem ki attól, amit mondott. Próbáltam olyan rideg tekintettel ránézni,amennyire csak tudtam.Fájt azt hallanom,hogy talán még mindig érdeklem Castielt,de erősnek kellett maradnom. Belefáradtam a Castielhez kötődő múltamba.Akármit csinálok,hogy elfelejtsem őt,mindig jön valaki,aki emlékezetet rá,hogy mi történt.Számomra ő volt a legfontosabb,és nem hiszem el bárki bármit mond,hogy én is az voltam neki.
Noah jelent meg Serena háta mögött.Aggódó tekintettel nézett rám.Bella megráncigálta a karjánál fogva,majd ordibálni kezdett vele,hogy mi történt,mindent tudni akart.
Ezt láttam a legtökéletesebb alkalomnak,hogy elmeneküljek.Hátat fordítottam nekik,és teljes erőmből futni kezdtem.
A legjobb amit tehetek,hogy elmenekülök a fájdalmaim elől és nem nézek vissza.Tudtam,hogy sosem fogok újra boldog lenni,de Noah mellett mégis reménykedtem. Most pedig ismét darabjaira hullik minden.
Úgy rohantam,mint egy őrült. Nem érdekelt kit lökök fel,vagy mit mondanak rólam.
Lassan minden szuszom elfogyott,így megálltam egy kicsit pihenni. Nekitámaszkodtam a kezemmel az egyik villanyoszlopnak, és próbáltam levegőhöz jutni.Felemeltem a fejem és körül néztem,hogy meddig jutottam.
- Rohadj már meg végre! Miért nem tudlak elűzni innen?  - mondtam magamnak és a szívem táján a mellkasom kezdtem markolni. Pont ott álltam meg,annál az oszlopnál,ahol először találkoztam vele.Minden nap végig mentem ezen az úton az elmúlt időszakban,de sosem volt okom,hogy gondoljak rá.De most megint feltépték a sebeim és mindenhol őt látom.
Nem,nem nem.Nem akarok gondolni rá.Bátorságot vettem magamon és tovább mentem.Ekkor valaki hirtelen berántott az egyik kis utcába.A mellkasának szorított az illető,és befogta a számat.Első gondolatom az volt,hogy Noah az,de hamar rá kellett jönnöm,hogy nem. Noah teste sokkal, erősebb és izmosabb.
- Üzenetet hoztam az apádtól! Már régóta vártam,hogy egyedül legyél - szólalt meg.
Az a hang.Egymillió ember közül is felismerném.Amíg élek nem fogom elfelejteni ezt a hangot,aki annyi fájdalmat akart nekem okozni.
Elengedte a szám,de nem fordított maga felé.
- Leigh ... - mondtam remegve.
- Szóval még felismered a hangom,bébi - mondta gúnyosan. - Ne aggódj,gyors leszek és kíméletes.
- Ne tedd,kérlek! - könyörögtem neki remegve.
- Nem fogsz még meghalni.Ez csak egy apró kis figyelmeztetés Apucitól - felelte ridegen.
Most kellett megértenem,hogy Noah miért is volt mindig mellettem.Miért figyelte minden lépésem. Önző voltam és nem vettem észre,hogy a gondomat viselte,egészen eddig. Olyan buta vagyok.
 Végig a karomon éles fájdalmat éreztem.Ahogy a hideg kés a húsomba vágott. Lábam alatt, láttam a csordogáló vérem. Leigh gúnyos nevetése,a szívemet marcangolta. Azt kívántam, hogy legyen gyorsan vége ennek. Hogy Leigh, öljön meg és ne szenvedtessen...



2015. május 20., szerda

Egy kis információ :)

                                 
                                                          Sziasztok !


Nemrég megalakult a blog oldala a Facebookon :) Nyugodtan nézzetek be, és ha bármi kérdésetek van, ott feltehetitek nyugodtan nekem :) Az Életem Játékai Blog
Csak ennyi lett volna :) 

További szép napot :) 

                                                                         Sofiaa :) 

2015. május 18., hétfő

" Ég veled Castiel "




Talán az idő múlása,vagy a barátaim,a családom és Noah társaságában töltött idő elteltével,egyre jobban kezdtem érezni,hogy talán újra lehetek a régi Reina.
Sokat változtam egy nyár alatt.A Castielhez fűződő érzéseim kezdenek elhalványulni.Nem akarok többé visszanézni a múltba,előre kell néznem és haladnom kell tovább az életben.
Sokszor felriadok még álmomból,de olyankor mindig tudatosul bennem,hogy Cas már nincs mellettem.De valaki más igen.Minden rémálmom után,amit Castiel emlékével élek át,Noah segít túljutni. Úgy érzem nem csak a testem akarja megvédeni,hanem a lelkem és a szívem is.
Bár mi ketten nem voltunk már ugyan olyanok, mint régen,de jelenleg annyival is beértem,hogy mellettem van és támogat. Kimondani is nehéz és önzőségnek hangzik,de egy támaszra volt szükségem,és benne megtaláltam.
A nyárnak lassan vége, és Rayenről nem kaptak a fiúk semmi hírt.Mintha a föld nyelte volna el.
Az utolsó napok a szünetből igen eseménydúsan teltek. Minden nap valami újjal rukkoltak elő a többiek,hogy még felszabadultabb legyek.
Most vasárnap van,végre egy kis pihenés.Ilyenkor mindenki otthon a családjával van,közös ebéd és közös délutáni programok.Ez az egyetlen egy nap, amikor megtudok szabadulni a többiektől.
Tulajdonképpen, nálunk sem telt másként a vasárnap eddigi része.Angel és Eren jött hozzánk ebédre.
Kezdtem végre felengedni az érzéseim Angel és Agatha felé.Valójában, nagyon megbántottnak éreztem magam a történtek után,de ők a családom.Nem felejtetem el,hogy Agatha mennyi mindent tett értem.Angel pedig mennyi mindent akar értem tenni.
- Most komolyan, ki az a idióta, aki pont ebéd után zaklat téged telefonon ? - dőlt le Eren az ágyamra.
Miután végeztünk az ebéddel feljöttünk egy kicsit beszélgetni.
- Hmm... Amber kereset már vagy tízszer - néztem meg a telefonom.
- Amber? - kérdezte dadogva Eren.
- Sosem jelent jót, ha ennyiszer hív egy óra leforgása alatt. Rossz óment jelent Amber hívása - sóhajtottam,majd visszahívni készültem Ambert.
- Én inkább lépek - állt fel gyorsan Eren az ágyamról. - Sürgős dolgom akadt!
Érdeklődve néztem az öcsémre.Hirtelen milyen sürgős dolga akadhatott? Amíg nem mondtam,hogy Amber hívott semmi baja nem volt.
- Eren Payne ! - szóltam rá erélyesen. - Van valami titkolnivalód előttem?
- Nekem? Semmi! Rémeket látsz!  - fakadt ki idegesen és az ajtóhoz sietett. Noah jött be pont a szobába, amikor kiakart menni Eren.
- Öregem jól vagy? - kérdezte Noah, Erentől. - Tiszta ideg vagy! Történt valami? Úgy izzadsz mint egy disznó - röhögte el a végét Noah.
- Nem vagyok ideges! Ne képzelegj! - szólt mérgesen Eren.
- Ne kapd már fel annyira a vizet,csak vicceltem.
- Ez nem vicces ! - morogta Eren,majd sebesen elhagyta a szobát.
- Ebbe meg mi ütött? - kérdezte tőlem Noah.
Legyintettem neki,hogy mindegy. Majd utána végre Ambert hívtam.
- Reina,Reina ,Reina ... - hallottam Amber izgatott hangját meg, egy csörgés után.
Talán végig szorongatta a telefont és várta,hogy mikor hívom?
- Nagyon izgatott a hangod,mi történt? - kérdeztem nyugodtan.
- Úristen ez nem telefon téma.Azonnal találkoznunk kell, a kávézóba a suli mellett.
- Vasárnap van.Hagy legyek már egy kicsit itthon.Fáradt vagyok - nyafogtam.
- Nem érdekel,hogy fáradt vagy.Nekem égető szükségem van rád, és senki másra.A barátnőd vagyok,úgyhogy azonnal indulj el.Ha nem leszel ott 20 percen belül, esküszöm visszatér az az Amber, aki régen megkeserítette az életed! - ordította a telefonba majd kinyomta.
Noahra néztem,aki valószínű mindent hallott, mert annyira kiabált Amber.Nem volt szükség rá,hogy kihangosítsam.
- Ez azt jelenti,hogy vedd a táskád! - mondta nekem mosolyogva.
- Nem baj Noah? Rád férne egy kis pihenés,maradj nyugodtan elmegyek egyedül.
- Úgy látszik még mindig nem érted. - mondta majd közelebb jött hozzám annyira,hogy még egy dobókockát sem lehetett volna eldobni köztünk. - Nekem az a dolgom,hogy melletted legyek mindig.Soha egy percere se téveszthetlek szem elől.Nekem vigyáznom kell rád.
- Értem.Akkor menjünk! - elhúzódtam tőle,majd felkaptam a táskám.
Nagyon jól tudom,hogy miért van mellettem,de mindezeket az ő szájából hallani,furcsa mód szívfájdító volt.
Se Noaht, se engem nem nagyon érdekelt,Amber 20 perces határideje.Szép lassan sétáltunk a kávézó felé.Tudtam,hogy úgysem fog elmenni,valami iszonyatosan fontos dologról lehet szó, és bennem bízik a legjobban.Nem tudja megállni,hogy ne mondja el nekem.
Már a távolból kiszúrtuk Amber frissen festett szőke haját.Amint meglátott minket vad integetésebe kezdet.
- Azt hittem sosem érsz ide! - mondta vigyorogva amikor felállt és megpuszilt.
- Siettünk,ahogy tudtunk - mondtam, majd helyet foglaltunk Noahval az asztalnál.
- Annyira,de annyira izgatott vagyok! - mondta izgatottan.
- Na halljam,miért kellett ideráncigálnod? - dőltem hátra a széken.
- Legalább tehetnél úgy, mint akit érdekel,hogy mi van velem - vetette oda nekem szemrehányóan.
- Jó csak mondd már - hadartam.
- Nem lehetne kettesben? - mutatott Noahra, Amber.
- Nem! Noah nem mozdulhat mellőlem.Ez a dolga - mondtam kicsit gúnyosan.
- Nyugi Amber. Ha valami titokról lesz szó, tartom a szám - mondta unottan Noah.
- Ajánlom is! - fordult felé Amber,majd rám nézett. - Szóval, valami hihetetlen szuperül telt a tegnap estém! Na de kezdem az elején - mondta izgatottan és belekezdett egy örökkévalóságig tartó történetbe.
Imádom Ambert,de az a sok felesleges duma, amit le tud vágni mielőtt a lényegre tér, idegtépő.
Noah unalmába már az asztalra feküdt,nem tudott mit kezdeni a helyzettel.Én kitartóan néztem Ambert, és próbáltam értelmezni,hogy mit is mesél.
- Szerinted,mikor tűnik fel neki,hogy nem is figyelünk rá? - mondta nekem Noah.
- Soha! Most egy álomvilágban van. Onnan mesél nekünk - feleltem.
- Szerintem azt se hallja meg,hogy mi ép beszélgetünk és róla van szó!
- Hát nem hihetetlen? Először én sem fogtam fel,hogy mi történik, és miért pont velem,de valami fantasztikus volt - fogta meg a kezem ragyogó szemekkel Amber.
Hirtelen bepánikoltam,végére ért a történetnek, én meg nem figyeltem,hogy mi a csattanó az egészben.
- Mi ebben a hihetetlen? - próbáltam kisajtolni egy kis információt.
- Te figyeltél rám egyáltalán? Hát a tegnapi csókom Erennel ! - csapott dühösen az asztalra Amber.
Meglepetten meredtem Amberre.Ő és Eren? Mindig is utálták egymást,most meg smárolnak.
- Akkor ezért volt olyan ideges ma! - mondta nevetve Noah.
- Ideges? Mit mondott neked? - fogta meg mérgesen Noah ingének a gallérját Amber.
- Ne pánikolj itt nekem Szöszi! - fejtette le Amber ujjait az ingéről Noah. - Semmit nem mondott.Csak szimplán ideges volt ennyi.
- Neked se mondott? - szegezte nekem a kérdést.
Én még teljes döbbenet alatt voltam.
- Te meg Eren. Ezt soha nem gondoltam, még a legvadabb álmaimban sem - mondtam még mindig meghökkenve.
- Már miért ne lehetne elhinni kettőnkről? Nem tudom miért mondasz ilyet! Lehet álmaidban azért nem tudod elképzelni ,mert te még mindig annyira Castielről álmodozol, és nem érdekel téged,hogy mi van mással ! - csúszott ki mérgesen a száján.Amint eljutott a tudatáig,hogy mit mondott én már menni készültem.
- Reina sajnálom,nem úgy gondoltam - mondta sajnálkozva, majd megfogta a karom.
- Mindegy hogy gondoltad, kimondtad.Nagyon jól tudod,hogy mennyire fájó pontom ez a téma.És te csak mérgedben, úgy vagdalózol a szavakkal és nem gondolkozol,hogy ezzel mennyire megbántasz - vetettem oda neki és elindultam.
Noah csendben haladt mellettem.Sosem volt olyan,hogy beleszóljon mások vitájába.Mindig kimaradt belőle.
- Szerintem se gondolta komolyan - szólalt meg hirtelen Noah.
- Nem érdekel. Hogy mondhat ilyet? - kérdeztem majd megálltam. - Amúgy se szólj bele.Ez a mi dolgunk!
- Nagyon jól tudom,hogy nem az én dolgom,de most tényleg megbánta az a lány amit mondott.
Nem akartam vitába szállni Noahval. Pont ő az, akivel nem szeretném a szerelmi ügyeim megbeszélni.Fájna Castielről beszélnem neki.
Dühösen toporzékoltam még ott egy darabig,majd amikor megláttam,hogy Amber felém tart,hirtelen megindultam.Olyan gyorsan szedtem a lábaim,ahogy csak tudtam.Még Noaht is lehagytam.Nem voltam most képes beszélni Amberrel.
Hátranéztem,hogy még jön-e utánam.Csalódnom kellett, mert mindketten szorosan a nyomomba voltak.Ahogy visszafordítottam a fejem, már csak egy mellkast láttam magam előtt,aminek sikeresen nekiütköztem.Szerencsésen seggre ültem a betonon.
- Elnézést hölgyem. Az én hibám volt,nem figyeltem - mondta majd nyújtotta a kezét.
Elfogadtam a kezet és segített felállni.Amint ismét egyeneses álltam,akkor kellett szembesülnöm a mellkas gazdájával.
- Reina te vagy az ? - kérdezte meglepetten Lysander.
- Lys - néztem rémülten rá.
- Nem esett bajod? - ért mellém aggódva Noah, és szinte kitépett Lys karjai közül.
- Te mi a frászt keresel a városba? Itt van az a félkegyelmű barátod is? - kiabált Lysre Amber, amint mellém ért ő is.
A szó szoros értelmében lefagytam.A szívem majd kiugrott a helyéről,ahogy Lysandert figyeltem.Ha ő itt van, akkor az azt jelenti,hogy Castiel is a városban van.
Miért ? Miért pont most kellett ennek megtörténnie? Végre kezdtem boldog lenni,erre fel hazajönnek?
A gondolat teljesen megsemmisített. Elég Lys jelenléte ahhoz,hogy ismét padlóra kerüljek? Játszom itt a boldog lányt,akit nem érdekel már Castiel,és mégis képes egy arc a padlóra küldeni.
Lys, nem válaszolt Amber kérdéseire,hanem kitartóan csak az én szemembe nézett. Mintha minden pillantásomból kiakarta volna deríteni,hogy milyen most a jelenlegi lelkivilágom.
- Castiel nem jött velem! - jelentette ki még mindig engem nézve. - Én jöttem haza pár napra anyához,mert nagyon beteg volt.
Meg kellett volna könnyebbülnöm attól,hogy Castiel nincs a városba,de valahogy a testem és a szívem nem akarta abbahagyni a remegést. Kétségbeesetten kapaszkodtam Noah karjaiba.
- Reina,beszélhetnénk? - lépett közelebb hozzám Lys,de én még jobban Noahhoz simultam.
- Szerintem haver,jobb ha most elmész. Sejtem ki vagy és nem akarom,hogy Reina ismét szenvedjen - mondta fenyegetően Noah Lysnek.
- Rendben,elmegyek - felelte Lys.
- Jobban is teszed.Sőt, jobb ha soha többé nem is jöttök vissza ide! Castiel tönkre tette Reina életét,te pedig teljesen megbántottad Bellát.Így hát senki nem kíváncsi rátok - fújta dühösen Lysre Amber.
- Nagyon jól tudom,hogy mit tettünk Amber! - fordult mérgesen Amber felé Lys. - Szerettem Bellát és Castiel is Reinát. Azt is tudom,hogy önzőek voltunk, amiért csak úgy leléptünk. De el kellett mennünk. Ezt az esélyt nem hagyhattuk ki. Tudom, hogy gyűlöltök most mindannyian minket, de minket is meglehet érteni.És el kell fogadnotok a döntésünk. Tudom,hogy ... - folytatta volna a monológját,de közbevágtam.
- Mit tudsz te Lys? Nem tudom elfogadni,hogy így ment el Castiel,úgyhogy ne kérd tőlem ezt. Azt hiszed,hogy egy levéllel elintéztetek bármit is? Hát kibaszottul nem! Tudom,hogy ez egy nagy lehetőség számotokra és számára is, de ez nem lehet ok arra,hogy felrúgjon mindent,ami jól működött.Hogy lehet,hogy nem tette mérlegre mindazt,amit együtt éltünk át? Hogy vághatott bele gondolkodás nélkül egy ilyen kalandba,ahonnan talán vissza sem jön? Hogy? - ordítottam sírva Lysnek.
Minden összeomlott amit eddig felépítettem.Egyáltalán nem voltam kíváncsi Lys magyarázatára.Patakokban folyó könnyeim, túl nagy fájdalommal bírtak.Menekülni akartam és elfelejteni mindent. Amíg a dolgok kimondatlanok maradtak,láttam rá esélyt,hogy elfeledhessem őt.De ez egy absztrakt képzelgés volt.
Ránéztem Lys elgyötört arcára, ami majdnemhogy fájdalmas volt.Valaha barátok voltunk,de nem vagyunk már azok, csak két idegen, közös emlékekkel.
Senki nem szólalt meg.Mindenki engem nézett,ahogy fújtattam a dühtől.Lys megjelenése hatalmas port kavart bennem. De valahogy éreztem,hogy nem csak bennem. Lys a mi házunk felől jött, ami arra engedett következtetni, hogy Bellánál volt.
Az, hogy képes volt még elmenni Bellához ezek után, még jobban feldühített.Elengedtem Noaht, majd Lys elé álltam és teljes erőmből pofont vágtam.
- Ezt üzenem a barátodnak - vetettem oda neki. - Ja, és Bella nevében is kaptad.
Hátat fordítottam neki és teljes erőből elkezdtem futni.Hallottam, hogy Noah fut utánam és kiabál,hogy álljak meg,de nem akartam. Bellának nagyobb szüksége volt most rám,minthogy én, az imént történtekről beszélgessek Noahval.


                                                                   
                                                          Lysander



Szörnyű volt látni Reinát ilyen állapotban.Ha tehettem volna visszafordítottam volna az időt, és nem mondtam volna semmit előtte.Most kellett megértenem,hogy amit tettünk, az egy nagyon aljas húzás volt tőlünk. Ehhez Reina arca kellett,hogy rádöbbenjek.Amikor felsegítettem és megláttam,hogy ő az, teljesen ledöbbentem.A fekete haja, és az arca egészen megváltozott. Biztosan sokat szenvedett amióta elmentünk.
Úgy terveztem,hogy nem futok össze senkivel,de a sors nem így akarta.Fájt,hogy ezt kellett látnom, és ezt nem tarthattam magamban.
- Jó hogy elértelek - szóltam a telefonba amit felvette Castiel.
- Mi van ennyire hiányzom? - szólt vissza flegmán.
- Most fejezd be ezt a dumát - mondtam mérgesen. -  Bekövetkezett az, amit nem akartam.
- Kivel találkoztál? - kérdezte rémülten.
- Az imént futottam össze Reinával, Castiel. Istenem ha láttad volna, hogy néz ki,és hallottad volna miket vágott a fejemhez.
- Hogy értetted azt,hogy-hogy néz ki?
- Castiel... - halkultam el. - Teljesen megváltozott. Nincs többé az a Reina, akit te ismertél. Az arca és a hangja fájdalommal teli. A szeméből eltűnt az a kedvesség, amit mindig is annyira szerettél benne.Ez mind a mi hibánk haver - mondtam.
Néma csend állt be a vonalba.Hallottam Castiel sűrű szuszogását, tudtam,hogy ott van még.De amit még jobban tudtam,hogy most ő is nagyon szenved.Soha nem láttam a barátom sírni, és most sem fogom,de sejtettem,hogy a csend okozója az, hogy eleredtek a könnyei.
- Be kell fejeznünk ezt Castiel - szólaltam meg én.
- Nem lehet Lys, már késő - felelte rekedtes hangon.
- Sosincs késő! Nekik is tudniuk kell a teljes igazságot.Talán még helyre hozhatunk mindent!
- Az igazság már nem fog változtatni azon,hogy Reina gyűlöl...



                                                              Reina


Noah hamar utolért,nem vagyok valami gyors futó.De nem kérdezett semmit, csak futott velem együtt.Bella házához érve vadul csöngetni kezdtem.Percekig nyomtam a csengőt,de nem jött ki senki.Nagyon jól tudtam pedig,hogy itthon van.Eszembe jutott,hogy még mindig megvan a ház kulcsa,így gyorsa előkerestem a táskámból.
- Biztos jó ötlet csak úgy bejönni? -  kérdezte Noah amikor nyitottam az ajtót.
- A barátnőmről van szó,nem érdekel jó ötlet vagy sem - feleltem.
Amint beléptem a házba, megpillantottam a nappaliban Bellát.Összekuporodva ült a kanapén és bámult maga elé.Gyorsan leültem mellé és átöleltem.Tudom,hogy Rosa és Noah kivételével nem engedtem meg senkinek,hogy átöleljen,de éreztem,hogy Bellának most erre van szüksége.
Kétségbeesve kapaszkodott belém és szorosan ölelt vissza.
- Itt volt - mondta zokogva.
- Tudom Bella,ne sírj - simogattam meg a fejét.
- Azt hittem azzal,hogy dobtam még az előtt,hogy elment volna könnyebb lesz,de nem így volt.Borzalmasan fájt,hogy csak úgy lelépett egy viszlát nélkül.Nem akartam senkinek sem mutatni,hogy nekem is mennyire fájt az,hogy mindketten elhagytak.Úgy éreztem neked nagyobb szükséged van a támogatásra, mint nekem.De tévedtem.Elárult Reina... - mondta folyamatosan sírva.
- Én sejtettem,hogy te is szenvedsz,de a saját önzőségemmel foglalkoztam.Nem érdekelt, hogy más szenved. Annyira sajnálom,hogy nem voltam melletted - mondtam szipogva.
- Azt mondta mindig mellettem lesz, és elfogja velem felejtetni Nicket.Hogy egyszer ő lesz az, akit szeretni fogok.Valóra váltotta minden ígéretét, és amikor megszerettem csak úgy elhagyott. Egyedül maradtam. Ő és Castiel, csak úgy itt hagyott.
- Én mindig melletted leszek.Ígérem neked.Nem fogom hagyni,hogy egyedül maradj.
- Köszönöm! - nézett rám könnyes szemekkel.
- Meddig lesz Caroline távol? - kérdeztem.
- Most hónapokig megint.Sűrű beosztása van.
- Akkor pakolj össze! Nálunk fogsz addig lakni, amíg nem jön vissza. - jelentettem ki mosolyogva.
- Nem! Nem akarok teher lenni.
- Nem vagy teher.A barátnőm vagy.Te kiálltál mellettem jóban rosszban, és én is kifogok.Most pedig sipirc pakolni - intettem neki a szobája felé.Egy apró mosolyt erőltetett az arcára, majd a szobájába ment.
Noahra néztem, aki csak mosolygott rám.Értettem a mosolya szándékát.Örült,hogy végre nem csak magammal törődöm.
Felálltam én is kanapéról, és az udvarra néztem.Démon az ajtó előtt ült, és hevesen csóválta a farkát.
Imádtam vele játszani és ő is ragaszkodott hozzám,akárcsak Castielhez.
Beengedtem a kutyát, aki amint elém ért ,össze vissza nyalogatott.Mosolyogva paskoltam meg a fejét,majd összeszedtem a kutya cuccait.Bella még nem volt készen, így volt időm körbenézni.
Bár a lakásba akartam körbenézni,de a lábam egyből Castiel szobája felé vitt.Bemenvén a szobába, fojtogató sírás jött rám,de tartottam magam.Semmi sem változott a szobájába.Mintha még mindig itthon lenne. Leültem az ágyra és megsimogattam az ágyneműt.Annyi szép emlék köt ehhez a házhoz. Egyszer sem jöttem át, amióta Cas elment.A dolgaim és a ruháim, amiket itt tartottam, ugyan ott voltak ahol hagytam.Felálltam és az íróasztalhoz léptem,majd a táskámba pakoltam a dolgaim.
Felnéztem a polcra, hogy hagytam- e ott valamit, és akkor vettem észre azt a  dobozt, amibe a gyűrűt adtam neki karácsonyra.Leemeltem a polcról,de nem mertem kinyitni.Elakarom engedni őt,de mégis fájna ha nem hordaná. Nem könnyű elengedni őt,mert még mélyen legbelül szeretem.De más út nincs. Megszorítottam a dobozt,majd visszaraktam a helyére.
- Elengedlek Castiel Davis - suttogtam magam elé,majd levettem a kezemről a gyűrűt, amit tőle kaptam és az asztalára tettem. Azt mondta nekem,hogy addig hordjam amíg szeretem. És itt, ebben a percben eldöntöttem,hogy nincs tovább. Valahol vár rám egy olyan személy, aki majd megbecsül és sohasem hagyna el.
- Jól vagy Reina? - érintette meg a vállam Noah.
Hirtelen összerezzentem az érintésétől.Nem sejtettem,hogy bejött utánam.
- Most már jól leszek - feleltem még mindig háttal állva neki.
Mellém lépett, majd a falon lévő képeket kezdte el nézni.Megakadt egy képen a szeme,amit le is vett.
- Ez a fiú egy nagy barom volt! - jelentette ki. - Ha rám így mosolyogtál volna,én sosem lettem volna képes elhagyni téged.Ezt a mosolyodat akarom újra látni.Nem azt az erőltetettet, amit nap mint nap felveszel - tolta elém a képet.
Meglepett azzal, amit mondott. Ha rá úgy mosolyogtam volna? Olyan idióta vagy Noah, hányszor mosolyogtam rád régen úgy,és te mégis eltávolodtál tőlem.
- Megígérem neked,hogy fogod még azt a mosolyom látni - fordultam felé.
Mosolyogva lépett közelebb hozzám és átölelt.
- Most már készen állsz arra,hogy beszéljünk! - suttogta a fülembe.
Bella pont ekkor lépett be a szobába, két bőrönddel a kezében.Noah, illedelmesen kivette a kezéből a bőröndöket és elindult.Mielőtt kiléptem volna a szobából, visszanéztem még, és jól az agyamba véstem, a szoba minden pontját.
- Ég veled Castiel!  - suttogtam és becsuktam az ajtót.


                                                            ***


Agatha simán beleegyezett,hogy Bella nálunk maradjon.Igaz, így sem voltunk már kevesen a házban,de szoba volt elég, és sok jó ember kis helyen is elfér.
Nehezen tudtam elaludni.Folyton a mai nap járt a fejembe.Lysander hirtelen megjelenése, és Bella fájdalma.
Hagytam a francba inkább az alvást, és lementem a konyhába inni egy pohár vizet.A nyitva hagyott ablakon keresztül, megcsapott a kellemes nyár esti levegő.Kitöltöttem az vizet egy pohárba,majd a kiültem a teraszra a hintaágyba, és a csillagokat bámultam.
- Azt hittem megakarsz szökni - huppant le mellém Noah.Annyira megijedtem,hogy meg a vizet is elejtettem.
- Te őrült.A frászt hoztad rám - vertem vállba dühösen. - Amúgy meg nem akartam megszökni, csak nem tudtam aludni.
- Ismét rémálmod volt? - érdeklődött.
- Nem nevezném annak.Csak ahányszor lehunytam a szemem, a mai nap újra lejátszódott.
- Tudod szerintem nem jó ez,hogy mindig rémálmaid vannak vele.
- Bármennyire is próbálkozom nem vele álmodni, nem megy.Tudod Noah,attól féltem,hogy elfelejtem.Hogy a múlt kicsúszik a kezeim közül.Hogy egy napon, nem fogom tudni visszaidézni az arcát,a szeme színét.Azt nem engedem meg magamnak mostantól,hogy gondoljak rá,de elfelejtenem nem szabad.Mert emlékeznem kell rá ahhoz,hogy tovább tudjak élni.Ez minden - vallottam be őszintén.
Felé fordultam, majd hirtelen az ölébe húzott.
- Azt akarom,hogy soha többé ne álmodj vele.Hogy tépd ki őt a szívedből, és legyél újra boldog.Meg kell tanulnod bízni a sorsban,hogy akinek melletted kell lennie, az melletted fog maradni. Reina... - fogta meg arcom és közelebb húzta az övéhez. - Vissza akarom kapni azt a lányt, akit megismertem 5 évesen.Aki velem együtt nőt fel, és akinek valaha sokat jelentettem - nézett mélyen a szemembe.
Talán eddig magamnak sem mertem bevallani,de Noah közelsége teljesen felmelegítette a szívemet.Amikor ránéztem Noahra,a szívem megint kalapálni kezdett.Annyira zavarba jöttem a saját szívem, túlzott dobogástól,hogy inkább arrébb húzódtam és hátradőltem. Nem mertem ránézni.Féltem,hogy észreveszi rajtam a változást.Inkább újból felnéztem a csillagokra és terelni próbáltam.
- Emlékszem egyszer mutattad, hogy hol van az Orion. Talán még megtalálom! Az ott nem? - mutattam fel az egyik csillagképre.
Halk kuncogásba kezdet mellettem,majd megfogtam a kezem.
- Majd én megmutatom inkább.Az az Orion, a másik oldalon - mutatott a kezemmel a másik irányba.
Valahogy az érintése, most teljesen másként hatott rám.Azon gondolkodtam,hogy nem akarom azt,hogy elengedje a kezem.
- Bocsi elfelejtettem.Régóta nem néztem a csillagokat - tettem le a kezünk magunk mellé,de nem engedtem el az övét.
- Nem is vártam mást, egy eredetileg szőke lánytól - kezdett hangos nevetésbe mellettem.
Mosolyogva néztem a nevető Noaht.Régóta nem láttam ezt az arcát.Amióta ide jött, nem tudtunk ilyen nyíltan és nyugodtan beszélgetni.Talán a fonál, ami összekötött minket az szétszakadt. De érzem,hogy most egy erősebb fonál van kibontakozóba.
Ahogy abbahagyta a nagy hahotázását,felém fordult, és egy szelíd,de csábos mosolyt küldött felém,majd megszorította a kezem.
Csillogó szemekkel néztem a szemeibe, és én visszamosolyogtam rá teljes szívből.Ezt volt a kívánsága, hogy lássa ismét a régi mosolyom. Érte pedig megtettem.
Még szélesebb mosolyra húzta az ajkait és átölelt.
A csillagok, a fájdalmam, a szavai, az érzéseim és az ölelése, mind eltörpültek most.
 Ahogy felnéztem az arcára észrevettem,hogy még mindig mosolyogva a csillagokat nézi.
Kérlek Noah,ne mosolyogj így.Mert menthetetlenül beléd szeretek újra...



                                         

2015. május 14., csütörtök

"A legbiztonságosabb hely számodra, mindig mellettem lesz "

Az elmúlt hónapokban, nem vert úgy a szívem mint most.Kellemetlen nyugtalanság tört rám,nem tudtam elképzelni,hogy mit keress itt ez a két fiú.
- Noah? Ti mit kerestek itt? - mondtam meglepetten a fiúnak.
A mosoly lehervadt az arcáról,majd komoly tekintettel nézett rám.
Semmit sem változott az elmúlt egy évben. Számomra még mindig lehengerlő volt a megjelenése. Csodálkozva néztem a fiúra,akit 1 évvel ezelőtt, csak úgy, se szó,se beszéd nélkül otthagytam Amerikában.
- Mától, itt fogunk mi is lakni - szólalt meg Noah mellett Kol.
- De hát miért? - kérdeztem.
Ahogy néztem a két fiút, a lábaim egyre jobban kezdtek remegni.Mit akarhatnak itt?
Nick mellém állt, és megfogta a vállam.
- Reina, mindent elmagyarázunk, csak ülj le - mondta komoly hangnemben Nick.
Bólintottam a tesómnak, és nyugtalanul ültem le a kanapéra.
- Bogaram,nagyon rossz, és felkavaró hírünk van - kezdte Agatha.Nem bírt sokáig ülve maradni,inkább felállt, és járkált körülöttünk.
- Elmondanátok végre? - kezdtem ideges lenni.
- Rayen, megszökött a börtönből - mondta Nick.
- Mi? Az meg hogy lehet? - csattantam fel.
- Még a rendőrök sem tudják,hogy miként tudott megszökni.Valaki biztos segített neki.Pár nappal ezelőtt történt a dolog - folytatta Kol.
- Mivel tudjuk,hogy Rayen elméje nem éppen százszázalékos,úgy gondoltam,hogy védelemre van szükségetek.Félek,hogy titeket is bántani akar - mondta Agatha idegesen.
- A rohadék! - mondtam,majd felpattantam a helyemről. - Nem fog ide jönni.Hiszen körözik biztos.Hogy juthatna át ide? Minden országhatáron,csak nem tud átjutni!
- Ne becsüld le őt! - nézett rám szigorúan Agatha. - Bármire képes,ezt te is nagyon jól tudod.Nekem pedig a biztonságotok a legfontosabb, amíg el nem kapják.
- És ezt,hogy szeretnéd elérni? - kérdeztem gúnyosan.
- Noah és Kol lesz a testőrötök! - jelentette ki.
Meglepetten néztem a Nénikémre,majd gúnyosan elnevettem magam.
- Ezt te sem gondolod komolyan? Testőr? Ez nevetséges - legyintettem.
- Ne gúnyolódj Reina! - fogta meg mérgesen a karom Nick,amint mellém állt. - Noah és Kol remek testőr kiképzést kaptak, és ők fognak vigyázni rád.
- Felejtsd el! Nem vagyok gyerek,hogy minden mozdulatom kövesse valaki. Ha ezért jöttetek,akkor mehettek is - néztem a két fiúra.
Noah féloldalas mosolyra húzta a száját, és rám nézett.Felállt, majd közelebb jött hozzám.
- Még mindig olyan makacs vagy! Semmit sem változtál.De jobb ha tudod,hogy megbízott a nénikéd azzal,hogy védjelek meg.Én pedig végrehajtom a feladatom,ha tetszik neked,ha nem.Ha kell akkor erőszakkal - mondta ridegen,majd megfogta a karom. - Sosem tudhatod,hogy Rayen Clair mikor jelenhet meg.Ezért mindig melletted leszek,akárhová mész.Jobb ha hozzászoksz a gondolathoz.
- Soha! - vetettem oda neki,majd elhúztam a karom tőle, és felrohantam a szobámba.
Bevágtam magam mögött az ajtót, és mérgesen leültem az ágyra.
Mégis mi a fene történik már megint? Végre úgy éreztem,hogy egy kicsit rendbe szedhetem az életem,erre ez történik? Nagyon jól emlékszem apa utolsó mondatára: "Ti vagytok a következők.Bármi áron!  "
Tényleg képes lenne idáig eljönni azért,hogy bántson minket? Beletemettem az arcom a párnába, és csak ezen járt az agyam.
Miért pont Noaht és Kolt hívta ide? Ebben az országban is vannak testőrök, mért nem őket? Bár mindegy kit hív ide,nekem nem kell egy nyomkövető kutya,aki figyeli minden lépésem.
- Reina,bejöhetek? - kopogott Kol az ajtómon.
Mérgesen felültem az ágyon, és az ajtóra meredtem.
- Gyere - kiáltottam.
Kinyitotta az ajtót,majd a vigyorgó fejét dugta be először.Testőr ő ? Ismerem régóta,nagyon gyerekes. Mit tudna tenni,hogy megvédjen?
- Beszélhetnénk? - kezdte mikor bejött végre, és becsukta az ajtót.
- Nem érdekel ez a testőrös sztori - intettem le.
- Pedig tényleg jobb ha elfogadod.Noah nagyon komolyan gondolja.
- Mégis mióta vagytok ti testőrök? Ez olyan elképzelhetetlen,főleg rólad - néztem a fiúra.
- Te is tudod,hogy Noah apja, komoly tekintéllyel bíró testőr otthon.Régóta jártunk hozzá kiképzésre, ezt te is tudod. Nemrég pedig hivatalosan is elkezdtünk dolgozni.Mondjuk mindkettőnknek ez az első munkája,de nem vagyunk olyan szórakozottak, mint régen.Ha munkáról van szó, akkor nem ismerünk lehetetlent.
- De miért pont ti? Annyi más testőr van az országban.Akkor miért a világ másik végéről rendelt ide titeket Agatha? - kérdeztem kíváncsian. 
- Először nem Agatha gondolt ránk,hanem Noah apja.Amint meghallotta, hogy apátok megszökött a börtönből,egyből felhívta a nénikéd. Ő küldött ide minket,hogy ez a feladat lesz a nekünk való, és téged sem érint,majd olyan rosszul,ha nem vadidegen emberek követnek lépten  nyomon - mondta .
- Kol,akkor sem hiányzik most ez nekem,hogy mindketten kövessetek egész álló nap.
- Félreérted a helyzetet. Bár nagyon jól tudja mindenki,hogy Nicholas megtudja magát védeni,hisz tőlünk tanult mindent,de én mellette leszek. Melletted pedig Noah - nevetett rám.
Köpni nyelni nem tudtam.Csak ő lesz velem? Még ha Kol velünk is lett volna, akkor talán eltudtam volna viselni a helyzetet,de így ? Noah nem szívesen van a társaságomban azok a dolgok után, amik még otthon történtek.
- Nekem ez akkor is nehéz most,ép próbálom rendbe tenni az életem,erre megint összekuszálódik minden - sóhajtottam.
- Ismerjük a jelenlegi helyzeted,de nyugi ki fogod bírni - mosolygott rám.
- Mi az,hogy ismeritek? - kérdeztem idegesen.
- Hát ...- vakarta meg a tarkóját. - Nick elmesélt nekünk mindent,hogy mi történt veled az elmúlt pár hónapban.
- A nyomorult! - álltam fel mérgesen.
- Ne aggódj már annyit Reina.Ha akarod,majd amikor újra visszajön az a féreg, akkor jól elverem.Mit szólsz hozzá? - karolt át nevetve.
- Ha addig nem én verlek el téged - néztem fel rá.
- Hátrább az agarakkal kislány. Keményebb vagyok nálad! - jelentette ki büszkén, és megveregette a mellkasát.
- Tegyük fel,hogy belemegyek a dologba.Akkor a suliba mi lesz? Lassan itt az évkezdet.Azt biztos nem fogom hagyni,hogy ott is loholjon utánam Noah.
- Az már megvan oldva. Ha addig nem kapják el az apád,akkor mi is beiratkozunk tanulónak.Én Nick osztályába fogok járni,Noah meg a tiédbe.
- Na ez abszurd. Nem néztek ki tizennyolc évesnek - vetettem rá pár lesújtó pillantást.
- Nem is vagyok olyan öreg - akadt ki teljesen. - Attól,hogy 20 évesek vagyunk,kinézzünk még tizennyolcnak - mondta sértődötten.
- Ez irtó ciki lesz,előre látom!





                                                                 ***


A következő pár nap, szinte rémálom volt a számomra.Noah minden egyes lépésem figyelte, és jött velem mindenhová. Ami a legborzasztóbb,hogy még a szobámba is beköltözött,mert nem bízik bennem.Attól tart,hogy megszöknék.
Ma délután megbeszéltük a többiekkel,hogy lemegyünk a partra egy kicsit fürdeni, és napozni.
Kezdem az életkedvem visszakapni,bár ez lehet annak köszönhető,hogy Noah jelenléte miatt, kevesebbet tudok Castielre gondolni.
- Nem hiszem el,hogy egyáltalán nem jön be neked ez a fiú ! - közölte velem Kim,amikor lecuccoltunk a parton.Noah tisztes távolságból figyelt engem.
- Tényleg olyan helyes, és izmos - ájuldozott Amber. - Ilyen férfiról álmodoztam mindig!
- Akkor viheted nyugodtan - mondtam neki.
- Ne már Reina! Ez a fiú pont hozzád való.Talán vele elfelejthetnéd azt a barmot - rebegtette a szempilláit rám Rosa.
- Az kivan zárva. Nem akarok többé semmilyen kapcsolatot Noahval - szögeztem le.
Mind a három lány, szinte az arcomba fúrta a fejét, és vigyorgott rám.
- Mert már volt? - kuncogott Kim.
- Ki vele, itt és most ! - parancsolta Amber.
Vettem egy mély levegőt, és lehuppantam a homokban.A csajok érdeklődő tekintettel ültek le elém.
- Noah volt az,akiről a traccspartin beszéltem nektek.Az első fiú,akivel voltam - hadartam el gyorsan.
- ÁÁÁÁ! - sikongott Amber,de gyorsan befogtam a száját.
- Halkabban! - szóltam rá.
- Miért nem mondtad eddig? - kérdezte Rosa.
- Mégis mit mondtam volna? Ohh igen,ő volt a legjobb barátom, akiről meséltem nektek,ő vette el a szüzességem,de miután megkapott,leszarta a fejem, és nem foglalkozott velem.Most meg itt van, és ugyan olyan rideg velem, mint volt.Ezt kellett volna mondanom?
- Talán meg kellene beszélnetek a dolgokat. Hisz most együtt fogtok tölteni egy csomó időt.Nem csinálhatod úgy te sem örökké, mintha semmi nem lett volna köztetek - mondta Rosa.
- Nekem így jó.Amúgy is egy bunkó.Addig meg kibírom,amíg nem kapják el azt a rohadékot - mondtam, majd kifújtam egy nagy levegőt.Hátam mögé néztem Noahra,aki a korlátnak támaszkodva figyelte,hogy mit csinálunk.
- Szerintem ő is szeretne neked mondani valamit,csak nem tudja hogyan - hajolt közelebb hozzám Kim.
Barátnőmre néztem,aki csak úgy vigyorgott mellettem. Nincs szükségem most semmilyen drámára, ha megbeszélnénk a dolgokat,talán  még nagyobb felfordulás lenne belőle.
- Honnan veszed ezt? - kérdeztem tőle.
- A nézéséből! Szerintem egy testőr sem néz úgy a védencére, mint ő rád! - jelentette ki.
- Szerintem csak beképzeled,úgyhogy hanyagoljuk a témát - mondtam, és felálltam.Levetkőztem bikinire, és a víz felé indultam.A csajok ugyan így tettek.Tyler és Nick versenyt űztek abból,hogy egyfolytában kínoztak minket, és a víz alá nyomtak.Gyorsan meguntam, és már a tüdőm is tele volt vízzel,így otthagytam a bandát.
Éppen  törölköztem,amikor Erent láttam felbukkanni. Gyorsan ledobtam a törölközőt, és a fiú felé szaladtam.
Az a nap óta nem is találkoztam vele.Eren is vigyorogva indult felém,de Noah elé állt, és elkezdett neki valamit nagyon magyarázni.
- Noah,örülnék ha elengednéd a testvérem! - szóltam rá mérgesen.
- Testvéred? - nézett rám meglepetten.
- Ha Nick elmesélt nektek mindent,akkor azt is tudod,hogy az igazi apámnak van egy másik fia is.
- Akkor te vagy Eren? - kérdezte tőle.
- Jah én.De ha megbocsájtasz,most beszédem van Reinával - közölte vele megvetően Eren,majd megfogta a karom, és arrébb húzott.
- Ez a testőröd ? - érdeklődött.
- Igen! A púp a hátamon! - mondtam.
- Nem tudom minek ez a felhajtás.Én és Nick is megtudtunk volna védeni téged - mondta haragosan Eren.
- Én sem értem,de hagyjuk most ezt. Mesélj mi van veled? - fordultam Eren felé.
- Nem sok.Tengek, lengek.De nem is én vagyok a fontos,hanem te! De látom, nem nagyon kell már aggódnom,kezdesz rendbe jönni - mosolygott rám.
- Kezdek igen. Lassan,de  biztosan túlteszem magam Castielen - feleltem szomorúan.
- Ne szomorkodj te lány ! - fogta meg az állam, és maga felé fordított. - Nem érdemli meg,hogy akár egy könnycseppet is ejts érte.Ha ez a rohadék sors nem akarta volna,hogy a testvéred legyek,akkor most én minden erőmmel azon lennék,hogy boldognak lássalak - mondta.Egy kicsit elpirosodott az arca,majd elengedett.
- Nem vagy még túl a dolgokon igaz? - kérdeztem, és megfogtam a kezét majd összekulcsoltam az enyémmel.,
- Reina figyelj! Én próbálkozom,de nehéz. Nickkel már nagyon jól kijövök,de még mindig nehéz rád úgy néznem, mint a nővéremre.Főleg azok után,hogy megcsókoltalak.Tudom megbeszéltük,hogy elfelejtjük,és el is fogom, csak még kell egy kis idő - mondta,majd idegességében vakargatta a tarkóját.
- Sajnálom,hogy még mindig így érzel,de nem tehetünk mást, mint elfelejtjük.Nekem meg főleg el kell engednem a múltat.
- Nyugi baby ! Tudod,hogy engem nem győzhet le semmi ! - jelentette ki büszkén. - Mindent megfogok tenni,de neked is meg kell.
- Héjj Eren !!! - kiabált Nick neki.
A tesóm felé néztünk, aki jött kifele a vízből, és felénk tartott.
Megszorítottam Eren kezét, és egymásra néztünk.
- Tegyünk meg mindent annak érdekében,hogy egy család legyünk! - néztem fel rá.
- Megteszünk! - válaszolta nevetve, és közelebb húzott magához. - Akkor ez azt jelenti,hogy Angelt is elfogadod?
- Azt! Megakarom ismerni az apám, veled együtt. A válaszomra vártál nem?
- Igen arra. Ha te is tudsz apaként ránézni, akkor nekem is menni fog.Végül is Hamiltonok vagyunk! - túrt nevetve a hajába.
- Igen azok! - mondtam halkan.
- Na mi folyik itt fiatalok? - mondta Nick, amikor mellénk ért.
- Takard már el magad valamivel ! Úgy festesz, mint egy magazinból kilépett modell ! Mindenki téged néz ! - hadarta el gyorsan nevetve Eren.
- Most mi bajod a testemmel? Engem nem zavar! - jelentette ki Nick vigyorogva.
- Téged nem,de majd Rosát érdekleni fogja,ha az a csapat lány, aki téged néz, idejön - mutatott Eren a másik oldalban álló lány csapatra,akik minket figyeltek.Ahogy odanéztünk mi is, a lányok hirtelen hátat fordítottak.
- Igaza van Erennek! - néztem a tesómra.- Rosa mészárlást fog rendezni.
- Na menjünk akkor inkább vissza a többiekhez - fogta meg a kezünk Nick.
- Én azt hiszem megyek haza srácok. Eléggé elfáradtam már,egész nap itt voltunk - húztam ki Nick kezéből a kezem. - De Eren szívesen megy. Kell neki szerezned egy jó csajt! - löktem Erenen egyet.
- De Reina - kezdte volna Eren.
- Igaza van! Irány a víz, és csajozni öcsi ! - veregette hátba Erent Nick. - Akkor otthon találkozunk Húgi! - szólt még vissza nekem.
- Igen! Sziasztok.
Megvártam amíg bemennek a vízbe, összeszedegettem a cuccom,majd Noahhoz és Kolhoz mentem.
- Én mára végeztem! - közöltem velük.
-  Rendben akkor menjünk - mondta Noah,majd kivette a táskát a kezemből, és elindult.
Gyorsan elköszöntem Koltól, és utána indultam.
Egész úton hazafelé egy szót sem szólt hozzám.Némán ültünk a kocsiba,csak halkan, a zene törte meg a csendet.
Valaha a legjobb barátok voltunk,most pedig úgy ülünk egymás mellett, mint két idegen. A múlton már változtatni nem tudok,de talán a jelenen igen.Csak azt nem tudom hogyan.
Vacsora végeztével a szobámba mentem.Pihenni akartam egy kicsit,nagyon lefárasztott a mai kis kiruccanás.
Noah is fent volt már a szobámba, a pótágyon feküdt, és olvasott.Becsuktam az ajtót, és lefeküdtem az ágyamra.Úgy fordultam,hogy pont rálássak.Felkönyököltem, és csak bámultam rá.
- Mi bámulni való van rajtam? - kérdezte közömbösen.De nem nézett rám,továbbra is a könyvet bújta.
- Azon tűnődöm,hogy fejjel lefelé tartva a könyvet,hogy tudod megérteni mit olvasol?
Egyből kiszúrtam, ahogy figyeltem őt,hogy a könyve fordítva van.
Arca színe pipacs vörösre váltott, majd összecsukta a könyvet.
Én sem értettem magam,de ezen kuncognom kellett. Elképesztő nevetőgörcs jött rám,ahogy Noah piros arcát néztem.Alexynek igaza volt.Ha valami vicces dolog fog történni,akkor biztos,hogy nevetni fogok.
- Ez most nagy égő - mondta Noah miközben a plafont bámulta.
- Nekem egy cseppet sem.Én nagyon jót nevetek rajtad - mondtam nevetve.
- Akkor megérte a tettetésem,hogy nevetni lássalak - fordult felém,és felkönyökölt az ágyán.
Hirtelen abbahagytam a nevetést.De vajon miért tettette,hogy olvas?
- Noah - suttogtam miközben az ujjaim tördeltem.
- Tessék?
- Miért nem beszélgetsz velem? Miért vagy olyan távolságtartó? - felültem az ágyamban, és ránéztem.
- Azok után, amit Nick mesélt rólad,nem tudom mit kellene mondanom neked.
- Jó, tudom megváltoztam, meg a Castieles sztori után egy kicsit összezuhantam,de már jól vagyok! Nem kell csöndben lenned mindig mellettem.Vagy már ennyire nincs mit mondanod nekem?
- Nem azért vagyok mindig csöndben melletted mert,nincs mit mondanom neked.Hanem úgy gondolom, nem állsz még készen arra,hogy velem is beszélgess - mondta.
- Ugyan már,miért ne állnék készen? - lepődtem meg.
- Mert még mindig nem engedted el azt a fiút,és nem tudom mit kellene tennem, vagy mondanom,hogy jobban érezd magad.
Be kellett vallanom magamnak is,hogy Noahnak igaza volt. Próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne,de egyáltalán nincs így. Úgy teszek napok óta, mintha nem érdekelne Castiel,pedig igazából minden gondolatom körülötte forog.
- Igazam van ugye ? - kérdezte Noah pár perc csönd után.
Lehajtottam a fejem, és a padlót kezdtem el bámulni.Még mindig nagyon jól kiismerhető vagyok a számára.Mintha a szemeivel belém látna,és ettől a gondolattól, szorongató érzés fog el.
- Az egyik felem már elfelejtette őt,de valahol legbelül, még mindig ragaszkodom hozzá - mormogtam magam elé.
Hallottam ahogy Noah felkel az ágyról,hallottam a lépteit, ahogy felém közeledett,de nem mertem felemelni a fejem.
- Soha nem fogsz igazán kiszeretni valakiből,csak elfogadod,hogy nincs többé veled, és megtanulsz lassan élni nélküle.Felejtened kell Reina - mondta miközben leült mellém,majd megsimogatta a fejem.
Kellemes érzéssel töltött el az érintése.Olyan hosszú idő telt el azóta,hogy megérintett. Gyerekkorunkban mindig együtt játszottunk,mindent együtt csináltunk. Bátyámként viselkedett,óvott, féltett mindentől.Ahogy telt az idő, nálam ez szeretet átalakult szerelemmé.Sohasem mertem neki bevallni az érzéseim,megelégedtem annyival,hogy a barátja lehettem. Sohasem gondoltam volna,hogy így eltávolodunk egymástól,egy buta, félresikerült este miatt.Lehet,hogy akkor azon az estén, amikor lefeküdtünk, arra a következtetésre jutott,hogy egy könnyű nőcske vagyok,akit bárki megkaphat ha leitat. Belegondolni is szörnyű,ha ez a véleménye rólam. De most is gyáva vagyok. Megszeretném beszélni vele azt a dolgot,de nem tudom megtenni.
A közelsége olyan megnyugtató volt. Azt akartam,hogy újból barátok legyünk,olyanok mint régen.
Keze még mindig a fejemet simogatta,megfogtam a kezét, és lehúztam magam mellé,majd szorosan átöleltem. A teste megfeszült amikor átöleltem,nem igazán számíthatott arra,hogy ezt fogom tenni.
Nem kellett sok idő,és felengedett ő is. Erősen a karjaiba zárt, a fejét pedig az én fejemhez nyomta.
- Maradhatunk így amíg megnyugszom? - kérdeztem suttogva - Ismét olyan biztonságban érzem magam.
- A legbiztonságosabb hely számodra, mindig mellettem lesz ...